Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Huszonnyolc) A Fekete Tó, egy földsárkány és aranyfény

Sirius éppen mardekárosoknak címzett sértő megjegyzéseket festett az egyik lovagi páncélra, amikor a kastélyt olyan hatalmas dörej rázta meg, hogy minden beleremegett.

—Ez nem mi voltunk—jegyezte meg egy lélegzetvételnyi szünet után James, mikor összenéztek.—Kintről jött.

—De akkor ki...—kezdte Peter és Sirius gyűlölte, hogy az első, aki eszébe jutott, Daisy volt.

Remus már az ablaknál állt és most elkerekedett szemmel fordult vissza feléjük.

—Ezt nem fogjátok elhinni.

Sirius elfintorodott és már majdnem tett egy fellengzős megjegyzést arról, hogy mennyi lehetetlen dolgot látott már életében és valami hatalmas dolog kellene ahhoz, hogy őt elkápráztassa, de akkor odaért az ablakhoz, meglátta a kint kibontakozó jelenetet és a torkán akadt a szó.

A Tiltott Rengeteg és a kastély között ott állt Daisy egyszerű, iskolai talárjában és köpenyében. Karamellarany haja ragyogott a kastélyból rávetülő narancsos fényben. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt.

De nem emiatt telepedett mázsás súlyú kő Sirius mellkasára és esett hirtelen nehezére lélegezni. Nem Daisy szépsége volt egyedül, ami miatt megroggyant a lába és kénytelen volt megtámaszkodni a falban, hanem az a rengeteg auror, akik kivont pálcával álltak a nő körül.

—Eljöttek érte—suttogta saját magának.—Rájöttek, hogy ő a Vörös Boszorka.

Valaki elárulta a Minisztériumnak. Hiába ígértette meg az összes rendtaggal Styler, hogy hallgatnak és inkább megfigyelnek, valaki nyilván túl türelmetlen volt. Talán Mordon... Úgy gondolta, jobb minél hamarabb kiiktatni a fenyegetést.

De az is lehet, hogy más volt. Daisy elég sok ellenséget szerzett az évek során, Sirius a többségről nem is tudott. A nő nagyon keveset osztott meg vele a terveiből és ebben az évben kezdte bánni, hogy ezt korábban még csak észre sem vette. Nem kíváncsiskodott.

Talán máshogy alakultak volna a dolgok, ha többet kérdez és jobban figyel.

James vigasztalón a vállára tette a kezét és sajnálattal teli szemmel nézett le Daisyre.

—Lehet, hogy meglátogathatjuk az Azkabanban...

Sirius lerázta magáról barátja kezét. Figyelte, ahogy Barty Kupor, a Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője, feltápászkodik a földről. Mordon Daisy szívére szegezte a pálcáját.

—Nem kerül oda—morogta és futólépésben megindult a bejárati csarnok felé.

—Azt ne mondd, hogy szerinted ekkora túlerő ellen is képes egyedül győzni!—kiáltott utána James.—Sirius... Láttad, mennyien vannak?

Visszapillantott a válla felett, mielőtt befordult volna a sarkon.

—Nem marad belőle semmi, amit az Azkabanba vihetnének.

Daisy nem adná fel. Előbb öli meg az összes aurort, minthogy hagyja, hogy elfogják. Előbb hal meg... És azok után, amit tett, az aurorok nem fognak kesztyűs kézzel bánni vele. Elég erős bizonyítékuk lehet rá, hogy Daisy a Vörös Boszorka, ha eljöttek érte a Roxfortba. Nyugodtan megölhetnék.

Sirius gyorsabban futott, mint életében valaha. Egész lépcsősorokat ugrott át és ahol csak tudta, a titkos folyosókon és átjárókon keresztül vágta le az útját.

Maga sem tudta, miért rohan ennyire. Hogy mit tesz majd, ha leér és belecsöppen a párbajba; Daisy mellé áll és még egyszer megcsókolja, mielőtt mindkettejüket megölik, vagy pedig a nő ellen fordul és segít legyőzni. Ha szerencséje van, akkor is meghal.