Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Harminchat) Szerelmes, becsapott bolond

Celestia Styler úgy nézett rá, ahogyan Sirius nem is képzelte, hogy képes nézni. Túl sok érzelem kavargott az arcán, jégkék szemei megolvadtak és a férfi sírással gyanúsította volna, ha nem ismerte volna kegyetlen ridegségét. Döbbenetes volt.

—Értem—suttogta Styler.—Fizetnie kell... Tényleg sok szörnyűséget tett.

Volt valami a hangjában, ami miatt Sirius úgy érezte, valami rosszat mondott. Ami miatt szinte... bűntudata támadt, minta jogtalanul bántott volna meg valakit.

—De hát maga is tudja!—tárta szét a karját.—Daisy Harris több tucat embert ölt meg és a többi halálfaló neki hála legalább másik százzal végzett. Ő Voldemort egyik legfőbb hadvezére, az összes gonosz és kegyetlen tervhez köze volt!

Nem értette, miért magyarázkodik. Styler a Rend tagja volt, ugyan úgy Voldemort ellensége, mint ő maga. Ráadásul a nőt nem kötötte zavaros érzelmi kapocs egyik ellenséghez sem, ami miatt meg kellene győzni arról, hogy... bármiről.

Az egész eddigi beszélgetés egyébként is nevetséges volt. Semmi érdemlegeset nem mondtak egymásnak, Sirius mégis úgy érezte, ez volt élete egyik legfontosabb szóváltása, ráadásul közben a létező összes érzelmet megtapasztalta legalább egyszer.

Styler üres arckifejezéssel biccentett.

—A Vörös Boszorka veszélyes.—Egyetértett. A férfiben mégis egyre fokozódott az értetlen nyugtalanság.—Végezni kell vele.

—Azt hiszi, személyes bosszú is hajt engem.

A nő jégkék szeme lassan találkozott az övével. Olyan volt, mintha egy fagyott tó tükrét nézné.

—Nem. Nagyon is tárgyilagos és igaz érveket sorolt fel az előbb.

—Pedig én vagyok a legkevésbé tárgyilagos, ha róla van szó—ismerte be sóhajtva. Nem is értette, miért tartja szükségesnek, hogy ezt elmondja.—Daisy a... barátom volt. Aztán pedig több lett annál.

Várta, hogy Styler reagáljon, de a nő meg sem rezdült, csak a szeme lett fátyolosabb. Már tényleg úgy tűnt, a sírás határán áll.

—Sokáig azt hittem, ez tényleg jelentett valami—folytatta Sirius.—Hogy... igazat mondott és szeretne egy jobb világot, ahol nem az dönt egy ember értékéről, hogy milyen családba született és hogy van-e egyáltalán varázsereje. Elhittem neki... mindent.

Keserűen felnevetett és a hajába túrt. Styler követte a mozdulatot, de továbbra is zsibbadtan állt a fal mellett, szemei tágra nyíltak.

—Nem akartam, hogy igaz legyen, amikor elmondta, hogy halálfaló lett. Olyan sokáig kerestem a különféle magyarázatokat, mert nem voltam hajlandó elfogadni az igazságot.

—És mi lenne az igazság?—kérdezte Styler, a hangja keserű volt. Az igazság szót egyenesen úgy ejtette ki, mintha az a legocsmányabb dolog lenne a világon.

—Hogy végig becsapott. Vagyis... Talán nem is szándékosan. Lehet, hogy az egész, én, nem voltam több számára egy komolytalan lázadásnál a szülei ellen. Egy rövid szórakozásnál, egy tréfánál... Vagy csak kipróbálta, hogy milyen jó színész, hogy képes-e átejteni más embereket.—Sirius vállat vont. Túl sokat gondolkozott már ezen.—Lehet, hogy egy leckét akart megtanítani, esetleg kémkedett. A végén... megpróbált rávenni arra, hogy csatlakozzunk Voldemorthoz, úgyhogy az is lehet, a szüleim beszélték rá.

Felsóhajtott és egy pillanatra lehunyta a szemét. Gyűlölte, hogy olyan ostoba volt és bedőlt a színjátéknak, bármelyik volt a magyarázata Daisy cselekedeteinek.