Tiltott gondolat

4. Fejezet

Nyilván, ha valamit eltervezünk már jóval előre, akkor az biztos, hogy az utolsó pillanatban romba dől.
Így volt ez a Péntekre megbeszélt, Lukeal közös klubos eseményre menetellel is.
Ugyanis néhány órával azelőtt, hogy elindultunk volna láttuk a hírekben, hogy az épületet lezárták, az ok pedig az volt, hogy tömegverekedés tört ki és súlyosan megsérült emberből sem csak egy volt.
Mindegyik barátunk lakhelyét figyelembe véve a „középponton" mi a lányokkal és Luke laktunk, tehát úgy beszéltük meg, hogy – mivel a mi albérletünk elég tágas – így a társaság hozzánk jött vendégségbe.
Azt kell mondjam, hogy még a vártnál is jobbra sikeredett a kis összejövetel.
Mindenki el volt, mint a befőtt és Lukeot is hamar befogadta a társaság – nyilván Tristan kivételével, viszont ő mindenkit utál, ezért mondtam is a britnek, hogy ne vegye a szívére, ő már csak ilyen.
- Izgatott vagy? – érdeklődött vigyorogva Luke, amikor következő héten, Szerdán délután csak azért kikért egy szabadnapot, hogy szurkoljon nekem.

*Az összejövetel éjszakáján*

Miután mindenki hazament és összetakarítottunk a lányokkal, mindegyikőnk nyugovóra tért.
Nem voltam még álmos, ugyanis délelőtt pihentem 2-3 órát, ezért úgy voltam vele, hogy nézek valami sorozatot.
A magányosságom miatt úgy voltam vele, hogy tökéletes lesz, hogyha romantikus filmet nézek. Gyerünk Hanga, érezd magad még szerencsétlenebbnek.
A Bridgerton család azon részét néztem, ahol Daphne és Simon vergődik, amiért nem képesek kimondani, hogy mennyire imádják egymást.
Amúgy imádom őket és teljesen megértem, amiért Daphne a hercegért van oda meg vissza.
Ahogy fűztem volna tovább a gondolataimat, a telefonom jelzett, hogy értesítésem jött.
Amint megláttam, hogy emailem érkezett összevont szemöldökkel gondolkodtam el azon, hogy vajon hajnali kettőkor ki képes emailezgetni.
Amikor megláttam, hogy a cég elérhetőségéről jött az üzenet izgatottam nyitottam meg a válasz levelet, amelyben az áll, hogy jövő hét Csütörtökön, délutánra várnak a céghez egy elbeszélgetésre.
Mivel nem szerettem volna felébreszteni Lukeot – vagy éppenséggel megzavarni – így jobbnak láttam, ha elküldöm neki screenshot formájában, hogy reagált a cég a beadott jelentkezésre.
Az első lépés már megvan, elvégre nem hagytak figyelmen kívül, már csak az a lényeg, hogy az állásinterjún jól teljesítsek.
Arra viszont nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan fognak hozzám állni a munkaadók.
Hogy őszinte legyek kissé megijedtem, amikor Luke elmesélte, hogy naponta mennek be munkára vágyó emberek és a 98%-a csalódottan hagyja el az épületeket.
Elmondása alapján a 3 vezetőt elég kemény fából faragták és még azok is valószínűleg „elbuknának" az állás betöltésében, akiknek 10+ év munkatapasztalatuk van.

*Vissza a jelenbe*

- Kissé igen. Csak abban tudok reménykedni, hogy nem sülök fel. – nevettem, miközben felvettem a lenge blézeremet.
Az igazat megvallva, sokkal jobban izgultam, mint az eddigi diákmunkás megbeszélések előtt. Nyilván azoknak a munkáknak nem volt olyan nagy jelentősége, csupán „munkatapasztalatként"- már ha lehet így fogalmazni - beírhattam az önéletrajzba.
Bár fogalmam sincs, hogy a gyakornoki munka mennyire számít tapasztalatnak, ugyanis nyomtatni és kávét vinni a dolgozóknak mindenki tud.
Elsősorban az volt a célom, hogy megnyerjem azt, akivel az állásinterjún fogok beszélni. Annak érdekében, hogy ne látszódjon rajtam, ha netalántán zavarba jövök, egy szolid sminket is kreáltam magamnak, amiről először kikértem Anna és Inés véleményét is, akik azt mondták, hogy „ennél szolidabb már csak akkor lenne a fejed, hogyha nem lenne rajtad smink", így megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy nem vittem túlzásba a csinosítgatást.
- Csodás leszel. Nagyon szurkolok neked, hogy sikerüljön. – mosolygott Luke, aki megígérte, hogy a cég épülete előtt fog várni rám, amikor kiérek.
- Félek, hogy nem fog semmi az eszembe jutni! Basszus, egyszer elkezdtem mesélni arról, hogy egyetemre akarok menni, amikor a munka lényege az volt, hogy nem lett volna társasági életem sem. Mi van, ha itt is valami ilyen lesz? – pánikoltam be, miközben már a kocsiban ültünk.
- Úgy nézek én ki, mint akinek annyi sok dolga lenne a cégnél? Nyugalom Hanga, kezdőként kevés esetben halmoznak el munkával...ha mégis, akkor annak pont, hogy örülnöd kell, mivel látják benned a potenciált.
- Alig várom, hogy már túl legyek rajta. – motyogtam és inkább kifelé néztem az ablakon, a mellettünk elsuhanó spanyol házakra.
[...]
Amikor az épülethez értünk, kissé olyan feelingem lett, mint amikor Anastasia elment egy interjút letudni Christian Greyel.
Csak nehogy én is beessek tulajdonképpen egy rohadt ajtón.
Újabb rémképem megjelent előttem és pánikozva néztem Luke szemeibe, mire ő szavak nélkül, egy biztató mosollyal illetett meg.
- Ha látják, hogy stresszes vagy, meg fognak enni reggelire.
- Ezzel sokat segítettél. – nevettem fel, majd egy intés után bementem az épületbe.
Igazából elég semmilyen volt az információs rész, szürkére voltak festve és – ki gondolta volna – a tapéták is szürkék voltak, viszont sötétebb árnyalatban.
Tényleg olyan, mint a Szürke Ötven Árnyalata...már csak az hiányzik, hogy egy élvhajhász csávó legyen a főnök, aki előszeretettel verne hurkásra.
Amikor az információs pultban lévő hölgynek elmondtam, hogy időpontra jöttem állásinterjúra navigált, hogy hányadik emeletre és melyik terembe kell bemennem.
- De ne aggódjon, az interjúztatója már a lift előtt fogja várni. – nyugtatott meg a nő, én pedig mosolyogva bólintottam és a lift felé indultam.
Megnyomtam az 5. emeleti gombot és vártam, hogy az ajtó előttem bezáródjon.
- Megtartaná? – hallottam a hangot, viszont először ember nem társult hozzá, csak amikor már épphogy meguntam volna az liftajtó tartását.
- Köszönöm! – mosolygott a 25 éves körüli férfi, miközben megigazította magán szemüvegét és nyakkendőjét.
Kissé összeszedetlennek véltem, így rákérdeztem arra, ami először eszembe jutott:
- Állásinterjúra jön Ön is?
- Áh, Isten ments! 2 hónapja dolgozom itt, csak a főnök miatti nyomásból eredendően inkább 2-szer gondolom meg, hogy bejövök-e nap, mint nap melózni. – fordult felém amolyan „most igazából elpanaszolom neked az életem" stílusban.
- Ennyire elviselhetetlen? – húztam össze szemöldökömet.
- Sokat kér. A cég, ahogy látni fogja elég jól megy...sőt ez enyhe kifejezés. Keménykezű mind a 3 vezető, ezért mondjuk tény, hogy lustálkodásnak helye nem nagyon van. – pletykált tovább.
- Mégis kik ezek a vezetők? – érdeklődtem, ugyanis Luke még azt sem mondta el, hogy kik a cég fejesei.
- Igazából az egyik Miguel, ő javarészt a legengedékenyebb, nála mondjuk lehet, hogy néha vannak ilyen lazítós napok, viszont mivel hírhedt jó fej, ezért aki csak tud próbálja azt a formáját hozni, hogy Miguel HR megbízottja őt válassza ki a férfihez. Én személy szerint Diegonál vagyok, ő sokkal rosszabb mint Miguel, ahogy az látszik is rajtam. Oh, ahogy látom megérkeztünk az én szintemre, szorítok, hogy találkozzunk még. – mosolygott rám, majd elindult volna kifelé.
- Várjon, nem mondta el a harmadik személy nevét. – szóltam utána.
- Oh, ő az ördög maga. Nem valószínű, hogy hozzákerül. Ha mégis, akkor néhány nap után búcsút inthet a munkának, mert keres valami okot, amiért kirúghatja, vagy azért mert nem terhelhető, vagy mert antipatikusnak véli magát. – mondta sietve, s amint kilépett bezárult mögötte az ajtó.
Nagyszerű, de én a nevére voltam kíváncsi, nem arra, hogy mennyire elviselhetetlen.
Mondjuk Lukenak is mondhattam volna, hogy avasson be abba, hogy milyen főnökökkel kell majd szembenéznem.
Amint az 5 emeletre értem kissé meglepődtem, hogy itt már picit otthonosabb színek fogadtak, mint a földszinten.
Fehérek voltak a falak, halványlila, ízléses tapétákkal ellátva.
- Gondolom ön Hanga. – jelentette ki a lift mellett álló nő, aki fekete ceruzaszoknyát viselt és rózsaszín blúzt.
Amikor megtörtént a bemutatkozás bevonultunk az egyik terembe, ahol egy barna asztal foglalt helyet a padlótól plafonig érő ablak előtt.
Az asztal mögött még 2 nő ült, akik kíváncsi tekintettel néztek rám.
- Egy kávét? – érdeklődött az egyik mosolyogva, miután lezavartuk a bemutatkozást velük is.
Egyből eszembe jutott Luke jó tanácsa:
- Ha megkínálnak bármivel, akkor fogadd el! Lássák, hogy ilyen pici szempontból is nyitni szeretnél feléjük.
Miután válaszoltam, az egyik elkezdte készíteni az innivalót, a másik kettő pedig rám szegte tekintetét újra.
- Nos, az önéletrajzát és a motivációs levelét olvasva bizakodóak vagyunk, elvégre a szakmája mellett, még idegen nyelvből sem egyet beszél. Esetleg ez egy hobbi, vagy kötelezettségből csinálja? – eléggé meglepődtem, hogy nem az volt az első kérdése, hogy mivel foglalkozik ez a cég, hanem egy teljesen egyszerű kérdés.
- Igazából mindkettő egy kicsit. A spanyol középfok az egyetemhez szükséges volt, viszont már előtte is tanultam megszakításokkal.
- Ahhoz képest egy kicsit vehető csak ki az akcentusa. Miért pont a mi cégünkhöz adta be a jelentkezését? Gondolom nem arról van szó, hogy máshonnan elutasították volna.
- Ami azt illeti, utána néztem a cég tevékenységeinek, és úgy gondolom, hogy itt kamatoztatni tudnám az eddig és jelenleg is folyamatban lévő tanulmányaimat. – még jó, hogy 5. évben 600 felesleges angolóra volt és azon mindig az ilyen munkára jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseket vettük át.
Ahogy tovább folytatódott az interjú, megérkezett a kávé is, amit elfogyasztottam, miközben a kérdések záporoztak felém.
„ Mit tart erősségének? Mit tart gyengeségének? Hol képzeli el magát 5 év múlva? Pontosan miket tudna elvégezni, ha netalán magát választanánk? Stb."
Közben jöttek olyan kérdések is, hogy mit gondolok arról, hogy férfiak vezetik a céget és igen meg kell dolgozni azért, hogy ne csak bekerüljek, hanem bent is maradjak.
- Komoly nőnek tűnik Hanga, viszont fontos tudnunk, hogy milyen a magánélete?
- Mármint, mit szeretne tudni? – bizonytalanodtam el egy pillanatra.
- Ebben a szakmában előfordul, hogy éjt nappallá téve bent kell lenni a cég ügyeit intézni. Nem hiába vagyunk sikeresek. A párja, vagy a családja mit szólna ehhez? – fejtette ki gondolatait Carla, aki eddig ritkán tett fel kérdéseket.
Ebből is tippeltem arra, hogy ő az a HR dolgozó, aki az „ördögnek adta a lelkét".
Addig vagy ilyen szellemes Hanga, míg el nem küldenek innen.
- Nincs párkapcsolatom és a családom Magyarországon van. Úgy gondolom, hogy az önállósodáshoz az is hozzátartozik, hogy tudnom kell áldozatokat hozni. – gondolkodtam el, mire a nő bólintott.
Pár perc múlva jelezték, hogy vége az interjúnak és legkésőbb 2 nap múlva kapni fogok egy értesítőt emailben, hogy miként döntöttek.
- Nem szeretnék elkiabálni semmit, de úgy gondolom, hogy sok esélye van. Elvégre már az is valami, hogy nem sírva rohan ki. – mondta Isabella, amikor a lifthez kísért.
- Remélem, még találkozunk. – nyújtottam neki a kezemet, amit elfogadott és egy elfojtott mosollyal annyit mondott, hogy „úgy legyen".
Amint bezáródott előttem az ajtó, vártam, hogy leérjek a földszintre, miközben az átlagnál nagyobb megkönnyebbülés fogott el.
Legalább nem égtem be és a méltóságomat megőrizve hagyhattam el az épületet.
Miért is gondoltam, hogy nem lesz semmi izgalmas a mai napba?
A lift kinyitódása pillanatában eléggé meghökkentem viszont.
Egy férfi állt nekem háttal, öltönyben, előtte pedig egy nő könyörgött majdnem, hogy térdre hullva.
- Nem teheti ezt velem! Nemrég kezdtem! – ahogy halkan közeledtem, nőtársam arcán láttam, ahogy könnyek folynak végig.
- Ha még egy szót mond, elintézem, hogy az épület közelébe se jöjjön! Gondolom tudja, hogy merre van az ajtó! – amikor elhaladtam a férfi mellett, egy pillanatra az agyam teljesen lefagyott, miközben a lépteimet lassabbra vettem, a szívem pedig egyik pillanatról a másikra hevesebben kezdett verni.
Miért...miért ismerős ennyire ez a hang? A fegyelmezettség, a hatalom, a szigor, a gúny.
Fordulj meg Hanga, csak így tudhatod meg...
Herczeg Márk, te vagy az?
Már szinte teljesen megálltam és fordultam volna meg, amikor az ajtó felőli hangot meghallottam.
- Hanga, mesélj mi volt? – jött be hozzám mosolyogva Luke, majd hátrapillantott.
- Üdv! – biccentett komoly arckifejezésre váltva.
Egyből visszafordultam az ismeretlen felé, viszont csak a nőt láttam összetörve a falnak dőlve, a férfi pedig eltűnt a látóteremből.
Szó nélkül a lift felé mentem, miközben teljesen hidegen hagytam, hogy a brit férfi utánam szólongatott.
- Picsába! – morogtam, majd a lépcsőt választva igyekeztem felfelé.
Muszáj, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg ő az vagy sem. Minden emelet folyosóján végig néztem – ami miatt valószínűleg a legtöbb ember hülyének nézett.
Nem tűnhetett el csak úgy, valamelyik szinten ki kell, hogy szálljon és azt figyelembe véve, hogy én úgy rohantam, mint az őrült, utol kellett, hogy érjem őt az egyik kiszállásra alkalmas folyosón.
Már körülbelül 8 emeletet lépcsőztem fáradhatatlanul, a 9. emeleten pedig ahogy láttam, már csak a takarító személyzet munkálkodott.
- Ezt nem hiszem el. – mérgelődtem magamban, majd tanácstalanul lementem a hallba, ahol Luke az egyik kihelyezett fotelben ült és érdeklődően figyelt, amikor meghallotta érkezésem.
- Beszélnünk kell! – húztam fel a karját és mentünk ki a kocsijához.
- Elég fura vagy. – jegyezte meg a srác.
Igazából nem hibáztattam, amiért nem értette egyetlen cselekedetemet sem, elvégre néha napján még én sem értem magamat.
- Luke, hogy hívják a főnöködet? – tértem rá egyből a tárgyra.
- Diego Perez, miért? – húzta össze szemöldökét.
Akkor csalt volna a megérzésem? Valójában a férfi, aki kirúgta a nőt, nem is Márk volt?
De miért volt olyan ismerős a hangja? Pedig az életemet rámertem volna tenni, hogy ő volt az.
A stílus, ahogyan beszélt, a hangja. Régebben Márk néhány szót mondott nekem spanyolul és 100%, hogy kísértetiesen hasonlított az előbbi férfi hangja az övéhez.
- Semmi. Mehetünk. – hagytam ezt a témát elgondolkodva, majd az autó motorja felhangozott és elhagytuk az épület terét.
Az úton hazafelé Luke elterelte a figyelmemet azzal, hogy az állásinterjúval kapcsolatban kérdezősködött.
- Hmm...ha nem sírva jöttél ki a HR dolgozók kérdése után, akkor valószínűleg már érezheted a győzelem ízét.
- Nem szeretném beleélni magamat. Általában amikor azt teszem, akkor leesek arról a bizonyos lóról. – magyaráztam, mire egy „persze, ez érthető hozzáállás" biccentéssel illetett.
Amikor a bérház elé értünk a srác jelezte, hogy neki még el kell intéznie 1-2 dolgot, így miután megköszöntem a támogatását és a fuvart, kiszálltam az autóból, majd felmentem a lakásunkba.
Olyan hirtelenséggel rontottam be, hogy Anna elejtette a műanyag poharat és egy hosszasat átkozódva – nyilván magyarul, mert az feszültséglevezetőbb – fordult felém.
- Mi történt, hogy ennyire megijeszted az embert? Szarul sült el az állásinterjú? – váltott át normális beszéd formájában is magyarra.
- Nem, az állásinterjúval úgy gondolom minden rendben volt...legalábbis, ha a HR-esek szemszögéből nézzük, akkor elment egynek a szereplésem. – dobtam le magam az egyik székre.
- Hát akkor? Mondd már, ne fokozd a kíváncsiskodásomat. – nyaggatott, miközben leült a velem szemben lévő helyre, egy pohár vízzel a kezében.
- Lehet, hogy ez egy nagy őrültség lesz a részemről...
- Elég sok őrültséget csinálsz, tehát nem lenne nagy szám, ha egy újabb ilyennek titulált dolgot elkövetnél. – gondolkodott el, mire gúnyos mosolyra húztam a számat.
- Szóval...amikor jöttem kifelé a földszinti liftből, akkor hallottam, ahogyan egy nőt elbocsátanak és...
- Nap, mint nap történnek ilyenek, pláne annál a cégnél. – szólt bele ismét.
- Elmondanám a legfontosabb részt is, ha szóhoz hagynál jutni. – forgattam szemeimet.
- Jól van na, csak izgatott vagyok. Most már kussolok, de akkor ne rizsázz ennyire fel. – türelmetlenkedett, miközben inni kezdte a vízét.
- Tehát...a hang alapján azt hittem, hogy Márk az. – ééés a meginni kívánt vízzel konkrétan fellocsolta az előttünk lévő asztalt.
- Ez komoly? Tudtam, hogy az álmom valóra válik. – nézett rám döbbenten.
- Luke köszönt neki, és megkérdeztem tőle, hogy ki a főnöke, de valami Diegot mondott.
- ÚRISTEN OLYAN HÜLYE VAGY! De az nem valószínű, hogy akinek köszönt és Diego egy és ugyanaz. Nem kérdezted meg, hogy ki volt az, akinek köszönt? – temette tenyerébe az arcát.
- De arra meg még kevesebb az esély, hogy különböző személyek. A titokzatos ember után mentem, de már nem találtam sehol, pedig már nem 6 emeletet lépcsőztem miatta...most fájnak a lábaim. – kezdtem panaszkodni is egyben.
- Miért nem fordultál az ember után akkor, amikor meghallottad a hangját? Tudod mit? Nem akarom tudni az indokot, ezt a leleplezést elbasztad. – mondta nemes egyszerűséggel.
- Nekem mondod? Attól a pillanattól kezdve rágom magam miatta. – álltam fel és öntöttem magamnak én is vizet.
- Mi van, ha valójában ő az és nem csalt tőrbe a hallásod?
- Lehet, hogy a hiánya emésztett fel annyira, hogy minden idegenre azt hiszem, hogy ő az, csak a hangszínek hasonlósága miatt. – dőltem a konyhapultnak.
- Ez faszság. Több férfinek is hasonló a hangja, mégsem tűnt fel eddig egyiké sem. – forgatta szemeit.
Ezután néhány percig csendbe burkolóztunk mindketten, majd Anna felnézett szemeimbe és így szólt:
- Tudod, hogy csak úgy nyugodhatsz meg, ha ennek a végére jársz.
- Ahhoz pedig, hogy szabad bejárásom legyen az épületbe bármikor el kell érnem, hogy mindenképpen engem vegyenek fel.
- Lehet nem is lesz olyan unalmas ez az egész madridi élet. - gondolkodott el vigyorogva.
Inkább kérem vissza az unalmas életet, amikor még eszembe sem jutott, hogy 50% az esély arra, hogy én és Herczeg Márk munkatársak legyünk.