(Harmincegy) Semmi nyomás

456 51 9
                                    

A Tiltott Rengeteg fái sötétségbe burkolóztak és még az apró tisztáson is, ahol Daisy várakozott, alig lehetett látni valamit. Felhők takarták el a Holdat és a csillagokat.

Lancelot, az ezüst és pézsmabarna hippogriff-csődör, nem zavartatta magát. Az ő érzékei jóval élesebbek voltak Daisyénél és egyébként is lefoglalta, hogy apró darabokra szaggassa és felfalja a patkányokat, amiket a nő elszórt neki.

Kevesebb gonddal járt volna, ha hoppanál, vagy varázsol magának egy bábot a földből, de... inkább egy igazi élőlény mellett döntött. Megnyugtatta a gondolat, hogy számíthat Lancelot hűségére.

—Még sosem láttam felnyergelt hippogriffet. Hogyan sikerült beidomítani?

A tisztás szélén egy magas, tüskés bokor kettévált, hogy utat engedjen Albus Dumbledorenak és ahogy a férfi biztonságos távolságba került az ágaktól, nagy robajjal újra összezáródott.

Daisy fintorgott.

—Elkésett.

Az igazgató nem zavartatta magát. Lancelothoz lépett és meghajolt előtte; nem igazán mélyen, éppen csak megdöntötte a felsőtestét.

—Gyönyörű állat—jegyezte meg közben és felpillantott, hogy lássa a csődör reakcióját, csakhogy az teljesen elmaradt.

Lancelot nem hogy nem hajolt meg üdvözlésként, de még csak támadni sem próbált. Egy pillanatra felnézett a patkányából, félrebillentette a fejét, aztán Daisy felé fordult és mivel a nő nem adott jelet semmire, egyszerűen hátat fordított az igazgatónak.

—Talán, ha szárnyakat növesztenék, jobban felkelteném az érdeklődését?—morogta Daisy.—Nem vagyok most játszadozós hangulatomban, Dumbledore. Csak mondja, amiért idehívott!

Dumbledore tökéletesen leplezte zavarát, miközben felegyenesedett és kisimította a talárját. Úgy nézett Daisyre, mintha az előbbi baki meg sem történt volna és talárja ujjából előhúzott egy varázspálcát.

—Ez, úgy hiszem, önhöz tartozik.—A galagonyapálca volt. Daisy csak egy pillanatnyi habozás után nyúlt érte.—A tóban lakó sellők adták vissza. Olyan sietősen távozott, hogy elfelejtette...

—Nem felejtettem el—vágott közbe Daisy.—Visszajöttem volna érte.

Dumbledore elnézően elmosolyodott.

—Másfél hét telt el a párbaj óta. Azóta minden nap írnak róla a Prófétában, találgatják, hová menekülhetett, mit tervez legközelebb és hogy mi volt az a varázslat, amit használt. Az aurorok még mindig nem ébredtek fel... már amelyik túlélte.

Daisy nem volt olyan állapotban, hogy el tudja viselni Dumbledoret. Hiszen legalább annyira gyűlölte őt, mint Voldemortot és mint saját magát.

Ha nem lett volna Dumbledore, nem kell elválnia a Tekergőktől, nem ébred fel a lelkiismerete. Ha nem lett volna Dumbledore, a szerettei oldalán harcolt volna, nem játszotta volna el, hogy ellenük van és... A valós indokokon túl az igazgató egyszerűen csak bosszantotta. Attól a pillanattól fogna nem bízott benne, hogy Dumbledore még másodéves korában megpróbált belenézni az elméjébe.

—Mit akar?—ismételte tagoltan.

Fáradt volt. Szinte semmit sem aludt, hogy előkészítse és levezesse a Katerina Sazahar elleni támadást, ami üzleti ügyből személyes bosszúvá változott akkor, mikor a nő beköpte őt a Minisztériumnak.

—Figyelmeztetni.—Dumbledore is komorabb lett. Ő sem kedvelte Daisyt és végre engedte, hogy az igazi érzelmei egy kicsit a felszínre törjenek.—Megegyeztünk, hogy szövetségesek leszünk és ha ennek az egésznek vége, tisztázom a nevét a varázstársadalomban. De ha így folytatja... Miss Harris, minél több embert öl meg és minél több kegyetlenkedés tapad a Vörös Boszorkához, annál nehezebb dolgom lesz. Ha túllép egy határt, már én sem tehetek magáért semmit.

Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)Where stories live. Discover now