In the name of Love [E. Mikaelson ff] 【BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETEL】

I. - ominous winds -

     Eljött a találkozó napja. Reggel mindenki egy kicsit feszülten, de azért jó kedvvel reggelizett. A leggondtalanabb talán Hope volt, bár észrevettük, hogy kereste a macskát, aki ugyebár Clair volt. Megmosolyogtatott a látványa. Volt idő, amikor nagyon el voltam keseredve, hogy nem lehet gyermekem. Rengeteget ábrándoztam azon, mi lett volna, ha nem így alakul az életem. Ha az esküvő meglett volna, ha Elijah nem lenne vámpír. Milyen lett volna a házasságunk? Milyenek lettek volna a gyerekeink? Egyátalán többen lettek volna? Abban biztos voltam, hogy Elijah borzasztóan jó apa lett volna, de magamat sosem tudtam elképzelni anyának. Vágytam rá, mindennél jobban, mégis valahogy megrémisztett a gondolata. Titkon még most is eljátszadozom néha a gondolattal, aztán mindig oda lyukadok ki, hogy jó ez így. Ki tudja milyen lettem volna anyaként, milyen szülői mintát hoztam volna magammal. De most őt látva és azt, ahogyan Elijah bánt vele, összeszorult a szívem. Ezért fogok mindent megtenni annak érdekében, hogy nyertesként jöjjünk ki ebből a csatából.

– Céline, elrabolhatlak egy kicsit? – mosolygott rám Izzy, a sporttáskáját markolgatva.

Bementünk a szobámba, Izzy lerakta a súlyos táskát az ágyra és szét zipzározta. Annyira tele volt tömve fegyverrel, hogy nem értettem, hogy nem szakadt szét még eddig. Beletúrt és az aljáról kihalászott egy köteg fekete valamit. Közben a különböző pengék és egyéb más fegyverek csörömpölve engedtek utat a lány kezének.

– Hoztam neked valamit – nyújtotta át egy széles mosoly társaságában.

Mikor átvettem tőle, akkor tudatosult bennem, hogy ezek ruhák voltak. Nem is akármilyen ruhák.

– Nem igaz! Megtartottad? – villanyozódtam fel egyből.

– Tudtam, hogy egyszer összefúj még minket a szél, gondoltam jól jöhet.

Azonnal széthajtogattam és egyesével felvettem a ruhadarabokat. Ezeket viseltem, amikor náluk tartózkodtam. Igazából mind Izzy ruhái voltak, de szerinte annyira jól álltak, hogy nekem adta őket. Egy sima, egyszerű, fekete trikó, testhez simuló, fekete bőrnadrág és egy bőrdzseki volt. Persze Izzy stílusához hűen, mind elég keveset takart. A trikónak mély kivágása volt, a dzseki pedig hiába volt olyan, mintha rám öntötték volna, mégsem lehetett összehúzni rajta a zipzárt, csak díszként volt rajta. A bőrnadrágon meg mit szépítsek, tökéletesen körbe vonta az alakomat. Gyorsan összekötöttem a hajamat és úgy éreztem magam, mint annak idején New Yorkban. Készen álltam megváltani a világot.

– Annyira köszönöm, Izzy! – ugrottam a nyakába boldogan.

Ő is hasonló öltözéket viselt, ahogyan Clary, Jace és Alec is. Ez ilyen íratlan szabály az árnyvadászok körében. Kizárólag csak bőr ruhában lehetnek. Ami persze nem igaz, de mást nem nagyon lát az ember rajtuk. Igaz, én csak tiszteletbeli árnyvadász vagyok, néha azért eljátszottam a gondolattal, hogy milyen király lenne.

     Lassan visszamentünk a nappaliba. Kicsit tartottam attól, hogy mit fognak szólni az öltözetemre. Alapvetően már láttak hasonlóan sokat sejtető ruhában a színpadon, de azért ez mégis más volt kissé. Főleg, hogy most már egészen más viszonyban vagyunk Elijahval. Éreztem, hogy ég az arcom, ezért meg is álltam az ajtóban, igyekeztem láthatatlan maradni. A többiek is készen álltak, még bőven volt másfél óránk a találkozóig, de hamarabb akartunk menni, hogy minden készen álljon. Igaz, csapdát nagyon nem kellett állítani, hiszen a túlerőnk maga volt a csapda. Magnusszal és a Mikaelsonokkal autóba ültünk, hogy a látszat meg legyen és a házhoz mentünk. Illetve Magnusnak látnia is kellett a helyet, hogy biztonságosan nyithasson egy portált. Persze ez veszélyes volt, mivel nem tudhattuk, hogy Agathe nem-e küldetett ide valakit kémkedni, de ezt most vállalnunk kellett. Sokkal kisebb bajt tudtak okozni, mint egy esetleges baleset a portállal. Gyorsan belibbentünk a házba és Magnus egyből ide is varázsolta a többieket. Clair és a fiatal boszorkányok borzongva néztek végig a helyen, ahogy Magnus is.