Tiltott gondolat

10. Fejezet

- A fentiek alapján tehát intuitív módon is beláthatjuk, hogy az egyén kockázatkerülésének erőssége a hasznosságfüggvényének görbültségéből fakad: minél erőteljesebb a csökkenő határhasznosság jelensége, vagy egyszerűen fogalmazva görbülése, annál erőteljesebb a kockázatkerülés is. – magyarázta a professzor, miközben fejben már kb. 3 órával később jártam.
Mivel a kockázatkerülésről, kockázatazonosításról már ötödik éven tanultam, ezért nem volt bonyolult az egyetemi tananyag hullámával felvenni a ritmust.
Bár a tanárok említették is, hogy az első évben kevés olyan tananyag lesz, amit ne ismétlésként fogna fel az ember, de nem gondoltam volna, hogy igazat mondanak.
Ez kb. olyasmi, hogy „az érettségi egy nagyon nehéz időszak az ember életében és nagyon félelmetes"...közben meg többnyire józan paraszti ésszel végig lehet csinálni az egészet.
- Mindjárt elalszok. – ásított mellettem Soraya, aki már majdnem, hogy feküdt a padon.
- Már csak pár perc. – suttogtam, miközben a laptopomon megnéztem, hogy nem érkezett-e valamilyen emailem.
A Márkkal kapcsolatos leleplezés óta már eltelt 4 nap és mivel az emailben az is szerepelt, hogy következő héten kezdem a rendes munkát, ezért a pályakezdők lendületével indultam neki a mai napnak.
- Én is be lennék indulva, ha olyan mentorom lenne, mint neked. – mondta, miközben rámutatott az beszéd tárgyára, aki a képernyőmön foglalt helyet, képével egy kis négyzetben.
- Nem vagyok beindulva rá, a munka miatt vagyok izgatott. – forgattam szemeimet.
Mint sokan mások, Soraya sem tud arról, hogy nekem és Márknak van közös múltunk, és remélem így is marad.
Csupán azt tudják a többiek is, hogy a Decubánál vállaltam el egy részmunkaidős állást, és Herczeg Márk a mentorom.
- Persze, én is ezt mondanám. – nevetett fel, mire a prof. egy köhécseléssel jelezte, hogy még van 2 perc, tehát maradjunk nyugodtak addig.
- Igazából nem értem, hogy miért nem kezdesz ki vele. – ragadt le a témánál a lány.
- Mert mondjuk a főnököm és nem akarom elbaszni miatta a lehetőségemet, amiért piszkosul megharcoltam? – vontam fel a szemöldökömet, miközben némi gúnnyal fűszereztem a kérdést.
- Minden csak részlet kérdése, lehet csak ilyen alkalmi talikban lennétek benne mindketten.
- Elég nekem az, hogy most a suli és a munka együtt jár...így is hülyén érzem magam, hogy a legtöbb baráti összejövetelen emiatt nem tudok majd megjelenni. – morogtam.
- Héé, ne légy ilyen negatív! Mindannyian örülünk a sikerednek és megértjük, hogy emiatt nem jössz velünk. Persze, Tristian nevében nem beszélhetek, de mi, többiek mindannyian boldogok vagyunk, hogy egyengeted az életedet. – mosolygott, mialatt a háttérben beszélő oktató elbúcsúzott és kiment.
- Neked mi újság van a kapcsolatoddal, amúgy? – próbáltam elterelni a témát. Soraya nem válaszolt egyből, én pedig azt a néhány pillanatot kihasználva elkezdtem összepakolni.
- Hát, tudod...nem igazán találkozunk mostanság, amikor meg együtt töltjük az időt, akkor sem történik semmi. – motyogta.
- Mi tartozik pontosan a semmi körébe?
- Egyáltalán nem ér hozzám, pedig minden együtt alvásnál vagy istenesen az ágyba döngölt, vagy valami lazább dolog történt. – célozgatott a testiség hiányára.
- És nem lehet úgy együtt aludni, hogy nem történik semmi? – néztem rá furán.
- Nem igazán voltak ilyen alkalmak, mindig szenvedélyes összebújásba torkollott minden filmnézés is. – rántott vállat.
- Ez fura. – jegyeztem meg.
- Tudod már nagyon régóta voltunk együtt, szinte mindent tudunk egymásról.
- De akkor is...ha az igazival vagy együtt, akkor nem úgy kellene lennie, hogy mindig legyen valami beszédtéma? – vakartam meg a tarkómat zavartan, miközben felálltam és a kijárat felé vettem az irányt, oldalamon barátnőmmel.
- Tudom, hogy nem ő az igazi, Hanga. – mosolygott szomorúan.
- Ennek ellenére eléggé ragaszkodsz hozzá. – gondolkodtam el.
- Mondod ezt te, akinek két éve nincs senkije. – terelte a témát.
Értettem a célzást, és hogy Sorayának könnyebb legyen, inkább a saját szerelmi életemre helyeztem a hangsúlyt:
- Nem igazán találtam eddig olyasvalakit, akivel hasonlót érezhetnék, mint a volt barátommal. – rántottam vállat.
- De hát nem pont az a lényeg, hogy valami egészen mást érezz? – nyilván elgondolkodtatott Soraya kérdése, viszont nem akartam, hogy jobban belemélyedjünk ebbe a témába.
Azt pontosan tudtam, hogy nem hajlok az ismerkedés felé...a suli és a munka mellett kivitelezhetetlen lett volna, hogy egy normális párkapcsolatot tudjak kialakítani bárkivel is.
- Bár Márkkal könnyen megtudnád oldani... - szólalt meg a szentimentális énem, viszont ezt a gondolatkezdést mihamarabb kiakartam űzni a fejemből.
- Ha azt a szempontot nézzük, akkor sem gondolom úgy, hogy találkoztam volna már valaki olyan különlegessel, aki felkeltette volna a figyelmemet. – rántottam vállat.
Soraya már válaszra nyitotta a száját, viszont Anna megmentett az újabb kapcsolatokhoz közel lévő kérdésektől.
- Kezd egyre fárasztóbb lenni ez az egyetem! – sóhajtott magyar barátnőm panaszosan, miközben nézte, ahogy helyet foglalunk a kék mintás pokrócán.
- Még csak néhány hete járunk ide. – jegyeztem meg.
- Attól még lehetne izgalmasabb. – rántott vállat.
- Ti nem hallottátok? – nézett felváltva kettőnkre Soraya, Annával pedig egyszerre tettük fel a kérdést:
- Mit?
- Bál lesz, két hét múlva.
- Ez nem ilyen amcsis cucc? – forgatta szemeit Anna.
- Nálunk középsuliba is voltak bálok. Ez nem copyzás. – magyarázta spanyol barátnőnk.
- Vajon Inés tud róla? – gondolkodtam el.
- Ő is a szervező bizottságban van. Ezért is lepődtem meg, hogy ti erről nem hallottatok. Meg igazából a plakátokat nehéz lenne nem észrevenni.
- Én nem láttam egy plakátot sem. – feküdtem hanyatt, miközben a nap az arcomat sütötte.
- Szintén zenész vagyok. Amúgy is, nem fogok kibérelni 900 euróért egy szaros ruhát. – válaszolt Anna a maga elutasító stílusában.
- Nekem mondjuk vannak bálos ruháim, ha szeretnéd kölcsön adhatok egyet. Szinte majdnem egy méretet hordunk. – vetettem fel az ötletet.
- Ha a te ruháidat venném fel, akkor melltartó nélkül is push uposak lennének az ikreim. – nevetett fel Anna.
- Megspórolsz egy mellműtétet magadnak és a kritika miatt engem befizetsz magad helyett. – nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Örülünk, hogy az egész campus fültanúja lehet annak, hogy kinek milyen nagy a melle. – jelent meg Tristian, majd dobta le magát a pokrócra.
- Egy, nem hallotta mindenki az álom műtétet, kettő, csak te hallgatózol, hogy kielégítsd az igényeidet, amit a pornó nem tud megtenni, és három...miért vagy itt már megint? – hadarta el Anna, miközben a legálszentebb mosolyt húzta a szájára.
- A pornóval kapcsolatos témát inkább a magad nevében mondd...hallottam, hogy mit csináltál mozizás után, amikor Hanga kiment tőled. – villantott perverz mosolyt a srác.
- Elég gáz rád nézve az, hogy egy színészekből álló csoport tudja csak elérni nálam a hatást. – rántott vállat a lány.
A további felnőtt filmekről való beszélgetést elengedtem a fülem mellett és próbáltam nem belefolyni. Pláne azok után, hogy Soraya csak egy halk kuncogást hallatott és már ott jártunk a beszélgetésben, hogy melyik pozíciót tartja előnyösnek.
- Jut eszembe, te tudtad, hogy bál lesz? – érdeklődött Anna a fiú felé fordulva.
- Ezt mindenki tudta.
- Mi nem. – szólaltam meg, mire Tristian egy „sejtettem" lesajnáló pillantással illetett.
- Hát...két hetetek van találni párt magatoknak. – na várjunk...?
- Mi az, hogy párt találni?
- Elég szánalmas, ha ezt a szófordulatot el kell magyaráznom, de... - kezdte volna a férfi, viszont közbeszóltam:
- Komolyan csak úgy lehet megjelenni a bálon, ha van egy partnerem? És aki megrögzött aszociális?
- Az rábaszott. – rántott vállat.
- Milyen empatikus vagy. – gúnyolódott Soraya.
- Szerintem mázlitok van, hogy lehet külsős embert is hozni. Ez csak a gólyáknak van, szóval nem leszünk tömegével.
- Mintha annyi külsős embert ismernénk. – nevettem kínomban.
- Én a helyedben meghívnám a főnöködet, Hanga! Tuti jó parti lenne. – gondolkodott a spanyol lány.
- Majd partiba váglak én. – vigyorgott Anna, mire ismételten csak perverz témák felé terelődött a beszélgetés.
E mondat elhangzása után láttam, ahogy sulikori barátnőm együttérzően rám nézett, majd belefolyt a beszélgetésbe.
[...]
- Mennyire vagy ki attól, hogy ma van az első munkanapod Márkkal? – érdeklődött Lucrecia, miközben telefonon beszéltem vele, az egyetem ebédlőjében.
Még volt egy fél órás kajaszünetem és egy 90 perces órám, mielőtt el kellett indulni a Decubába.
- Nem vagyok annyira ideges, mint előzőleg. – feleltem, miközben a torkomban lévő feszültségtől összegyülemlett gombócot lenyeltem.
Teljesen kivagyok ettől a naptól.
Valami égi jel mentsen meg attól, hogy ma együtt kelljen dolgoznom vele.
- Nem lesz annyira rossz, mint sokan hiszik. Márk amúgy jó fej, hogyha olyan emberekkel van körbe véve, akik ugyanolyan szorgalmasak, okosak és korrektek, mint ő. – magyarázta a nő, miközben a háttérben egy főzőműsor ment.
- Te most tévéből főzöl kaját? – vontam fel a szemöldökömet.
- Sokkal egyszerűbb így, mintha szakácskönyvből olvasnám a hozzávalókat és azok értékét. Például egy teáskanál vaj...de most kis teáskanál, vagy nagyobb? Nem tudok kiigazodni rajtuk. Itt a tévében meg láthatom, hogy kb. milyen értékkel kell beleönteni a kajába. Mindig így csinálok mindent és tök finom. – vázolta fel főzési rutinját. Már majdnem elhittem, hogy tényleg ez lenne a legjobb megoldás a főzési gondok elkerülésére, amikor egy „a kurva élet bassza meg" morgást hallottam a telefon végéről és akaratlanul kitört belőlem a nevetés.
- Elbasztad? – nevettem továbbra is.
- Kis teáskanállal kellett volna beletenni, mert naggyal nagyon édes lett. – köhécselt, imitálva, hogy az ízesítést elrontotta.
Ezért használjon az ember inkább szakácskönyvet.
- De visszatérve, amint végzel hívj, hogy milyen volt...vagy várj, fussunk majd össze a szokásos helyen. – találta ki. A „szokásos hely" alatt két egymás utáni találka helyszínét érti.
- Ma nem lehet, le kell adnom egy tanulmányt a kereslet-kínálat témakörben. – húztam el a számat, amikor eszembe jutott az egyetemi beadandó, amit holnap 8-ig van határidő leadni.
- Szólj Márknak, hátha segít neked. – nevetett fel.
- Inkább a halál. – morogtam, mire még jobban kacagott.
[...]
Basszus, basszus, basszus....
Annyira elbeszélgettük a többiekkel az időt, hogy későn vettem észre, hogy nekem már régen úton kellene lennem a munkahelyre.
Az első napon elkésés klisét Márknál ha eljátszom, kirúgással fog reagálni.
Nem cseszhetem el már a legelején, ha már a kiválasztási folyamatot végig gürcöltem.
Futva mentem az épületbe, anélkül, hogy az egoista recepciósra fordítottam volna akár egy kis figyelmet is.
Mivel a lift előtt kb. egy sornyi öltönyös férfi állt, jobbnak láttam, ha inkább a lépcsőzést választom.
Vajon, holnap vagy holnapután fog sajogni a combom az izomláztól?
Mire a 7. emeletre értem már éreztem, hogy teljesen le vagyok főve, mint a kávé.
Remek, menjek be csapzott macskaként az első napomon.
Ne aggódj Hanga! Márk amolyan „csak a szokásos" reakcióját fogja mutatni neked, a többi nem kell, hogy foglalkoztasson téged.
Vagyis...nem kellene, hogy foglalkoztasson a többi.
Amint odaértem az iroda ajtaja elé, ahova gyöngy betűkkel fel volt írva a neve, egyetlen pillanatot sem vesztegetve bekopogtam, ő pedig abban a pillanatban ajtót nyitott.
- Csapzott vagy. – jegyezte meg. Végül is csak az egyetemről siettem ide és próbálom úgy beosztani a napomat, hogy a munkára is a teljes körű figyelmemet tudjam szentelni és még maradjon energiám arra is, hogy a beadandóm utolsó bekezdését elkészítsem és az összképet leadhassam.
- Te meg bunkó, így egálban vagyunk. – mondtam, majd meg sem várva további válaszát bementem mellette és leültem az asztalával szembeni karosszékbe.
Eléggé...hmm..."otthonos" volt az irodája. Királykék alapon fehér tapéta csíkok díszítették a falakat, miközben 1-1 csendélettel kapcsolatos festmény lógott a falakon.
Sehol egy őt ábrázoló kép, sehol egy belsős poénnak titulálható tárgy, se semmi...Márk ügyelt arra, hogy a leginkább kettészakítsa a munkáját és a magánéletét.
- Átolvastad a dokumentumokat? – hallottam meg mély hangját, miközben elém sétált és neki dőlt az asztala sarkának.
Szürke öltönyt viselt, haja gondosan be volt állítva és a fene egye meg...szemüveg nélkül még inkább sármos volt, mint amikor legutóbb láttam.
- Igen. Nem gondoltam volna, hogy ennyire betartják errefelé a próbaidőt. – mondtam, miközben levettem magamról a kardigánomat.
- Felesleges erőfeszítés, ha megpróbálod megszilárdítani itt a helyedet.
- Tehát ezt akarod? A legtöbb ideig húzni az ittlétem kérdését, és lesni, hogy mikor ejtek olyan hibát, amit elfogadhatónak talál a vezetőség többi tagja is? Meg kell mondjam, a két évvel fiatalabb éned sem játszott ennyire nyílt lapokkal. – elégedetlenkedtem.
Tudtam, hogy túlfeszítem a húrt ezzel és tudtam, hogy tiszteletlen vagyok vele szemben...elvégre a mentromon, de egyszerűen nem tudtam magamban tartani azt a tömérdek megbántást, amit vissza akartam neki adni.
Néhány pillanatra csendbe burkolóztunk, viszont amikor Márk felegyenesedett és felém lépdelt, kissé megállt bennem az ütő.
Miután a mellettem lévő két karfára támaszkodott, parfümjének illata az orromba kúszott, amikor közel került hozzám olyannyira, hogy csak pár centi választotta el ajkát a fülemtől.
- Eddig bírtad a személyeskedés nélküli társalgást, Drága? – suttogta magyarul, nekem pedig egész testemet átjárta az a bizsergés, amit két éve éreztem utoljára.