Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Negyvenöt) Menekülés

A roxforti könyvtár még a szokottnál is csendesebb volt. Hiába közeledtek fenyegetően a vizsgák, alig pár diák porosodott csak bent a könyvek között. A legtöbben kint tanultak, vagy valami sokkal érdekesebbel és szórakoztatóbbal foglalkoztak, a Fekete Tó partján.

Sirius azonban nem vágyott az ébredő tavaszi világba, nem, mintha azért ment volna a könyvtárba, hogy vizsgára tanuljon.

—Miért nem mész fel aludni?—suttogta Remus és felpillantott a könyvéből.—Látszik, hogy fáradt vagy.

—Jól vagyok—vágta rá Sirius és megdörzsölte a szemét. El kellett nyomnia egy ásítást.—Még van néhány átok, amit meg akarok nézni.

Az utóbbi események fényében sokkal több is volt, mint néhány átok. Az ostrom brutális volt, a halálfalók felkészültsége pedig megdöbbentő. Aztán az, ami a Mungóban történt...

Látta Daisy kezét a képzettségükben, az észjárását a terveikben. Bármire fogadott volna, hogy a halálfalókat külön kiképzik a párbajozásra. Ő maga is részt vett egy darabig ebben a kiképzésben...

—Ha félig alszol, nem fogod megtanulni.

Sirius fintorgott.

—Nem alszom.

—Ahogy gondolod—vont vállat Remus, de aztán elhúzta Sirius elől a könyvet.—Mi a baj? Valójában mi a baj?

Beletelt pár pillanatba, mire Sirius megadóan felsóhajtott.

—Styler nem válaszol a levelemre.

Holdsáp döbbenten elkerekedett szemmel meredt rá, aztán halványan elmosolyodott.

—Biztos sok a dolga. Talán beletelik pár napba, de válaszolni fog.

—Már eltelt pár nap—vágta rá Sirius és idegesen beletúrt a hajába.—Már másfél hét eltelt. Azóta senki nem hallott felőle, hogy tizenegy napja, egyből az ostrom utáni este elküldte Mordonnak azt a varázsszemet.

Holdsáp megborzongott, de a szeme lelkesen csillogott.

—Láttam azóta Mordont és az a szem rémisztő. De állítólag átlát vele mindenen és sok varázslatot is felfedez, annyira zseniális!—lelkendezett.—Styler kiváló boszorkány. Nem kell aggódnod érte.

Sirius mélyet sóhajtott.

—Igaz. Tud vigyázni magára.

Azért aggódott. A nő eléggé zilált és kimerült volt, ráadásul veritaszérumot is ivott és úgy rohant el, mintha menne valahová. Valahová, amit eléggé titokban akart tartani ahhoz, hogy rosszullétet színleljen. Ez egyébként, ironikus módon, kifejezetten egy Daisyre valló megmozdulás volt, de nyilván a nagyhatalmú, titkolózó boszorkák mind hasonlóan működnek.

Remus az előtte elterülő, bájitalokkal foglalkozó könyvre bökött.

—Ha már kiváló boszorkányoknál és zseniális varázslatoknál tartunk—jegyezte meg óvatosan.—Szerinted mennyire lehet bonyolult egy olyan főzet készítése, ami a szerelmi bájital minden tünetét produkálja, de hatás nélkül?

Sirius gyanakodva összevonta a szemöldökét. Biztos volt benne, hogy Remus gondolatai is arra kanyarodtak, amerre az övéi. Daisy felé. És az árulás felé.

—Mire gondolsz?

—Tudom, hogy ez nagyon érzékeny téma, de...

—Daisy azt hazudta rólam, hogy szerelmi bájitalt itattam vele, hogy visszahízelegje magát Voldemort kegyeibe!—morogta Sirius.—Ez nem érzékeny téma, ez kicseszett tabu! Ilyen aljas és ördögi húzást soha az életben nem néztem volna ki belőle. Minek beszéljünk róla?