Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Tizennégy) Átengedni magát a rothadásnak

Daisy már elszokott attól, hogy milyen, ha a diákok összesúgnak mögötte, ha megböködik egymást, ahogy elhalad mellettük, ha felnéznek abból, amit csinálnak, amikor belép a terembe. Régen ez természetes volt, kellettek a pletykák az erejéről ahhoz, hogy olyan fiatalon is a tápláléklánc csúcsán álljon. Később túl boldog volt a szabadsága miatt ahhoz, hogy ezzel törődjön és miután néhány hónap alatt lecsengett az ügye, már csak akkor pletykáltak róla, ha új diákok jöttek, akiknek elmesélhették Daisy Vanessa Harris második beosztását és botrányos viselkedését.

—Te nem hozzánk tartozol!—nézett fel rá összevont szemöldökkel egy másodéves, amikor a mardekáros asztalhoz lépett. Rose Avery, Daisy emlékezett rá tavalyról, mikor beosztották; a Süveg alig egy pillanatig volt csak a fején.

—Olyannyira ide tartozik, hogy a helyén ülsz—vetett oda mogorván Perselus.

Régen, egy örökkévalósággal azelőtt valóban az volt Daisy szokásos helye. Más egyszer sem mert odaülni, egészen ötödéves koráig, amikor már nyilvánvaló volt, hogy Daisy mindig a griffendélesek között eszik.

—Perselus...

Daisy nem akart balhét már rögtön az évnyitón. Semmi értelmét nem látta annak, hogy egy másodévessel viaskodjon, akit még csak nem is ismert. Legnagyobb vágya az volt, hogy csöndben, a háttérbe húzódva vészelje át utolsó roxforti évét, aztán olyan messzire kerüljön a kastélytól, amennyire csak lehet.

Amúgy is sok időt fog az iskolán kívül tölteni; Voldemort már megemlítette, hogy a tanév alatt is el kell majd intéznie néhány dolgot neki. És Daisy saját ügyeit sem tervezte félben hagyni.

—Csusszanj arrébb, Avery!—mordult rá a kislányra Regulus is mogorván.—Az a hely a miénk!

A közelben ülők már mind őket figyelték. Daisy évfolyamtársai, az egy és a két évvel alattuk járók még emlékeztek azokra az időkre, amikor a nő szava többet ért, mint sok tanáré. Emlékeztek a párbajára Samuel Nottal, az Anne Younggal történtekre és a sok kisebb balhéra. Tudták, hogy vannak harcok, amikbe nem érdemes belekezdeni.

Ők azonnal arrébb is húzódtak. A kisebbek, akik sosem tapasztalták meg Daisy mardekáros énjét, csak méltatlankodva fintorogtak.

—Lehet, hogy régen így volt—felelte Avery gonosz vigyorral.—De változnak az idők. Az árulókat nem látjuk szívesen.

Daisy sóhajtott és felszegte a fejét. Eredetileg tényleg nem akart ebbe belemenni, de már annyian nézték őket, még a többi asztaltól is, hogy büszkesége egyszerűen nem engedte, hogy kihátráljon. És egyébként is bosszantotta, hogy egy kis senki másodéves így beszél vele, amikor még egy lefegyverzőbűbájt sem tudna rendesen végrehajtani.

A közelben ülő néhány hetedéves az ismerős mozdulat láttán behúzta a nyakát és még távolabb húzódott. Daisy rátámaszkodott az asztalra és a vele szemben ülő lány szemébe nézett.

—Nagy szavak ez olyantól, aki még mindig a plüssállatával alszik—sziszegte és meg sem próbálta tompítani frusztráltságát. Kegyetlen vigyorra húzta a száját, ahogy Avery elméjébe hatolt.—Tényleg Boholy Úrnak nevezted el?

Rose elsápadt, a barátai felröhögtek mellette.

—Nem... Te honnan?—makogott.

—Kotródj innen, vagy egy átokkal teszlek arrébb!—mordult rá Daisy, a lány pedig sietve felpattant és egészen az asztal túlsó végéig menekült előle.

—Azért ez túlzás volt—motyogta Regulus és helytelenítően összeráncolta a szemöldökét.

—Nem az első és nem az utolsó—biccentett Daisy.

Fellépett a padra maga előtt, majd az asztalra is. Egy pillanatra megállt, féloldalasan elmosolyodott, majd a döbbent, kíváncsi tekintetekkel mit sem törődve lehuppant a földre és leült régi helyére.

Már igazán nem volt szüksége semmire ahhoz, hogy mindenki érezze a változást, már eléggé felhívta magára a figyelmet... de egy hang belül azt ordította, hogy még többet akar. Követelte, hogy olyan visszatérési műsort adjon, amit nem felejtenek el.

Daisy engedett ennek a hangnak, mégha tudta is, hogy a fájdalmából és a haragjából született. Tudta, hogy ha hallgat rá, felemészti magát és olyan messzire sodródik a jó úttól, amennyire csak lehet. De jobb volt ez, mint az üresség. Szüksége volt erre; elfelejteni a régit, átengedni magát a rothadásnak és táncolni jövője összetört ábrándjai között. És élvezni a fájdalmat, ha a szilánkok véresre sértik a lábait. Boldogságot találni a kínban.

Így tehát a mutatóujjával aprót dobbantott az asztallapon, a konyhában lévő Malei pedig azonnal egy kupa sütőtöklevet küldött fel neki.

A tekintetek kereszttüzében pedig Daisy kecsesen az ajkaihoz emelte az italt; miközben a nagyterem egyik másik asztalánál sem kezdték még tálalni az évnyitó lakomát. És sosem volt arra példa, hogy egy diák idézte meg az ételt.

Sirius is őt bámulta. A szeme sarkából látta, hogy Remus súg valamit a fülébe, de ő elhessegeti. Daisy látta, hogy a tanári asztaltól McGalagony szintén őt figyeli; ez nyilván így lesz egész évben, hiszen már a professzorasszony is tudta, hogy ő a Vörös Boszorka.

Daisy elvigyorodott és üdvözlően a nő felé emelte a kupáját, mire McGalagony ajkai pengevékonnyá préselődtek és a boszorkány elfordította a fejét.

—Már szinte el is felejtettem, milyen, amikor nem engem idegesítesz—nevetett fel halkan Perselus.—Érdekes évnek nézünk elébe.

—Valóban—biccentett hűvösen Daisy és maga elé tette a kupát.—Legalábbis ami a többi mardekárost illeti. Maya jó munkát végezett, amikor ellenem fordította őket.

—Te sem igyekezted megőrizni a barátságukat—vetette közbe Regulus.

Daisy rá meredt, aztán halványan elmosolyodott.

—Igazad van. De ez nem az én hibám volt és nem is árulhatom el nekik a valódi okot.—Sóhajtott.—Szeretném, ha az óvatlanságomról minél kevesebben tudnának.

—Ez természetes—biccentett Perselus.

—Tudom, hogy nem én leszek a legnépszerűbb ebben az évben—folytatta Daisy.—Ezzel pedig nincs is semmi probléma. A Roxfort amúgy is szűk már nekem, jövőre... De Regulus, úgy láttam, megtaláltad a magad társaságát.

A Black fiú biccentett. Azonnal megértette, hogy Daisy azt kéri tőle, segítsen neki a háttérben maradni és ezzel beleegyezett, hogy segít neki.

Narcissa és Lucius esküvője óta most beszéltek először rendesen. Daisy feszülten várta a pillanatot, amikor Regulus újra előhozakodik a szerelmi bájitallal, de eddig úgy tűnt, a fiú megfogadta a tanácsát és nem nyúlkált szánt szándékkal a kígyófészekbe.

Lassan szállingóztak a többiek is, és ahogy a régi társaságból megmaradtak megérkeztek, Daisyt újra körülvették a zsibongó mardekárosok. Bár ezúttal főleg Regulus és Perselus köré összpontosultak, őt sem hagyták ki teljesen.

Aztán a nagyterem elejébe állították a Teszlek Süveget, az elsősök megérkeztek, Dumbledore pedig hivatalosan is megnyitotta az új tanévet. Az utolsót. Legalábbis Daisy számára.