Tiltott gondolat

23. Fejezet

Ahogy a telefonomba mélyedtem és a jobb felső sarokba néztem konstatáltam, hogy már több mint 5 órája utazunk. A hátsó ülésre vezettem tekintetemet, ahol Lucrecia és Diego egymásnak dőlve szundított, míg mellettem Márk a GPS-re pillantott, hogy a körforgalom hányadik kijáróján is kell majd kifordulni.
Az út nagy részében az volt a legjobb elfoglaltságom, hogy próbáltam sunyiban nézni, ahogyan Márk vezet, és váltogatja a sebességi fokozatokat.
Az érdekes, néhol vicces, néhol ijesztő mémek ellenére Márknak egy ujja sem simította meg a lábamat, amikor váltott.
Ennek ellenére én minden váltási lehetőségnél azt kívántam, hogy bárcsak teremtene köztünk valamilyen testi kontaktust és legyen valami idevágó téma, amiről tudnánk beszélni... akkor nem éreztem volna magam kínosan, amiért beszélünk.
- Mit lesel ennyire? – ijedten kaptam Herczegre tekintetemet, mint egy kisgyerek, akit rajta kaptak csokoládé lopáson. Nem volt semmi sértődöttség hangjában, inkább, mint aki jól szórakozik azon, hogy bámuláson kapott.
- A GPS-t. – rögtönöztem, miközben zavaromban lejjebb húztam az ablakot, mert éreztem, hogy testem felének vérmennyisége az arcomba szökött.
Teljesen zavarba jöttem, amiért nem tudtam, nemhogy a testemen, de még a saját viselkedésemen sem uralkodni...mint valami kiéhezett nő.
Gondolom magamnak nem gáz, ha bevallom, hogy komolyan olyan érzésem volt, hogy nem tudom magamat kontrollálni.
Nem akartam róla elvenni a tekintetemet és a szomorú igazság az, hogyha muszáj lenne sem tettem volna meg.
- Nem tudtam, hogy szemtengelyferdülésed van ezek szerint. – provokált tovább.
- Mert nincs is. Az látszódna.
- Akkor valld be, hogy engem néztél. – vezette rám tekintetét egy pillanatra.
- Gyerekes vagy. – forgattam meg szemeimet, miközben a körforgalomhoz értünk.
- Valóban? – vonta fel szemöldökét, és miután visszaváltott négyesbe, ahelyett, hogy visszatette volna kezét a könyöklőre, tenyerét combomra helyezte.
- Márk...a...kö - akadt el szavam hirtelen cselekedetétől, miközben ő az utat figyelte, majd amint irányjelzőzött és kitért a körforgalomból gázt adott és újra ötösbe tette a váltót, ujjait pedig megint nadrágomon éreztem.
Még a textilen keresztül is éreztem, hogy meleg tenyere alapból hevült testemen csak még jobban „ront".
- Néhány megszólalása az embernek lehet, hogy gyerekes, de a gondolatokkal egyáltalán nem ez a helyzet. – morogta, miközben nem tudtam levenni tekintetemet combomról.
Annyira jól esett...
Mégis elmondhatatlanul zavarban voltam, mert Ő volt az egyetlen, aki eltudta venni az eszemet, és most...most a nőiességemnek egyáltalán nem tett jót, hogy ilyesfajta testi kontaktba kerültünk.
- A többiek... - annak ellenére, hogy halk volt az autó motorja, mégis elnyelte a hangomat...vagy csak nekem nem volt erőm arra, hogy szólásra bírjam a számat.
- Nem érdekelnek a többiek. – vágott közbe, majd kicsit rászorított combomra, mire automatikusan összepréseltem azokat.
- Én... - kezdtem volna, viszont hátulról mozgolódást hallottunk, Márk keze pedig kínzó lassúsággal elkezdett feljebb kalandozni.
Ezt...ezt nem lenne szabad, mégis annyira izgató és...
- Hol járunk már? – csendült fel Lucrecia hangja, Márk pedig elvette kezét rólam és a sebességváltóra tette.
Ezt...ezt nem hiszem el...
Komolyan arra gondoltam, hogy...úristen.
Mikor lett ilyen perverz a fantáziám, és ilyen „kancás" a testem?
Nevetséges vagyok, szükségem van arra, hogy felpofozzanak!

Hanga: Pofozz fel virtuálisan!!!!

Anna: Miért? Csak nem a kocsiban kívántad meg Márkot?

Hanga: Bár feltételezés lenne csak...

Anna: Ahhhwwww, te aztán űzöd az ipart, annyira erotikus, hogy mit váltotok ki egymásból!!

Hanga: Ez katasztrófa...

Anna: Miért lenne az? Egészséges, felnőtt emberek vagytok mindketten...ő jó pasi, te meg kívánatos nő vagy...legalábbis én már rég megpróbáltalak volna megfektetni, ha csávó lennék...na de mi történt? Mesélj!!!