Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Hatvanhárom) Életveszély

Sirius Black boldog volt. Egyszerűen azért, mert az akart lenni. Hiszen... mi oka lett volna rá, hogy ne legyen boldog?

A vizsgái kiválóan sikerültek, felvették az aurorkiképzésbe, és még a nyár vége előtt el is kezdheti. Vége az iskolás éveknek, hivatalosan is felnőtt, és a maga ura, és összeköltöztek a barátaival, ami persze nem olyan nagy változás a Roxforthoz képest, de egy saját lakás mégis komolyabb, mint a közös klubhelyiség.

A többi dolgot pedig, ami mindezt elrontotta volna, úgy döntött, nem veszi figyelembe.

Lily és James előttük sétált. Ágas mind a három bevásárlószatyrot a baljában tartotta, hogy másik kezével átkarolhassa Lilyt, és a nő hiába erősködött, hogy ő is segíteni akar cipekedni, James nem hagyta. Remus, egy újabb teletömött zacskóval a kezében, Sirius mellett lépkedett, és olykor mélyen leszívta a cigaretta füstjét, hogy aztán az ég felé fordulva kifújja az egészet a csillagokra.

—Kell valami munka—jelentette ki, miután a földre pöckölt egy kis hamut.—Nem hagyhatom, hogy te és James fizessetek mindenért.

Sirius szórakozottan fintorgott, és oldalba bökte barátját.

—Mi más haszna lenne a családom pénzének? Ne törődj ilyesmivel!

Holdsáp állkapcsa megfeszült, és a férfi vetett egy savanyú pillantást Siriusra, mielőtt mélyen beszívta a füstöt, ami beszéd közben gomolygott ki újra a száján.

—Igazából hiába törődnék vele, nincs senki, aki alkalmazna.—Keserűen elfintorodott.—A munkáltatók nem kapkodnak az én állapotomban lévőkért.

Sirius szólásra nyitotta a száját, hogy kiverje ezeket a negatív gondolatokat Holdsáp fejéből, de nem érkezett megszólalni. A semmiből tűz robbant rájuk, és a járdán hatalmas repedések nyíltak, a muglik sikoltozva próbáltak menekülni, de a porból és füstből kibontakozó maszkos alakok sokukat leterítették egy zöld fénycsóvával, vagy valami más átokkal.

—A rohadt életbe!—ordította James, és a bevásárlószatyrokat ledobva előrántotta pálcáját.—Túlerőben vannak!

Tej és joghurt folyt szét a betonon, és összekeveredett a muglik vérével, amit alig lehetett megkülönböztetni a vörösbortól, aminek üvege szintén eltört. A közelben álló autók fülsértő vijjogásától alig hallották a menekülők sikoltásait és a halálfalók röhögését.

—Maradjunk együtt!—kiabálta Lily, miközben a füstgomolyagban hunyorogva próbálta szemmel tartani az ellenséget.—Nem számítottak ránk, meglephetjük őket. Ha egyszerre támadunk...

A halálfalók tízen voltak, és Sirius lába megroggyant a megkönnyebbüléstől, amikor egyikükön sem látott vörös köpenyt. Talán így is ismerte néhányukat, de a maszkok megkönnyítették a dolgát. Nem embereket látott, csupán a gonosz kegyetlen szolgáit.

Már a kezében volt a pálca, amikor Remus megragadta a karját, és behúzta a helyére; négyen egymásnak háttal álltak, vállt vállnak vetve, és farkasszemet néztek a köréjük gyűlő halálfalókkal.

—Nicsak! Csak nem ez a sárvérű, akiről már annyit hallottunk?—Az egyik férfi közelebb lépett, és kíváncsian félrebillentett fejjel tetőtől talpig végigmérte Lilyt.—Igazán jó bőr lehet, ha egy tisztavérű varázslót csábított az ágyába.

—Nem tűröm, hogy így beszélj a menyasszonyommal!—vicsorgott James, és még azelőtt felemelte a pálcát, hogy a férfi befejezhette volna.—Sectumsem...

De mielőtt kimondhatta volna az átkot, Lily lefogta a kezét, és előre lépett.

—Semmi baj, drágám!—Olyan kifejezés ült az arcán, amit Sirius eddig még sosem látott rajta, és ezt nem is bánta. Nem volt ismeretlen számára a félelem, de az, ahogy Lily felmérte az előtte álló három alakot, különösen borzongató volt.—Hadd ugassanak a kutyák, amíg tudnak!