(Harmincnyolc) Hozzá tartoztak

443 52 5
                                    

Felnőtt férfiak és nők húzták össze magukat reszketve, amikor Voldemort pillantása rájuk esett. Még Bellatrix is lesütötte a szemét, pedig... a pletykák szerint sok értelemben szerette a férfit.

Cassius és Daisy voltak az egyetlenek, akik nem fülüket-farkukat behúzva lapultak a székükben.

—Jól értettem?—kérdezte vészjósló lágysággal Voldemort.—A kórházat néhány alulképzett sárvérű védelmezi és emiatt már napok óta képtelenek vagytok bejutni?

Theodore Gilberten még úgy is látszott a rettegés, hogy ezüstdíszítésű, az egész arcát takaró maszkot viselt. Az ő feladata volt, hogy végezzen az aurorokkal, akik a roxforti párbaj után a Mungóban kötöttek ki és mindezidáig egyik odavezetett csapattal sem járt sikerrel.

Daisyt kéjes kárörömmel töltötte el, amikor a Rend jelentéseit olvasta a meghiúsított merényletekről. Theodore Gilbert velejéig romlott volt, egy áruló. Azzal nyerte el a Nagyúr kegyét, hogy beépült egy titkos szervezetbe néhány évvel korábban, megölte a titokgazdát, azután pedig a rejtekhelyre vezette a halálfalókat.

Rengetegen meghaltak aznap. Daisy pedig nem felejtette el.

—A Főnix Rendje védi—mentegetőzött a férfi.—Szigorítottak a biztonságon és mostmár senki sem juthat be úgy, hogy ne tudjanak róla. Még a takarítókat is ellenőrzik!

—Takarítónak álcázva próbáltatok bejutni?—fintorgott Bellatrix. Arany és fekete maszkján végigfutott egy fényvillanás, ahogy Voldemort felé fordult.—Nagyuram, tíz emberrel porig rombolom neked az...

—Celestia Styler is védi!—csattant fel Gilbert kétségbeesetten.—Mindent megpróbáltunk már...

—Ami csellel nem megy, azt erővel kell véghezvinni—vágott közbe Rodolphus komoran és megfogta Bellatrix kezét.—Nagyuram, ha parancsolod, akkor...

Voldemort felemelte a kezét, mire mindenki azonnal elhallgatott. Mintha még a fáklyák lángja is halkabban sercegett volna.

—Mit gondol a Vörös Boszorka?—fordult Voldemort Daisy felé.—Végső soron az ő befejezetlen munkája miatt alakult ki ez a helyzet.

Daisy kihúzta magát. Most fordult vele elő először, hogy félt Voldemorttól.

Mivel még mindig nem tudta újra teljesen uralni a varázserejét, bár Bonnienak hála már fejlődött, teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát. Főleg, hogy Cassius ott ült mellette és a férfinak olyan nagyon sok vesztenivalója volt.

Sosem bocsátotta volna meg magának, ha miatta hal meg.

És Voldemorttól bármi kitelt.

—Celestia Styler veszélyes ellenfél—mondta óvatosan.—Okos, kemény és legalább olyan vérszomjas, mint mi. Legutóbb is húsz társunkat fogták el a vezetésével, Samuel Nott és hét másik pedig meghalt.

Ő maga ölte meg a férfit és egy pillanatig sem érzett miatta bűntudatot. Bár dicsőséget sem. A világ ugyan megszabadult egy elvetemült, erőszakos alaktól, de még túl sok volt hátra.

—Szóval?—sürgette Voldemort.

Daisy megköszörülte a torkát.

—Nem forgácsolhatjuk szét mégjobban az erőinket. A Rend egyre több támadásunkat hiúsítja meg, átpártolnak a vérfarkasok, csökken a támogatottságunk...—Elégedetlen mormogás futott végig a hosszú asztal mentén, ezért Daisy kicsit megemelte a hangját.—Jelenleg az Azkaban a legfontosabb. Ha sikerül kiszabadítanunk bebörtönzött társainkat, velük együtt lerohanhatjuk a Szent Mungót. Ha azonnal az Azkaban ostroma után megyünk oda, a Rend semmit sem fog gyanítani. Miénk lehet a kórház is, ami hatalmas érvágás a Minisztériumnak.

Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)Where stories live. Discover now