Tiltott gondolat

26. Fejezet

- Mit szólsz ahhoz, amit Márk mondott a feladatban? – érdeklődött Lucrecia, amikor már az egyik szállodához közeli kávézóban ültünk. Még mindig alig ocsúdtam fel abból, ami majdnem újra megtörtént fent a szobában.
- Szóvá tettem neki, de le se szarta. – rántottam vállat.

Azt nyilván nem mondhattam, hogy „oh, egyébként valószínűleg csak azért mondta, mert tegnap éjszaka megcsókoltuk egymást és lehetséges, hogy megbánta, ezért tört akart szúrni belém, de ha nem zavartál volna meg lehetséges, hogy még több dolog lett volna, ami megbánáshoz vezet".
Jobban átgondolva nagyon is örülök neki, hogy megzavarta ezt a majdnem katasztrófához vezető lépést.

Bár nem mintha az nem lenne katasztrófa, hogy Herczeg Márk alkalmazottja vagyok.

- Nem is tudom, hogy ez a jobb vagy az lenne, ha egymást saraznátok állandóan és egyikőtök sem engedne. – gondolkodott el.
- Egyik sem jó...de áttérve rád, mégis mi ez Diegoval? – érdeklődtem, hogy elterelődjön rólam a szó.
- Próbál megfektetni, csak nem dőlök be és jobban próbálkozik. – legyintett.
- Szóóóval...ezt ő így megmondta? – ha őszinte akarok lenni, cseppet sem érdekelt, hogy mi folyik Lucrecia és a beszélgetés témája között, viszont ez a kérdezősködés mégis jobb annál, mintha rajtam és Márkon csámcsognánk.
- Nyilván nem, de Diegot már elég régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, nem egy kategória vagyunk. Így ha bármi is lesz köztünk, akkor az a távolság és a levegő. – rántott vállat.
Ezután már nem igazán firtattam a férfiakkal kapcsolatos témát, inkább csak élveztem a jó időt és azt, hogy senki nem zavarhat meg...elkiabáltam volna?

- Nahát...a gyönyörű nőkbe mindig belebotlik az ember. – hallottam meg Diego hangját.
- A gyönyörű nők nem kíváncsiak rád. – vágta rá csípőből Lucrecia.
- Akkor gondolom az új vendég sem érdekel titeket. – húzott oda egy széket az asztalunkhoz és foglalt helyet rajta.
- Nem igazán. – morogtam.
- Milyen új vendég? – szólalt fel velem egyszerre női munkatársunk.
- Abigél, tudjátok akit Márk kirúgott.
- Képes eljönni azért ide, hogy visszakönyörögje magát? – ötlött fel bennem a kérdés, aminek – a rám vetülő szempárokból ítélve – hangot is adtam.

Egyáltalán nem láttam logikát benne; miért pont egy csapatépítőre jön el Abigél, hogy mindenki szeme láttára érje megalázás?
Ez olyan, mintha egy tanuló a tanári értekezletre menne be könyörögni a tanárnak, hogy ne buktassa meg...elég elvetemült hasonlat, de teljesen igaz...leszámítva, hogy Abigél még egy iskolás agyi szintjéhez sem ér fel.
Nem szoktam ítélkezni, csak azt mondani, amit külső szemlélődőként, háttértudás nélkül látok.

Tehát ítélkezel, Hanga!

Miközben Diego és Lucrecia megint összekapott, én közöttük ülve próbáltam rájönni, hogy az ide látogató nőnek mi is lehet a szándéka.
Ha nem akarna rosszabbítani a helyzetén, akkor nem jön ide.
Ez tény.
Ahogyan az is, hogy nem szabadna ekkora hangsúlyt fektetnem arra, hogy mit keres itt, mert gyanút kelthetek a többiekben, hogy olyan dologgal foglalkozom, ami egyáltalán nem tartozik rám.
Egyre inkább kezdett több szituáció megszületni a képzeletemben és ennek úgy vethettem véget, hogyha felmegyek a szobámba és lehetőleg nem találkozom Abigéllel, Márkot viszont ott találom.

- Hová mész? –nézett fel rám Lucrecia.
- Felmegyek a szobámba, a nővéremmel még nem beszéltem ma, aztán leszedi a fejemet, ha kihagyom a mai napot. – improvizáltam, miközben már hátrafelé lépegettem.
Amilyen gyorsan csak tudtam, feltűnésmentesen vissza siettem a szállásra és konkrétan futva igyekeztem a szobánkig, ahova bármiféle kopogás nélkül benyitottam.

Bár ne lenne rossz sejtésem, ami igaz!

Miközben Herczeg az ablak előtt állt, Abigél az ágy szélén ült...persze, helyezze magát kényelembe, végülis ott vannak a fehérneműim is, nyugodtan vegye fel azokat is!
- Miért is törsz be így Márk szobájába, kopogni nem tanítottak meg? – kelt ki egyből magából Abigél – nyilván magyarul, hogy csak mi hárman értsük -, miközben teljes testével felém fordult.
- Bárcsak ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkoznék, mint te. – vágtam rá csípőből, mire Márk felénk, civakodók felé fordult.
- Magunkra hagynál, Hanga? – intézte hozzám szavait.