Tiltott gondolat

16. Fejezet

- Nagyon jó kirakat bábu leszek melletted. – fárasztottam továbbra is Márkot, miközben a reptérről sétáltunk kifelé. Málaga városa Madridhoz képest kicsivel felszabadultabbnak tűnt, az emberek is közvetlenebbnek látszottak – na nem mintha Madridban olyan szigorság lenne, mint tegyük fel Budapesten.
- Befejeznéd legalább addig, amíg a szállásra nem érünk? Ott már nem kell egymás társaságát eltűrni. – morogta, miközben a telefonján kereste az autókölcsönző telefonszámát.
Elméletileg már itt kellett volna lennie a Decuba nevében bérelt autónak – legalábbis Herczeg elmondása szerint. Ez a spanyol ügyintézés megbízhatatlan, egy autót nem képesek időben elküldeni...na nem mintha Magyarországon jobb lenne a helyzet.

- Ugye nem gondoltad, hogy tespedni fogok a hotelben, amíg nem dolgozunk? Összeraktam a repülőn egy komplett ütemtervet, hogy hová fogunk elmenni és mikor. – kaptam elő a telefonomat és nyitottam meg a „Programterv" nevezetű mappámat.
- És én még azt hittem nyugodtan fog eltelni ez a 10 nap. – dünnyögte, és valószínűleg abban a pillanatban bánta meg, hogy elhozott magával.
- Nem szükséges jönnöd és elrontani az én felszabadult hangulatomat. – jelentettem ki.
Bááár...őszintén szólva reménykedtem, hogy Márk hajlandó eljönni velem ezekre a programokra, mert egyrészt nem ismertem sem Málagát, sem a másik két várost, ahová kiküldetésre megyünk, valamint azért mégis...szerettem volna közös emlékeket még vele.
Második indokomat tudom, hogy mihamarabb ki kellett volna verni a fejemből, viszont szinte éheztem arra, hogy közös pillanataink legyenek még.
- Nem tudtam, hogy ennyire otthonosan mozogsz a spanyol városokban. – kezdett el idegtépően vigyorogni.
- Csak hogy tudd, feltalálták a GPS-t és tekintve, hogy van roamingom ezért nem tudnék eltévedni sem. – játszottam ki és mutattam angyali mosolyt.
Tudja kit nézzen hülyének...
- Legnagyobb örömömre. – hagyta annyiban, a következő pillanatban pedig leparkolt előttünk a várva várt autó.

- Ugye egyre gondolunk Márk? – néztem rá szempilláimat rebegtetve.
- Felejtsd el. – jelentette ki túlságosan higgadtan, miközben az autót vezető srác odanyújtotta a kulcsot Herczegnek.
- Majd én elveszem. – kaptam ki a kezéből, mint egy öt éves.
- Nem fogod vezetni az autót, azt sem tudod, hogy merre kell menni. – vitatkozott velem, miután az idegen elköszönt tőlünk.
Oh, mert talán ő jobban tudja? Na jó, valószínűleg igen, de mostanság már annyira természetes, hogy az ember ismeretlen helyre is autóval megy, hogy már furcsállni sem lenne szabad ezt.
- De a GPS igen. Na mondd csak, hogy hova kell menni. - kíváncsiskodtam, amikor készen álltam beírni a szálloda nevét a keresőbe.
- Én vezetek. – szólalt meg.
Komolyan, elrángat engem egy kiküldetésre és még vezetni sem vezethetek?
Ez már azért több a soknál, egy kis szórakozás amúgy sem árt nekem sem.
- Akkor válassz, hogy most vezetsz vagy visszafelé. Egyszer én fogok. – próbáltam kompromisszumot kötni.
- Kétszer fogok én. – húzta az agyamat.
- Figyelj, nem vagyok már gyerek! Másfél éve megvan a jogsim, vezettem már külföldön. – hajtottam a magamét még akkor is, amikor már bent ültünk az autóban a következőképpen:
Márk a volán mögött, én pedig az anyósülésen.
- Spanyolországban? – érdeklődött, miközben láttam, hogy kezdtem őt fárasztani nem is kicsit.
- Szlovákiában. – vágtam rá, mire csak megforgatta szemeit és beindította a motort.
[...]

- Szerintem kevesebbszer kaptam infarktust, mint te. – fogalmazott enyhén – részemről -, amikor a szálloda elé értünk és leparkolt az egyik szabad helyre.
Ez valami borzasztó volt...az utcán a kóbor állatok szaladgáltak és a kisgyerekek a lehető legnagyobb lazasággal mentek át a forgalmasabbnál forgalmasabb útkereszteződéseknél.
Vajon van életbiztosításuk?
És ami még ennél is jobban ledöbbentett az az volt, hogy...
- Miért basznak az utcán fényes nappal? – motyogtam miközben a műszerfallal szemeztem.
- A spanyol emberek szenvedélyesek, nem tudom mit vártál. – jegyezte meg Márk, aki kicsit sem lepődött meg, hogy egy pár az egyik lámpaoszlop alatt khm...örült egymásnak.
- Ez közszeméremsértés. – jelentettem ki.
- Ne irigykedj! – nézett rám amolyan „csillapodj" pillantással, majd kiszálltunk és kivettük a bőröndjeinket a csomagtartóból.
- Chh, inkább nem mondok semmit. – házsártoskodtam, majd a hotel felé fordultam.
Gran Hotel Miramar.
- Muszáj volt a lepuccosabbat választani? – néztem Márkra provokálóan.
- Nem a szintje miatt választottam, hanem azért mert ez van a legközelebb az üzlethez és a közlekedés is nagyjából jó. – magyarázta.