Tiltott gondolat

6.Fejezet

- Hanga, nahát! – nézett rám zavartan a férfi.
- Igen, én is ezt gondolom...nahát. Ne haragudj, hogyha megkérdezem, de miért voltál illetve vagy ma olyan titokzatos? – fúrtam tekintetemet Luke szemeibe. Nem értettem, hogy az eddig nyitott srác miért vált néhány órán belül titokzatossá.
- Nem voltam az...csak egy régi barátom látogatott Madridba és mivel nem sok időt tölt itt, gondoltam ma körbevezetem. Ezért is nem fogadtam el a meghívásotokat, nem tudtam mikorra végzünk a városnézéssel. – magyarázta, a következő pillanatban pedig megcsörrent a telefonja.
- Öhm rendben...akkor én nem is tartalak fel. – rendeztem le ennyivel, majd rövid intés után, visszamentem a többiekhez, akik kíváncsian várták, hogy meséljem el mi történt, majd miután beavattam őket is, hogy Lukeal miújság van, Tristian szólalt fel először:
- Legalább eggyel kevesebb jegyet kellett vennem.
- Senki nem kért meg, hogy hívj meg minket. – szólalt fel Soraya.
- Senki nem kért meg, hogy fogadd el. – vágott vissza a férfi.
- Szerintem mindenki fogja be és menjünk a 4-es terembe. – állt közéjük Anna, mire mindannyian bólintottunk és bementünk az adott mozi terembe.
Tristiannak – kivételesen – igaza volt, mivel tömve volt az egész helység tekintve, hogy éjszaka hangulatosabb premier filmeket is nézni.
Mondjuk nem értem, hogy ki volt az aki indítványozta, hogy rendes munkaidőben vetítsék le legelőször a filmet...gondolom nem jött annyi jövedelem, ami miatt nem is csodálkozom.
- Ajánlom, hogy izgalmas legyen. – morogta Anna, miközben idegeskedett, mivel a hátunk mögött lévő férfi rugdosta elvileg az ülését.
- Nem vesztettél semmit azzal, hogy eljöttél. – szólalt meg Tristian.
- Animékről maradtam le...miattad!! Szerinted ez nem nagy veszteség? – fordult felé a lány.
- Igazából mindig Animés oldalakon nézed azokat...így bármikor megtudod nézni. – mosolygott Inés, mire magyar barátnőm egy amolyan „már te is véded?" pillantást vetett rá.
Jókedvűen hallgattam a párbeszédet, miközben Vicente és Felipe a rendező eddigi munkáiról váltott csevejt.
- Tudod...nekem Lukeal valami nem stimmel. – suttogta Soraya, miközben a popcornját rágcsálta. Tekintve, hogy még az előzeteseket mutatták a mozivásznon, ezért odahajoltam hozzá és úgy folytattuk a beszélgetést:
- Mire gondolsz?
- Láttam, hogy valami öltönyös emberrel volt és elég bizalmas viszony látszott köztük...
- Arra gondolsz, hogy Luke meleg? – találgattam. Bár elsőre nem néztem ki Lukeból, hogy a saját neméhez vonzódik – amivel amúgy nincs semmi gond – csak nem értem, hogy miért „szégyellené" ezt elmondani nekünk...?
- Ez is benne lehet a pakliba, bár nem hiszem...nem vigyázták egymást annyira, mint a szerelmesek tennék...de a pali jól nézett ki. – gondolkodott el, mire felkaptam a fejemet.
- Te láttad, hogy kivel jött? Eddig miért nem említetted ezt? – vontam kérdőre.
Miért ennyire jellemző, hogy az emberek mindig a legfontosabb részleteket hagyják az információadás utolsó „felvonására"?
Mintha amolyan „hab a tortán" hatást szeretnének elérni.
- Mert csak most jött témába! Amúgy nem túlzok, ha azt mondom, hogy szerintem modellnek is elmehetne a titokzatos idegen. Csak annyit láttam, hogy barna haja volt és tökéletes arca.
Tuti valami nagy hal, mert nagyon határozott kisugárzása volt. – tulajdonképpen egy átlagos ember leírását adta meg Soraya és ember legyen a talpán, aki ez alapján bármilyen férfit is eltud képzelni – bár ezt lehet azért is gondolom így, mert a vizualitásom körülbelül olyan szintű, mint amilyen egy újszülött csecsemő nyelvtudása.
- De tudod egy valami fura volt benne... - szólalt meg újra, mire kérdő pillantást vetettem rá.
- Mintha keresett volna valakit, de mégsem. Mintha egy árny akarna lenni, valaki feje felett.
- Ennél parább hasonlatot nem is tudtál volna mondani. – gondolkodtam el, majd mivel teljesen elsötétült a mozi terem, ezért befejeztük a beszélgetést és a vászonra tereltük a figyelmünket.
Igazából a film röviden arról szólt, hogy volt kettő vámpír klán, akik között az ellentét abból adódott, hogy egy várost vagy teljesen lemészároljanak és tovább vándorolva minden közelgő várost hulladombbá tegyenek vagy megvédjék az emberiséget és csak mértékkel fogyasszanak élelmet, de legalább folyamatosan lenne vérkészletük.
A csavar pedig abban volt, hogy a két klán 1-1 tagja egymásba szeretett – mily' meglepő ugyebár.
- Imádnám ezt a vámpírmozgást. – suttogta izgatottan Inés.
- Mármint magadban? – nézett rá perverzen Anna.
- Miért is neked jutott eszedbe ez a szójáték? – morgott Tristian.
- El kell ismernem, hogy ez egy jó film. – gondolkodott el a lány és ismét szólalt volna fel, amikor valaki a hátunk mögül odaszólt neki, hogy legyen szíves maradjon csendben.
Mondjuk ebből a szempontból úgy látom, hogy a spanyol népség békésebb...emiatt már Magyarországon minimum megdobáltak volna minket mindenféle kaja maradékkal és édesanyánk életbeli státuszát kérdőjelezték volna meg.
[...]
- Miért haltak meg mindketten? – sóhajtott nagyot Anna, amikor már a stáblistát vetítették.
- Nem lett volna értelme, ha tovább élnek. – szólalt meg Tristian.
- Az öröklét varázsánál szerintem nincs szebb. Amikor két lélek egymásra talál és legyőzik a közéjük ékelődő legnagyobb akadályt...utána mindegy, hogy az életben, vagy a túlvilágon vannak...a lényeg az, hogy egy helyen legyenek. Ebből a szempontból is szerintem jó zárása volt. – fejtettem ki véleményemet, miközben picit meghatódva megtöröltem a szememet a kihulló könny miatt.
- Ennél szebben én sem fogalmazhattam volna meg. – mosolygott szelíden Soraya, majd amikor már nem volt annyira nagy tolongás, akkor mi is elkezdtünk összeszedelőzködni.
- Ti menjetek nyugodtan, én még elmegyek mosdóba. – szóltam nekik, még amikor a mozi teremben voltunk.
- Nem baj, ha nem megyek veled? Egész nap nem gyújtottam rá és hiába a leszokás fázisában vagyok, még nem tudok úgy végig tenni egy napot, hogy ne gyújtsak rá. – nézett rám szomorúan Anna.
- Menj csak nyugodtan, elintézem egyedül. – mosolyogtam, s miközben már kint voltunk a mozi terem ajtajában egyszer csak egy amolyan néhány pillanatnyi szívinfarktus jött rám, mivel nem éreztem a zsebemben a telefonomat.
- A rohadt életbe. – morogtam, majd visszafordultam érte és mivel még senki nem foglalta el a következő vetítésre a volt helyünket, ezért megtaláltam az ülésen pihenni a készülékemet.
- Innen nem esel ki. – gondoltam magamba, miközben a táskámba tettem.
Amikor kiértem a folyosóra egyik pillanatról a másikra sötétségbe borult az egész helység.
Elkaptam a pánikoló emberek jajveszékeléséből egy olyan mondatot, hogy „Elment az áram".
Marha jó, kész szerencse, hogy a telefonomat pont az imént dobtam a táskámba és valószínűleg már a legmélyén bolyong ismerve jó szokását.
Mivel nem volt más választásom ezért a korlátba kapaszkodva lementem azon a néhány lépcsőfokon, amire emlékeztem, hogy volt a termek előtt, majd jobbra lépkedtem amíg meg nem éreztem a falat.
Néhány lépést téve egy kilincsbe botlott a kezem és amint az ajtóra tettem volna a tenyeremet, hogy a LED szalagból kitett logóból megállapíthassam, hogy ez női vagy férfi mellékhelyiség-e az ajtó beljebb tolódott és térdre estem.
- A kurva életbe. – káromkodtam hangosan, miközben előrébb tapogatóztam és az egyik érintésem egy cipőre tévedett, amely egyből hátrált néhány lépést és ahogy hallottam neki is ütközött valaminek.
- Elnézést, nagyon sajnálom, én...én csak a mosdót kerestem és elment az áram és... - szabadkoztam és folytattam volna a gondolatsoromat, amikor idegen érintést éreztem meg a könyökömnél.
- Nem gond. – szólalt meg egy mély hang és felsegített. Ennél mélyebbre nem is áshattad volna el magad Hanga, komolyan! „Betoppansz" a férfi mosdóba és egyből idegen lábakat fogdosol.
Lábfétis.
Mindig ezzel viccelődtem, amikor Márkkal a megismerkedésünk fázisában voltunk.
Régi szép idők.
A következő pillanatban kintről hallatszódott egy pukkanás, ami valószínűleg az egyik ajtónak ütközés lehetett.
Mivel a férfi még mindig a könyökömet fogta, ezért a szabad kezemet rátettem a karjára és felfelé kezdtem tapogatni.
- Elnézést, de remélem nem perverz, mert akkor muszáj leszek erőszakot alkalmazni. – mondtam, magamat sem értve, hogy miért osztom meg eme gondolatomat.
- Nem vagyok az. – kissé fura volt, hogy az előbbinél még mélyebb lett a hangja, ami egyrészről nem jelentett jót, másrészről meg igazából próbáltam arra gondolni, hogy mindkettőnk szinte az orráig sem lát, így nem tudunk egymással semmi bántót tenni.
Bár mindegyik perverz azt mondja, hogy ő nem az.
Amikor az arcára tévedt a tenyerem megtudtam tapogatni – utóbbi vizsgálat alapján – ránctalannak titulált bőrét.
- Rendben, tényleg nem az remélhetőleg. – vettem vissza a kezemet, majd megdörzsöltem arcomat, viszont tettemben megállj parancsolt a testem, mivel mintha ismerős érzés fogott volna el.
Ujjaimat orromhoz tettem és beszívtam a férfi arcszeszének illatát.
Ez az illat...
Ő is ilyet használt...az életemet merném rá tenni, hogy ilyen arcszeszt használt.
Istenem...te vagy az Herczeg Márk?
Nem, az nem lehet...több ezer férfi használhatja ugyanazt a terméket, mint amit Márk használt évekkel ezelőtt.
- Akkor...szerintem men... - kezdtem bele.
- Igaz. – ennyit mondott csupán, majd elengedte könyökömet és – a botorkálás alapján vélhetőleg – elhagyta a helységet.
Követtem a példáját és a fal mellett menve lassan sikerült kiérnem a folyosóra, ugyanis megcsapta az orromat a popcorn illata és amikor az egyik – valószínűleg – pultba ütköztem átsétáltam óvatosan a másik oldalra.
Arcomat megcsapta az éjszakai levegő és miután még lépdeltem párat végre találtam egy kilincset, majd azt kinyitva megláttam, ahogy Annáék gondterhelten néznek az ajtó elé.
- Fhu basszus, miért nem vetted fel a telefont? – jöttek oda hozzám a csapat tagjai.
- A táskába dobtam bele, amikor visszamentem érte. – húztam számat kellemetlen mosolyra.
- Az a lényeg, hogy mindenki épségben van. – mondta Tristian megelőzve azt, hogy mindegyikőnk körülbelül világvége hangulatot árasszon.
- Szerintem ideje hazaindulni...elég izgalmat élt már ma át a szívem. – fújta ki magát Soraya, mire mindannyian egyetértettünk és a hazafelé úton megbeszéltük, hogy éjszakázzon nálunk mindenki.
Szerencsére már nem volt olyan nagy forgalom, így mondhatni elég hamar hazaértünk és miután egyenként használatba vettük a fürdőt, ki a lányok szobájába, ki a nappaliban lévő fotelekben, kanapén, vagy éppen a matracokon, de nyugovóra tért.
Amikor már én is az ágyban nézegettem a hírfolyamot a telefonomban, az ajtóm nyitódására lettem figyelmes.
- Nem rendeltem szobatársat. – szóltam mosolyogva Tristiannek, akinek láttam, hogy szája sarka ugyancsak felfelé húzódott.
Hiába jegyeztem meg humorosan, igazság szerint elég komolyan gondoltam, amit mondtam.
Nem alszom senkivel sem.
Ezt az ígéretet akkor tettem magamnak, amikor szinte már belebetegedtem a Márkkal való szakításba.
Soha többet nem akarom senki más közelségét érezni, miközben már félig alszom.
Soha többet nem akarok más mellett nyugovóra térni, tudva azt, hogy egykoron egy olyan ember ölelésében ért el az álom világa, akivel azt hittem örökre együtt leszek.
Őt semmi és senki más nem tudja pótolni...bármennyire is fájó ezt bevallani, mégis így van.
- Ha megölnének sem lennék a szobatársad. Nem volt semmi baj az áramszünet alatt? – érdeklődött kizökkentve ezzel a gondolkodásomból, miközben neki dőlt az ajtómnak.
Szürke póló volt rajta és egy fekete melegítőnadrág, miközben haja kócosan lógott szemébe.
- Nem, igaz beestem a férfimosdóba, de szerencsére nem molesztáltak meg. – avattam be a nagyon izgalmas sztorimba.
- Nem is te lennél. – rázta a fejét, majd egy biccentés után kilépett a szobámból és bezárta az ajtót.
Úgy voltam vele, hogy elteszem magam inkább holnapra, viszont eszembe jutott, hogy a délután folyamán nem is néztem rá az emailjeimre, ezért gondoltam belesek hátha jött valami értesítés már.
Jött...nem is akármilyen.
Miután átolvastam az email tartalmát, felálltam az ágyból és halkan átmentem Annához, majd picit megrázva őt akkor szólaltam meg, amikor kinyitotta szemeit:
- Tovább jutottam a következő, gyakorlati fordulóba.
- Ilyen későn írtak miatta? – pattant ki a szeme és vette el a kezemből a telefont, hogy ő is végigolvassa a beérkezett üzenetet.
- Itt valami sunyiság van szerintem...miért küldenének majdnem éjfélkor üzenetet, hogy felvettek? – gondolkodott el. Ez az én fejemben is megfordult, viszont a korábbi értesítés időpontjára hivatkoztam.
- Az előző értesítést is ilyentájt küldték.
- Gyakorlati téren simán veszed az akadályt. – vigyorodott el, miközben próbált a lehető leghalkabban beszélni.
Ha tudtam volna, hogy ez a „gyakorlati téren való megfelelés" még milyen hülye helyzeteket okozhat, akkor inkább visszamondtam volna az állásra jelentkezést...