Tiltott gondolat

11. Fejezet

A szívem belesajdult, amikor az emlékek végig suhantak a szemeim előtt, amikor Márk még szerelmesen suttogott a fülembe, és amikor a macska-egér játék közepette felismertem az idegen érzést...a szerelmet.
Akkor úgy éreztem, hogy a fellegek között járás a szerelem első lépése, hogy a rózsaszín köd elveszi az ember eszét és csak a tökéletes oldalát látjuk a másiknak.
Annak ellenére sem szerettem ki Márkból, hogy megláttam azt az oldalát, ami nem tökéletes.
Akartam őt akkor is, amikor veszekedtünk, akartam őt, amikor a hullámvölgy közepében jártunk, és akartam őt azok után is, amikor ott hagyott.
Gondolkodtam azon, hogy vajon a szerelem érzése vagy maga Márk hiányzik az életemből.
Azt hiszem, ez az, amit az ember csak a felismerés után tud belátni.
Márk egyszerűen hiányzott az életemből; nem akartam újra szerelmes lenni, nem akartam más férfiakkal kezdeni.
Kizárólag őt akartam...
- Csupán az észrevételemet osztom meg...bár, ha magadra veszed szólj és megpróbálok tekintettel lenni a lelki világodra. - forgattam szemeimet, miközben felálltam és az ablakhoz sétáltam.
Muszáj volt távol maradnom tőle, elvégre ha látja, hogy még mindig hatást gyakorol rám, akkor nagyobb támadási felületet adok neki.
- Inkább arra legyél tekintettel, hogy bármelyik pillanatban kirúghatlak...senki nem kérdőjelezi meg a döntésemet. - hallottam, ahogy néhány lépésnyire mögöttem megállt.
Annak ellenére, hogy már egy ideje bent voltam az irodájába, még mindig a fellegekben jártam az illatától.
Annyira hiányzott.
Mondják, hogy egyetlen illatot használni folyamatosan, egy idő után unalmassá és egyhangúvá válik...ennek ellenére Márk illatát lehetetlenség lett volna megunni.
Annyira Ő volt az az illat...mint amikor egy dolgot nem tudsz elképzelni más emberen csakis Rajta.
- Látom a fejedbe szállt a hatalom. - fordultam felé és húztam magabiztos mosolyra a számat.
- Idegőrlő, hogy csak a felszínt látod, igaz? - ismét lépéseket hallottam közeledni felém, a következő pillanatban pedig derekamon éreztem két tenyerét és maga felé fordított, majd a falnak döntött.
- Nem érdekel, hogy mi van a felszín alatt, bőven elég, hogy mivé váltál. Te hatalommániás lettél, én pedig ítélkező típusú. - morogtam.
- Azért provokálsz, mert azt hiszed, hogy ezektől az apró szurkálódásoktól betelik nálam a pohár és elmesélem az elmúlt két évemet? - amolyan „szánalmas vagy" jellegű mosoly jelent arcán.
Pofátlan...van képe még azt hinni, hogy érdekel az élete?
- Keress más lelki szemetest, én ugyanis a munkára jelentkeztem. - verekedtem ki magam szorításából és az asztalhoz mentem, hogy felvegyem a munkaszerződésemet meg a táskámat.
- Hanga! - szólt utánam, amikor már az ajtónál jártam.
- Mit szeretnél még a képemhez vágni? - érdeklődtem „kedvesen".
- E nélkül nem ér semmit az a halom papír. - mutatta fel a bélyegzőt.
- Miért nem írtad alá előre és bélyegezted le? - vontam fel a szemöldökömet.
- Minden információnak egyeznie kell, általában a személyes adatoknál nem ejt hibát a cég, de sosem árt biztosra menni. - magyarázta visszavéve munkamániás álarcát.
Kínos érzések közepette visszamentem az asztalhoz és amikor átolvastam az adataimat hagytam, hogy Márk lebélyegzőzze és mindketten aláírtuk.
Valami viszont hibádzott.
- Hol van a cég példánya?
- Már a mappádba. - nézet rám furán.
- Nem is írtam alá. - értetlenkedtem.
- Már az első napon aláírtad, csak valószínűleg azt sem figyelted mit írsz alá.
- Már megbocsáss, de te most azt hiszed, hogy életképtelen vagyok? Attól, hogy hirtelen nem jutott eszembe, most már emlékszem, hogy aláírtam. - próbáltam bizonyítani, miközben az egekben voltam már idegileg.
- El vagy vörösödve, ideges vagy? - érdeklődött „figyelmesen".
- Nem vagyok ideges! - mondtam a kelleténél hangosabban kicsit.
- Biztos? Mintha az látnám, hogy az vagy.
- Szerintem a szemész orvosodhoz kellene fordulnod ezzel a problémával. - adtam „jó tanácsképpen", majd további beszéd nélkül elhagytam az irodát.
Gratulálok Hanga, kibírtál egy párbeszédet érzelmi kirohanás nélkül a volt barátoddal...emelem kalapom.
Szánalmas vagyok.
Tény, hogy rosszul esik, hogy Márk ilyen velem, annak ellenére, hogy szerintem sosem adtam okot arra, hogy ilyen szinten bunkó legyen velem.
- Eléggé felbaszottnak látszol. - szólt utánam köszönésképp Lucrecia, amikor már a liftet vártam.
- Eléggé az is vagyok. - sóhajtottam.
- Ennek ellenére eléggé jól bírod...más már ilyenkor sírva rohan ki Márk irodájából. - próbált vigasztalni.
- Be kell, hogy valljam, nekem sem sokon múlt, hogy pityeregjek. - nevettem fel kínosan.
- Az első nap a legrosszabb, utána ha akarod, ha nem, elkezded megszokni a helyzetet. - mondta, nekem pedig bevillant minden arról a napról.