Tiltott gondolat

9. Fejezet

Már Anna eszmefuttatása közben is furcsálltam, hogy miért éjfélkor küldenek értesítést és amikor Márkra ismertem, akkor összeállni kezdett a kép.
Ha nem karrierista, illetve éjjeli bagoly a küldő fél, akkor nem az éjszaka közepén érkezett volna meg az email, Herczeg pedig a tanári munkája során is betekintést engedett abba az életrészébe, amikor is hajnalig javította egy évfolyam dolgozatát.
- Így kevesebb tennivalóm lesz a későbbi időkben. – mindig ezzel indokolta a szorgalmát.
Valójában akkor azt hittem, hogy a mondata mögött az áll, hogy:
- Így több időt tudok tölteni veled. – tündérmese.
Miután „lelepleztem" néhány pillanatig csak egymás tekintetében merengtünk.
Annyira régen láttam már...mintha eddig a pillanatig egy burokban éltem volna és most a tömérdek változást fel kellene fognia néhány perc alatt az agyamnak.
Teljesen a régi korokban éreztem magamat...amikor még internet nélkül az emberek csak hosszú idő után látták a szerettüket és akkor tudatosult bennük, hogy a kiesett idő miatt mennyi változásról maradtak le.
Márk elvágta magát tőlem azzal, hogy minden közösségi oldalról eltűnt, így esélyem sem volt nyomon követni az életében bekövetkező változásokat.
- Így kevesebb dolgom volt a következő napokra. – szólalt meg utalva arra, hogy csupán idő spórolás céljából értesített éjjel.
Egy „dolog" vagyok...micsoda önbizalom növelő.
Türtőztetnem kellett magamat Lucrecia mondataira gondolva...ha fogást talál rajtam, egyszerűen kidob.
- Ahelyett, hogy tárgyiasítasz, elkezdenéd inkább regélni, hogy ideiglenesen milyen szabályok vonatkoznak rám, amíg nem kapok határozatlan idejű szerződést? – szólaltam fel indulatosan, miközben még én sem fogtam fel teljesen szavaim súlyát.
Hanga...tulajdonképpen biztosra veszed, hogy állandó időre felvesznek...ha ezek után itt maradsz, szerintem eljárhatsz templomba.
Márk azonban – velem ellentétben – igenis értelmezte a szavaimat és azok súlyát.
Gúnyos mosolyra húzta száját, majd felállt.
- Miért veszed ennyire biztosra, hogy határozatlan idejű szerződést kapsz? – még a hanglejtése is arról árulkodott, hogy „kár erőlködnöd, úgyis kidoblak".
Miközben a válaszon gondolkodtam, az asztal elé sétált, aminek „köszönhetően" néhány lépés maradt csak köztünk.
Nem, nem és nem!
Ez a jóleső borzongás és a gyomromban keletkezett izgalom valószínűleg csak az anyagi helyzetem féltéséből árad, igaz?
- Mert... - kezdtem volna, viszont közbeszólt:
- Ez nem egy hobbi! Értékelném, ha komolyan vennéd. – micsoda egy tajparaszt!
- A legjobb eredménnyel zártam a teszteken. – jegyeztem meg hisztérikus nevetésemmel kísérve. Most komolyan mit vár még? Akasszam fel magam a kibaszott munka miatt?
Már tényleg csak azért sérteget, hogy mondjon valamit és felidegeljen.
- A tesztek semmit nem jelentenek. Attól még ugyanúgy tapasztalatlan vagy! Fektessem beléd a pénzemet és még tanítsalak is meg mindenre...ebből nekem milyen hasznom lesz? – tette az értetlent.
Pofán fogom vágni.
- Gépen könyvelek, adóbevallásokat készítek és projektmenedzsernek is lehetek az asszisztense...mégis mit vársz még? – szorítottam ökölbe a kezemet.
- Miért nem végezted el a Mérlegképest is? Akkor nem lenne semmi bajom, így nem veszem semmi hasznodat. – tényleg Márk?
Nem lenne semmi bajod, ha még több ideig maradtam volna tőled távol?
Milyen aranyos...egy féreg.
- Tudod, hogy mi a te bajod Márk? Az, hogy itt vagyok. – szólaltam meg néhány pillanat után.
- Na, végre egyetértünk valamiben. – csillant fel a szeme.
- Nem vagyok hajlandó ezt a beszélgetést tovább folytatni, egyszerűen azt akarod, hogy mihamarabb eldurranjon az agyam és olyat tegyek, ami miatt elbocsáthatsz! Viszont ezt az örömöt nem fogom neked megadni, mert szükségem van erre a munkára! Bármennyire is szeretnél megalázni csak rajta...de ne hidd, hogy ezzel elfogsz ijeszteni ettől a munkától! – magyaráztam végig a szemébe nézve.
Mivel nem mondott semmit, ezért felvettem a táskámat, majd ennyit mondtam:
- A munkakörrel kapcsolatos dokumentumot küldd át emailben...úgyis éjjelente szoktad intézni ezeket a teendőket. – vetettem rá gúnyos pillantást, majd további szavak elhangzása nélkül elhagytam a termet.
Büszke voltam magamra, amiért egy pillanatig sem akadtam meg a mondandóm elhadarása közben annak ellenére, hogy végig bennem volt az, hogy „mindjárt itt török össze".
A szemem könnybe lábadt miközben a lifthez sétáltam, de próbáltam úgy tenni mintha minden rendben lenne.
Az én hibám az, hogy ilyenné vált...
Ha jobban igyekeztem volna a kapcsolatunkban, akkor most nem ez lenne a helyzet köztünk.
Mint két, egymás számára antipatikus idegen.
A következő pillanatban egy tenyér érintését éreztem meg a vállamon, mire hátrapillantottam.
- Ugye nem rúgott ki? Te vagy a potenciális munkavállaló. – nézett rám érdeklődő tekintettel Lucrecia.
- Nem rúgott ki...de nyilván telhetetlen. – szipogtam és töröltem meg zsebkendővel a szememet, miközben kinyitódott a lift és beléptem.
Meglepett, hogy a nő is velem tartott, elvégre túlóraként kellett csak bejönnie a mai napon.
- Üljünk be a közeli kávézóba. – gondolkodott el.
- Nem szeretném lefoglalni a napodat. – szabadkoztam szégyellős mosollyal.
- Ugyan már, otthon a mosatlanok várnak csak. – legyintett.
- És a jegyesed? – érdeklődtem.
- Elárulok egy titkot...nem vagyok eljegyezve. – suttogta, mire értetlen tekintettel illettem.
- Akkor csak elterelésként veszed fel...ennyire óckodsz a pasiktól? – nevettem fel az abszurd feltevésemen.
- Hülyén hangzik, de pontosan ez a helyzet...az előző kapcsolatom eléggé bennem maradt. Majd ha készen állok valaki újra, akkor majd leveszem. – húzta fanyar mosolyra száját.
- De ha visszautasítod az embereket, akkor ők elfogadják ezt, nem?
- Vannak alkalmak, amikor még úgyis többször próbálkoznak, hogy látják, hogy rajtam van a gyűrű...nem tudom, de biztonságban érzem magam, ha velem van. – ért hozzá az ékszerhez, majd a következő pillanatban a lift jelzett, hogy megérkeztünk a földszintre.
Lucrecia addig zaklatott, amíg el nem mentem vele a közeli kávézóba, aminek magyarra fordítva Törpe volt a neve.
Vajon a helyiség az ott dolgozók magasságra „tekintettel" lett elnevezve?
- Minden kezdőt elhívod kávézni? – érdeklődtem, miután leadtam a rendelésemet.
- Nem, téged sem azért hívtalak, mert kezdő vagy. Hiába látszik harmonikusnak a Decuba környezete, egyáltalán nem az, folyamatos „hatalmi" konfliktusok vannak. A csoport-és projektvezetők próbálnak feljebb jutni a ranglétrán, hogy „forradalmi változást" hozzanak a vállalat életébe. Néhány nő ebbe még bele is folyik. – forgatta a szemét.
Szóval majdnem, hogy vérre mennek a munkában folytatott ellentétek?
Nagyon jól titkolja a PR csoport ezeket az összetűzéseket, elvégre semmilyen netes cikkben nem olvastam ilyenekről, csak csupa fantasztikus dologról.
Támogatások, alapítványok, projektek, amelyek mind-mind sikerrel zárultak.
- Lehetséges lenne egyáltalán, hogy bárki más átvegye Márk és a többiek helyét? Nekik tulajdonosi részük van. – gondolkodtam el a helyzeten, amit Lucrecia felhozott.
- Márkot az isten sem tudná lelökni a cég éléről...előzőleg az apjáé volt, viszont ő visszavonult és az üzletben addig teljesen tudatlan fiának adta a helyét...vagyis azt hittük, hogy tudatlan. Szégyellem, de úgy, hogy már régóta ismertem sem néztem ki belőle, hogy igenis jól csinálja ezt az egészet. Sok támadás érte, amiért feltétel nélkül ő lett a legtöbb tulajdoni hányaddal felruházott vezető, de utólag nem volt ez rossz lépés. Lassan Európa és világhírű céggé nőttük ki magunkat, amit fura bevallani, de Márknak köszönhetünk. – magyarázta és átjárt engem is az a szégyenérzet, amiről Lucrecia beszélt.
Én sem néztem ki Márkból, hogy ennyire jól tudna vezetni egy céget.
Talán nem is ismertem őt igazából?
Annyi mindenről beszéltünk, amikor még együtt voltunk...odáig mégsem jutottunk el, hogy az elképzelt, kitaposott jövőnkről tudjunk beszélni.
Több hónapig beszéltünk folyamatosan, mégis a legfőbb mondanivalók kimondására nem volt idő elvégre...ki gondolta volna, hogy olyan hamar eljön a vége?
- Elgondolkodtál. – mosolygott, majd nézett hátra, hogy mikor jön a kávénk és a sütink.
- Kicsit fura ennyi mindent megtudni az ideiglenes főnökömről. – találtam ki a legjobb magyarázatot.
Azt mégsem mondhattam, hogy ...figyelj, ezt én sem tudtam róla, annak ellenére, hogy két éve még a legfontosabb embernek számítottunk egymás számára a főnökkel.
- Személy szerint remélem, hogy nem ideiglenes főnököd lesz. Szimpi vagy és örülnék, ha legalább egy ember normális kapcsolatban lehetnék. – rántott vállat.
- Miért? Nem vagy olyan kapcsolatban a többiekkel? – érdeklődtem.
- Nagyon nem. Mindenki azt hiszi, hogy attól, hogy nem olyan szigorú kapcsolatban vagyok a vezetőkkel, attól még bármikor széttenném nekik a lábaimat. – forgatta a szemeit.
A következő pillanatban megjelent a pincér mellettünk a rendelt cuccokkal, amit megköszöntünk, a fiatal srác pedig ott hagyott minket egy halvány mosollyal.
- Tehát akkor egyikkel sem volt viszonyod?
- Az hiányozna még! Kurva jó állásom van, és nem vagyok hajlandó még egyszer férfiért áldozatot hozni. Önálló vagyok és élvezem azt, hogy ha kiruccanásra vágyom, akkor bármikor megtervezhetek egy utat bárhová, mert anyagilag szabad vagyok, mint a madár. Másrészt meg amúgy sem az eseteim a vezetők...ők eléggé...furák. – kereste a megfelelő szót.
Ezután néhány pillanatra csendbe burkolóztunk, majd Lucrecia felszólalása zökkentett ki a nyugalmas állapotból:
- Diego, Márk...csatlakoztok? – érdeklődött, miközben a hátam mögé nézett, ahol valószínűleg az említettek álltak.
Más sem hiányzott csak az, hogy itt is összefussak vele!
Kérlek, mondjátok azt, hogy most nem vágytok társaságra és inkább férfiasabb dolgokról beszélnétek, kizárólag ketten, nők nélkül.
- Már kiengesztelődtél a túlóra miatt? – kötekedett Diego a nővel, miközben elfoglalta a mellette lévő helyet.
Na most...mivel két egymással szemben lévő boxban foglaltunk helyet, ezért Márknak az a lehetősége maradt, hogy leül mellém, vagy kínosan elballag.
- A könyvelő szerencsére hamar elintézte az utalást...ezért kaphatna egy kekszet. Bár valószínűleg tőled már kapott. – forgatta meg szemeit újdonsült barátnőm, Diegora nézve.
- Kivételesen az én könyvelőm szabadságot vett ki, mert a gyereke benyelt valami vírust...gyenge egy kölyök.
- 3 éves, mit vársz tőle? – jegyezte meg morogván a nő.
- Tömni kellene gyümölccsel, meg zöldséggel és nem lenne gáz. Haver, te csak állsz ott vagy esetleg le is ülsz. Vagy esetleg félsz az új mentoráltadtól? – nézett fel Márkra, aki még mindig egy helyben állt és láthatóan vacillált.
- Rettegek. – forgatta meg szemeit, miközben gúnyos hanglejtéssel mondta azt az egy szót, amit hallatott.
Pont, mint régen...
Nem, Hanga! Nem gondolhatsz olyan dolgokra, amik a múltban történtek.
Azok a múlt része, semmiképpen nem befolyásolhatják a jelenedet és a jövődet.
De az ég Szerelmére! Herczeg Márk itt van, egy légtérben velem...és nem tudom túltenni magam azon, hogy két éve normális magyarázat nélkül elhagyott!
- Márk, amúgy megnézted a jelentést, amit átküldtem. Nem is bánom, hogy egyelőre le van tudva ez a jelentkezős időszak. Ennyi panaszt még nem tettek egy üzletünkben sem. – nevetett fel a férfi.
A következő pillanatban Márk rám pillantott, én pedig zavartam arrébb csusszantam, hogy legyen neki is helye...mellettem.
- Szánalmas, hogy a boltoktól függetlenül, a vezetőségre tesznek panaszt. Nem is értem, hogy ennyi erővel minek kell kint lennie Vásárlók Könyvének. – értetlenkedett Lucrecia.
- Emailen sem találnak a rajongók? – szólaltam meg halkan, gúnyos hangsúllyal, mert tudtam, hogy a nő és Diego el lesznek foglalva ezzel a témával.
- Két éve töretlenül tudom azt a cselekedet követni, hogy ne találjon meg...senki. – nézett a szemeimbe Márk és pontosan tudta, hogy olyan pontra tapos a szívemben, amiből bármelyik pillanatban vita alakulhat ki.
Nem tudathatom vele, hogy mennyire fájt...
- Van egy jelző a nyelvemen, ami azokra az emberekre vonatkozik, akik előzetes szó nélkül eltűnnek és a szőnyeg alá sepernek dolgokat. Mi is az hmm...meg van, gyávaság. – csettintettem, majd beleittam a kávémba.
- A személyeskedés nem a te asztalod! Általában udvariasan vagy szókimondó, nemde? – láttam a szája szegletében a gonosz mosolyt.
Élvezte azt, hogy bánthat és azt, hogy a régi énemre emlékeztethetett.
- Mindig fordulhat a kocka, elvégre általában te sem árulod el az embereket, vagy esetleg tévednék? – néztem mindvégig szemébe, miközben a kezemben lévő villával kapcsolatban elgondolkodtam azon, hogy vajon a süteménybe szúrjam, vagy a mellettem lévő férfibe.
- Bunkóság, ha más nyelven beszéltek, amit értenénk. – sóhajtott Diego.
Opsz...nem is vettem észre, hogy a düh miatt átváltottam magyarra, bár Márk egy másodpercnyi összezavarodott tekintetéből következtetve, ő is elragadtatta magát.
- Ha művelt lennél, akkor tudnád, hogy pontosan magyarul beszéltek. Bocsi, csak láttam, hogy a vezetékneved és a származásod is magyar és abból következtettem. – nézett rám Lucrecia Diegoról, rám.
Az legyen a legkisebb probléma, hogy rájönnek, hogy mindketten tudunk magyarul.
- Miről folyt a csevej amúgy? – kíváncsiskodott a nő.
- Csak megmondtam Márknak, hogy a közeljövőben velem kapcsolatban nem igen fog felmondást aláírni, igaz? – erőltettem magamra egy kamu mosolyt az említett férfire nézve.
- Ezt még ne vedd olyan biztosra. – vágott vissza.
Az elkövetkezendő fél órában csendben voltam és hallgattam ahogy Diego és Lucrecia bevezetnek a cég világába, majd nemsokára útnak indultunk haza.
[...]
- Megígérted, hogy felhívsz. – emlékeztetett Anna, amikor beléptem a lakásba.
- Miért van itt egy francia buldog? – döbbentem le, amikor megláttam, hogy a kis állat éppen a kanapén röfög.
- Oh, a szomszéd elment bevásárolni és mivel most nem tudott jönni a kutyusra vigyázni senki, ezért megkért, hogy hadd legyen nálunk addig. – rántott vállat és „csalogatott" magához.
Mivel senki más nem volt otthon, ezért töviről hegyire elmeséltem neki az irodában és a kávézóban történt eseményeket és mire végeztem már az ablakon kinézve láttam, hogy beesteledett.
- Úristen! Ez komolyan olyan, mint valami film! Már csak az hiányzik, hogy a falnak szegezve keményen megadja neked, ami felgyülemlett bennetek. – húzta kaján mosolyra a száját.
- Én is megadnék neki valamit keményen...néhány pofont. – forgattam szemeimet.
- És mit fogsz kezdeni ezzel az egész helyzettel? – fordította komolyra a témát.
- Megpróbálom normálisan végezni a munkát, amire felvettek. Márk nemsokára átküldi majd az emailt elvileg. – rántottam vállat.
- Ugye tudod, hogy ez felfog emészteni téged? Az, hogy mindennap látni fogod csak feltépi majd a sebedet.
- Mit tanácsolsz? – dőltem hátra a kanapén, miközben a röfögés mellőlem nem halkult és a kiskutya bemászott az ölembe.
- Meg kellene beszélnetek ezt az egészet, hogy legalább választ kapj a miértekre. Ha pedig ezután látod, hogy Márk tényleg átlagosan viselkedik veled, akkor... - nézett rám szomorúan.
- Őszintén szólva, nem akarom megtudni, hogy mit gondol. – sóhajtottam.
- El kell, hogy gondolkodj azon, hogy az izgalmas kételyt, vagy az igazságot akarod. – mondta, majd a következő pillanatban a csengő megszólalt.
- Biztos a szomszéd jött a kutyusért. – pattant fel, majd az ölébe vette az állatot és kiment a társalgóból.
Mivel eléggé lefáradtam ma, ezért vettem egy gyors zuhanyt és miután elvégeztem a napi rutinomat, ágyba dőltem.
Amikor már félálomba voltam, a telefonom rezgése jelezte, hogy értesítésem jött.
Automatikusan az emailembe léptem és megláttam, hogy Márk – immár a saját nevével ellátott email címről – küldött levelet.
Két Word dokumentum volt a levél tartalma, amelyekbe belelépve csak a tartalom jegyzékét és a terjedelmét akartam megnézni, viszont amikor már mindkét levéllel végeztem a fájlok alatt még megláttam egy mondatot.

Ha már felnősz, érteni fogod, hogy az árulás és az új esély adása nem ugyanaz!

Nem vagy fair velem Herczeg Márk...!