Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Hatvanhét) Szürke

Két dolog volt, amit Daisy mindenképpen el akart intézni, mielőtt Albániába utazik a Diadém után kutatni, mert tudta, hogy abban a pár hétben semmi másra nem lesz kapacitása, főleg, hogy azért néha még Stylerként is helyt kellett majd állnia a Rend kiképzésében.

Az első Aiden Lee ügye volt, és ezt könnyedén le is tudta. Cassius megkereste a medimágust, és a férfi kis rábeszélés után elfogadta az alkut, amit kínált neki. De ez volt a könnyebbik. Mert a másik dolog, amire végre elérkezett az idő, amihez végre befejeződtek az előkészületek, Katerina Sazahar halála volt.

Na nem tényleges halál. Azok után, amit a nő Maleivel és a többi kém-manóval tett, Daisy nem tervezte ebben a kegyben részesíteni. Nem. Ő meg akarta törni Sazahart.

Daisy ezúttal olyan álruhát öltött magára, amit senki sem ismert. Nem volt vörös köpeny, vagy elegáns kosztüm és jeges tekintet; egy szürke maszkot vett fel szürke, kopott talárral, és pálca helyett egy, a kertjében álló fáról letört ágat tartott a kezében. Úgy sem volt igazából szüksége varázsvesszőre ahhoz, hogy használni tudja a mágiáját. Most pedig még a mágia sem kellett hozzá, hogy észrevétlen maradjon.

A Fertő és a Rend közötti együttműködés mostanra megtette a hatását; a halálfalók, bár továbbra is igyekeztek megbolygatni a lenti rendet, tehetetlenek voltak. Az alagutakban a Barlang felbérelhető söpredéke és a Boltív mostmár igazán jólképzett őr-varázslói járőröztek. A föld alatti világban nagyobb volt a biztonság, mint valaha, az emberek pedig örömmel menekültek el a fent dúló polgárháborútól a lent kínált örömökhöz.

Daisy a tömeget kihasználva jutott előre a Taverna széles, jól megvilágított járataiban. Az üzletekből, amik mellett elhaladt, a legkülönfélébb illatok ömlöttek ki; itt mindent megtalálhatott az ember, amit csak enni, inni vagy szívni óhajtott. És bár sok olyan dolog is akadt, amivel a tányérján Daisy legfeljebb egy rémálomban hitte, hogy valaha is szembesül, nem ezek hozták ide.

—Otthon minden kész?—suttogta, de nem lassított közben.

Totti, aki a talárja alatt bujkált, és csak félig futva tudta tartani vele a lépést, lihegve felelt.

—Igen. A terrárium a dolgozószobádban van, Úrnőm.

—Helyes.—Daisy hirtelen megtorpant, amint elért a megfelelő épülethez.—Legyetek résen! És ne hagyd, hogy a többiek nagyon megkínozzák, mire odaérek!

—Igen, Úrnőm.

A manó hangján hallatszott, hogy feltűnt neki a „nagyon" a mondatban, és bár Daisy nem látta az arcát, szinte biztos volt benne, hogy már a saját bosszúján töri a fejét. Hiszen Malei a munkatársa, a tanára és a barátja volt. Pont úgy, ha nem jobban, szerette őt, mint Daisy.

Totti elhoppanált, és az általános hangzavarban nem lehetett hallani a pukkanást. Daisy várt még néhány pillanatot, amíg megpillantotta Cassiust lazán az egyik szomszédos étterem falának dőlni. A férfi maszkot viselt, kezében egy félig kiürült lángnyelvwhisky-s üveget tartott, és nagyon, nagyon részegnek tűnt, de amikor tekintete találkozott Daisyével, szeme éberen csillogott. Kacsintott. Ő volt az erősítés.

Daisy mosolyogva megigazított magán a szürke, jellegtelen talárt, aztán fejét leszegve bement az épületbe.

Az egy igényesebb hely volt, a falakat fával burkolták, és a székekre bársony huzatot tettek. A sok száz elvarázsolt gyertya kellemes, meleg fénnyel töltötte be a helyiséget anélkül, hogy a füst vagy a lecsepegő viasz zavarná a bent beszélgető, kártyázó és iszogató embereket.

Daisy egyenesen az egyik hátsó asztalhoz indult, ahol Nathan Avery várt rá. Bár a férfi látszólag mélyen az előtte heverő papírokba merült, abban a pillanatban észrevette Daisyt, amikor belépett az ajtón. Megrezzenő lába, megfeszülő háta elárulta, mégha közben próbált is fesztelennek tűnni.