(Negyvennégy) Büntetés

442 47 5
                                    

Nyugtalanul feszengő halálfalók fogadták, amikor borvörös köpenyébe burkolózva, tejfehér maszkban belépett a kinti kellemes meleghez képest hűvös kúriába. Igazából mulattatta volna, ahogy felnőtt férfiak és nők fülüket-farkukat behúzva lapulnak a fal mellett, ha nem rándul össze a saját gyomra is az idegességtől.

De nem mutatta, hogy bizonytalan lenne. Ellenségeinek vizslató tekintetétől kísérve szelte át a tágas előteret és indult meg felfelé a lépcsőn. Összesúgtak mögötte és kitértek az útjából.

Bellatrix Lestrange maszkban és fekete ruhában várt rá az első emeleten. Belé karolt, amikor odaért mellé.

—Sokáig tartott—morogta halkan.—Már mindenki itt van. Csak rád vártunk.

—Úgy láttam, még nem kezdődött meg az ülés...

Bella idegesen ciccegett.

—Most csak a legbelső kört hívta össze. A kis szobában van és Daisy...—Az ijesztő maszk mögött mintha félelem bujkált volna.—Nagyon dühös.

Daisy sóhajtott és megacélozta magát. Igyekezett bebeszélni magának, hogy egy tomboló Voldemortnál rosszabbal is szembenézett már, de valójában tudta, hogy a férfi bármire képes. És ha még Bella is ilyen feszült miatta...

Nem akart túl sokat rágódni rajta. Hideg közönyt erőltetett magára és igyekezett lerázni magáról az ólmos fáradtságot is, mielőtt belépett volna a krémszínűre festett ajtón.

Bent tényleg kevesen voltak. Voldemorton kívül csak Cassius és Lucius Malfoy, Rodolphus Lestrange volt ott és néhányan az idősebb generációból. Daisy közülük csak a szüleit ismerte fel és a torka összeszorult, amikor egy pillanatra összenézett velük.

Régóta nem találkoztak és a nő egyáltalán nem hiányolta őket, mégis... nem éppen így képzelte a legközelebbi találkozásukat.

—Nagyuram!—Mélyen meghajolt. Sokkal tisztelettudóbban, mint ahogy egyébként viselkedett.—Hívattál.

Az asztalnál volt néhány üres hely. Samuel Nott halála óta Voldemort nem léptetett senkit a helyébe és öt olyan szék is volt, aminek a gazdáit vagy az Azkaban ostrománál, vagy pedig a Mungó lerohanásakor veszették el.

Daisy pillantása egy pillanatra megállapodott azon a széken, ami Theodore Gilberté volt és majdnem elmosolyodott.

—Már kezdtünk attól tartani, hogy eltévedtél.

Voldemort hangja lágy volt, halk és vészjósló. Lehetetlennek tűnt, de a szobában lehűlt a levegő és még fojtogatóbb lett a feszültség.

Erre nem létezett helyes válasz. Daisy újra meghajolt és sietve leült a helyére Cassius mellé. A férfi nem nézett felé.

Bellatrix bezárta az ajtót és kivetett néhány védőbűbájt, aztán ő is helyet foglalt.

Néhány pillanatig senki sem szólalt meg. Legtöbben a lélegzetüket is visszafojtották, nehogy magukra vonják a figyelmet, aztán Voldemort hátradőlt a székén és egyesével végignézett mindannyiukon.

—Csalódást okoztatok nekem.

Mintha egy szülő mondta volna ezt a megfelelni vágyó gyermekeinek, a halálfalók összerándultak és lesütötték a szemüket. Még Daisy anyja is bűnbánóan összehúzta magát, pedig Eurus Rosier talán életében sosem alázkodott meg senki előtt. Daisy legalábbis sosem látta máshogy, csak büszkén felszegett fejjel és kihúzott háttal.

—Nagyuram—próbálkozott Lucius, de Voldemort felemelte a kezét és elhallgattatta.

—Csalódást okoztatok—ismételte.—Az én hűséges, erős halálfalóim. A világnak rettegnie kellene tőletek, erre egy csapatnyi senki, néhány sárvérű és véráruló megalázó győzelmet arat felettünk! Szégyent hoztok a nevemre!

Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)Where stories live. Discover now