Tiltott gondolat

7. Fejezet

3 nappal később eléggé korán keltem, annak ellenére, hogy délután 1-re kellett mennem a Decuba főépületébe.
Őszintén megmondom, hogy hajnalig egy szem hunyásnyit sem aludtam.
A diákmunkákon kívül – ahova a munkaadók a rám eső támogatás révén gondolkodás nélkül felvettek – még nem volt alkalmam ilyen közel kerülni egy állás megszerzéséhez, elvégre az email tartalma alapján ez az utolsó forduló abból a szempontból, hogy kiket vesznek fel próbaidőre.
Amikor rászántam magam, hogy kikeljek az ágyamból és összedobjak magamnak néhány bundás kenyeret és kakaót láttam, hogy Anna már a konyhapultnál az egyik bárszéken foglalt helyet és nagyon elterelődtek a gondolatai.
- Kérsz néhányat? – érdeklődtem, kizökkentve ezzel az eszmefuttatásából és mutattam fel a kenyeret.
- Vagy kettőt kérek...ugye delikáttal csinálod? – Anna és a delikát között elválaszthatatlan kapocs van, amióta pedig kiköltöztünk Madridba engem is rászoktatott.
- Ez természetes. – mosolyodtam el.
- Tudod, nekem ez még mindig fura. Amikor Magyarországon éltünk, mindig munkaidőn belül küldték az emaileket a többnyire visszautasításról. – hangoztatta, miközben én már serényen sütöttem ki a reggelinket.
- Lehet, hogy errefelé máshogy van. Elvégre otthon egyáltalán nem voltak felspannolva a munkáltatók attól sem, ha fiatal munkaerő megy hozzájuk...itt meg szinte élnek értük. – tény, hogy Budapesten sem volt hiány abból, hogy munkaerőre van szükség...de a szakmámba még diákmunka árán sem tudtam betekintést nyerni. Egyetlen egyszer vitt el az egyik tanárunk az irodájába amolyan körbenézés gyanánt.
- De kapták a támogatást a fiatal dolgozók után, csak éppen nem ott, ahol mi keresgéltünk, na de visszatérve...szerinted létezik olyan munkáltató, aki éjféltájt ír az egyik pályázónak, hogy „Hello továbbjutottál!"...automatikus üzenet volt? – kíváncsiskodott.
- Nem volt odaírva, pedig az apró betűs részt is elolvastam...na de nem is ez a lényeg Anna, mi van ha beigazolódik a sejtésünk? Tudod, amikor arra gondolok, hogy Márkkal ismét találkozom nem is tudom...olyan fura érzés jár át.
- Arra gondolsz, hogy már nem célod a Márkkal való találkozás? – nézett fel a telefonjából, egyenest szemeimbe.
- Arra gondolok, hogy már nem célom áltatni magam, hogyha esetleg találkozunk, akkor bocsánatot fog kérni normálisan...eltelt két év...és hagyott szenvedni mindvégig. Szánalmasnak gondolom magam, amiért ennyi időn keresztül reménykedtem abban, hogy esetleg valahol összetalálkozunk, hogy valamilyen úton-módon összesodor minket a sors...valószínűleg csak tudat alatt gyógyítani akartam magam ezzel a gondolattal...hogy a várakozás elvegye a figyelmet a hiányáról és hogy mennyire is megbántott...de úgy gondolom, hogy még szánalmasabb lenne az, hogyha netalántán pont ezen a munkahelyen futnánk össze és újra mindennap látnánk egymást. – néhányszor emiatt a gondolatsor miatt is kalandoztam el teljesen más terepekre...de mégis kivel ne fordult volna már ez elő ezerszer?
- Az tény, hogy ebben a két évben a pokol legmélyebb bugyrait is bejártad és sajnálom, amiért nem voltam ott és nem vettem észre hamarabb, hogy mivel küzdesz...de amennyi betekintést „nyertem" a szenvedésedbe úgy gondolom, hogy megérdemled a boldogságot, Hanga.
Igenis megérdemled azt, hogy találj valaki olyat aki...nem betölti Márk helyét a szívedben, hanem új zugot csinál magának, ami elsodorja a vele közös emlékeket is. Csak tudod...amikor az ember feladja a reményt, akkor térnek vissza a lehetőségek az életébe. – gondolkodott el.
- Igen...a filmekben így van, viszont ez a valóság. Gondolod, hogyha teljesen felgyógyulnék a Márk által okozott traumából, akkor ő visszatérne az életembe? – teljesen abszurd ez a gondolat. Egyrészt, mert tényleg nem egy filmben vagyunk, másrészt meg...Márk nem az az ember, aki ilyen dolgokra vetemedne.
- Emlékeztetnélek, hogy előzetes bejelentés nélkül hagyott el téged és törölt ki az életéből, valószínűleg gondolkodás nélkül is egyben. – szólalt meg negatív énem.
- Nem ő térne vissza magától, Hanga...hanem a sors hozna titeket újra össze. – sóhajtott drámaian mondata végeztével.
- Többre tartod a sorsot, mint kellene. – gondolkodtam el, majd haraptam bele az egyik elkészült bundás kenyérbe.
[...]
- Valószínűleg esni fog. – gondolkodott el Inés, a száját elhúzva, amikor mondtam neki, hogy délután kell mennem a céghez.
- Nem hiszem, egész szép az égbolt. – gondolkodtam el, mire egy „én előre szóltam" arckifejezéssel rám hagyta a témát.
- Ha nem mástól, legalább az időjárástól nedves leszel. – szólalt fel Tristian, miközben az Anna által bekapcsolt animére szegeződött a tekintete.
- Ez a beszólás rád nézve elég gáz volt. – tette szája elé kezét Anna, eltakarva így mosolyát.
- Rossz hatással van rád az anime. – forgattam szemeimet a férfi felé fordulva.
- Anime nélkül is ez lett volna a véleményem, de tény, hogy eléggé tetszik...nagyon...kawaii a csaj abban a nyuszi jelmezben. – rántott vállat.
- Remélem mire visszaérek nem Hentait fogsz nézni. – mondtam, miközben már a cipőmet húztam.
- A szobádban fogom hagyni a nyomokat. – jött ki hozzám és támaszkodott az ajtónak.
- Majd az arcodat fogom a lepedőbe temetni. – mosolyogtam rá „angyalian", majd egy köszönés után felvettem a mellettem lévő kukászsákot és elindultam, hogy levigyem.
Amikor jöttem felfelé a lépcsőn ismerős arcba botlottam:
- Milyen volt a mozi este? – érdeklődött Luke, miután köszöntünk egymásnak.
- Elég jó volt a film...leszámítva, hogy amint elakartam menni mosdóba ugye elment az áram és így bementem a férfi mosdóba és leteszteltem egy látogatót, hogy nem-e perverz. – foglaltam össze kínos mosoly keretein belül a néhány napja történt eseményeket.
- Hmmm...valószínűleg a haveromba futottál bele, mert ő is említette, hogy valaki perverznek nézte. – magyarázta, visszatartva széles vigyorát, én pedig felfigyeltem egy szóra.
Haver...
Akkor ezek szerint Soraya elmélete – miszerint Luke meleg – nem igaz.
- A...akkor csak haverok vagytok? – kérdeztem vissza bizonytalanul, s néhány pillanatnyi zavart tekintet után mintha „megvilágosult" volna.
- Igen! Mármint azt hittétek, hogy meleg vagyok? Tény, hogy nincs semmi bajom azokkal, akik a saját nemükhöz vonzódnak, de én hetero vagyok. – gondolom nem kell megemlítenem, hogy
Luke sápadt arca mennyire vette át a legvörösebb árnyalatot.
- Ne haragudj, ha kínos helyzetbe hoztalak, hogy emiatt magyarázkodnod kell...csak Soraya fejéből pattant ki ez az ötlet és most eszembe jutott... - szabadkoztam mosolyogva.
Még néhány szót beszéltünk, majd felmentem a többiekhez, akik – nem meglepő módon – még mindig az előzőleg nézett animét figyelték.
- Tényleg létezik vajon ez a jelenség? Hogy ennyire magába ránthatja az embert? – gondolkodott el Anna.
- Figyelj...téged is magukba rántottak már néhányan. – tette meg az újabb paraszt megjegyzést Tristian.
- Ma kifejezetten perverz megszólalásaid vannak. – jegyeztem meg.
- Ma kifejezetten unalmas vagy. – szólt vissza, mire inkább legyintettem és bementem készülődni.
Mit kellene, hogy felvegyek?
Valami extrábbat kellene...? Nem Hanga, a kevesebb néha több ne feledd, és egy munkahelyre mész az Isten áldjon meg, nehogy már dekoltázzsal menj oda.
Emlékszem, hogy a számvitel tanárnőm egyszer mesélte, hogy arra a munkahelyre ahol a férje dolgozott, egyszer felvételizett egy nő, akinek az önéletrajzában több szerepet kapott a dekoltázsa szinte, mint az arca.
Emellett pedig a „precíz munkavégzést" úgy írta hogy „sprecíz"...valószínűleg ha alkalmazták is, tuti hogy nem az agya miatt tették.
Egy visszafogottabb blúzt és egy fekete szoknyát választottam, valamint kivasaltam a hajamat.
[...]
Miért is gondoltam azt, hogy csak 3-an vagy 4-en leszünk?
Picit meghökkentem, amikor megláttam, hogy a recepció előtt konkrét sor áll.
Amikor én következtem a nő már mosolygott rám, majd így szólt:
- Elég sok versenytársad van...bár ez megérthető. Több felvételit már nem tartanak idén, legközelebb csak nyáron lesz meghirdetve állás. – ennél nagyobb idegesség nem is hiányzott nekem.
- Ma már lesz eredmény?
- Elképzelhető, hogy igen. Már szeretné letudni mindenki ezt a nagy felhajtást. – sóhajtott panaszosan.
Jaj szegénykém, milyen sok dolgod is lehet, hogy itt állsz és elnavigálod az embereket.
Meg kell mondjam, szívesen lennék a helyedben...hogy tudom, hogy kapok fizetést az elvégzett munkáért és nem reményvesztetten kelek fel minden reggel azt gondolva, hogy egyik munkakörre sem vagyok alkalmas.
Amint elszámoltam 10-ig és legyőztem a bennem lakozó féltékeny szörnyet felmentem az 5. emeletre és leültem az egyik üres székre, a többiek közé.
- Az ismerősöm is jelentkezett és összesen 2 napig bírta. – suttogta az egyik lány, akin látszódott, hogy még ő maga sem hiszi el, hogy itt van.
- Gondolom nem Miguelt fogta ki. – nevetett rá az egyik srác.
- Az a durva, hogy de! Elvileg akkor nagyon sok stressz helyeződött mindenkire és ahhoz képest, hogy elmondások szerint Miguel milyen türelmes, egy nap 4 embernek intettek búcsút. – magyarázta, miközben a szoknyáját gyűrögette.
Ami azt illeti, én viszont kevésbe voltam ideges, mint az előző állásinterjún.
Néhány perc várakozás után a mellettünk lévő ajtó kinyitódott és behívtak 3 nőt és egy férfit.
Ha logikusan nézzük, akkor valószínűleg több körös lesz ez a forduló, mivel még kb. 12-en kint vártunk.
- Vajon mit kell majd csinálni? – gondolkodott az a lány, akinek az ismerőse 2 napig bírta a hajtást.
- Szerintem valami szakmai témával kapcsolatban lesz verseny és aki legelőször végez és hibátlanul teljesít, az jut tovább.
- Ez elég bonyolult lenne, nem? – szólalt fel egy férfi, akiről egy szófoszlányból kiderült, hogy Andresnek hívják.
- Úgysem fog sokáig húzódni, szóval valószínűleg 10-15 perc múlva megtudjuk, hogy mi is az, ami bent vár ránk. – a szavak elhangzása után mindenki csendbe burkolózott.
Időeltöltés szempontjából elővettem a telefonomat és láttam, hogy Anna és Míra is már izgatottan várják, hogy mi is lesz a mai napon az eredmény.
Eléggé bele voltam merülve a chatelésbe, amikor kijöttek a behívott emberek...vagyis csak a 3 lány.
- Na, mi volt? – érdeklődtem.
- A 4-ből csak egy ember jut tovább és könyvelni kellett nekünk. – mondta halkan az egyik lány, aki nem volt túlzottan boldog.
- Hogy sikerült?
- Katasztrófa volt...én azt hittem, hogy csak papírtologatónak vesznek majd fel, erre elénk tettek olyan cuccokat, hogy könyveljem le ezt meg azt...nem is tanultam ilyesmit.
- Akkor hogy jutottál el idáig? – kérdezte Andres.
- Bekamuztam mindent, reméltem, hogy nem lesz a felvételiben gyakorlati rész. – végszó gyanánt intettek, majd a lift felé haladtak.
Ezek szerint, aki tovább jutott az bent maradt...de vajon őt már véglegesen felveszik, vagy még lesz egy forduló?
Behívták a következő 4 embert is, viszont amilyen lassan telt az idő, kezdtem egyre idegesebb lenni. Tény, hogy tanultam könyvelést, mind papíron, mind pedig gépen, de mi van ha itt más szabályok vonatkoznak a könyvelésre?
Az aggódásommal még inkább elment az idő és kijött a bent lévő három ember, akik elmondták, hogy nekik is könyvelniük kellett és hiába ezt tanulták, voltak eléggé érdekes gazdasági események.
- Adriana Ruiz, Camila Gomez, Ernesto Lopez és Hanga Magyar. – olvasta fel az egyik férfi HR-es a sorban következőket, én pedig felpattantam és bementem a többiek után.
Gyerünk Hanga, mutasd meg, hogy nem hiába szenvedtél 5 évet emiatt a szakma miatt.
Igenis tudod, hogy mit kell csinálni és ebben fogsz elhelyezkedni, ha a föld ketté válik is.
- Üdvözlünk titeket! Mint tudjátok, már kettő fordulón tovább jutottatok és ma kiderül, hogy kik fognak a Decuba cégéhez felvételt nyerni. Az első kör az önéletrajzokon múlt, a második a szimpátián, a most következő harmadik a gyakorlatiasságon fog. Olyan feladatot állítottunk össze, amelyet az iskolában is kellett megoldanotok, illetve ritkán, de alkalmazzuk mi is a munkában. Számítógépen kell majd könyvelnetek, az egyik modernnek mondható programmal. – magyarázta a férfi, miközben rámutatott a gépekre.
Ahhoz képest, hogy én az RLB-n tanultam könyvelni, ez olyannak tűnt, mintha valami másik dimenzióban lennék.
- Mielőtt elkezditek, mutatunk egy 3 perces használati útmutatót a programhoz, aztán pedig időre le kell, hogy könyveljétek az adott tételeket.
- Nekem végem. – suttogta az egyik vörös hajú lány, mire a mellette lévő egyetértően bólogatott.
Két lány tehát kilőve, ha fogalmuk sincs a könyvelésről csak nekem könnyítik meg a dolgomat.
A férfi arcáról viszont semmit nem lehetett leolvasni...fogalmam sem volt, hogy ez jót vagy rosszat jelent.
Amikor végig néztük a videót elindították a stoppert, s hozzáláttunk a könyveléshez.
Meglepően egyszerű volt a legtöbb tétel, a vizsgámban is volt beszerzéssel, bérezéssel és váltóval kapcsolatos könyvelés, tehát azokra nem is fordítottam sok időt.
Amikor ránéztem a stopperre láttam, hogy még 2 percem van, így amilyen gyorsan csak tudtam átnéztem az összes tételt, majd a küldés gombra kattintva továbbítottam a megoldásaimat. Ahogy elnéztem a többieket ők még javában javítgattak.
- Letelt az idő. – állította meg a férfi a stoppert.
- Nem engedi elküldeni!!! – szólalt fel Ernesto.
- Ez azt jelenti, hogy időintervallumon kívül küldted, így nem értékeljük a munkát. – szólalt meg az egyik HR-es nő.
- FASZOMAT! – káromkodott egyet, majd a széket is felborítva elhagyta a termet...vagyis csak hagyta volna el megdorgálás nélkül.
- Mi ez a viselkedés?- hangzott fel egy szigorú férfi hang, aki az ajtón kívülre akarta húzni Ernestot, viszont amikor bezárta volna az ajtót, egy pillanatra elkaptam a tekintetét.
Az a barna szempár...az nem lehet.
Annyira ismerős volt és az azonnali felismerés miatt egyből éreztem, hogy az egész arcom vörösbe borult.
Herczeg Márk...a nyakamat tenném rátenni, hogy a téged láttalak.
Ha viszont Ő volt, akkor az Annával közös teóriánk úgy látszik, hogy valóra válik.
- Higgadj le Hanga...bárki lehetett. – szólalt meg a józan eszem.
- Ez ki volt?- érdeklődött az egyik lány a kelleténél hangosabban, ezzel kizökkentve engem is a gondolkodásomból.
- Ahogy az eredményeit nézzük, higgye el, nem lesz szüksége arra, hogy tudja ki ő. – mondta neki a HR dolgozó.
- Nos, megvannak az eredmények és a 4 pályázó közül, aki tovább jutott nem más, mint Hanga. Foglaljon helyet a két férfi mellett, itt bent fogják várni a soron következőket is. – mondta, majd megkönnyebbülten felálltam és odamentem a két sráchoz.
[...]
Amikor a kint várakozók közül mindenki sorra került, végül meg lett az a 4 ember, aki az utolsó fordulóba jutott.
- Nos 4-en fognak megmérkőzni az utolsó körben és ketten jutnak majd tovább. Mivel a cégünknél nem ritka, hogy különböző projektekbe is besegít, ezért pénzügyhöz illetve projektekhez kapcsolódó feladatokat kell majd megoldaniuk. – álltak el a négy asztal elöl, melynek mindegyikére 2 toll, egy számológép és feladatlap volt kitéve.
- 3 feladat, 20 perc alatt. Ha a stopperóra leáll, mindenki leteszi a tollat. – mondta, miközben elfoglalta mindenki a helyét.
Ha az lesz benne, amire gondolok, akkor nyert ügyem van.
Az óra elindult, mi pedig elkezdtük a feladat megoldását.
Nettó jelenérték számítás.
Vevő-és szállítóállomány.
Mutató számítás.
Kissé megcsavarták a feladatokat, viszont amikor az elsőt csináltam úgy gondoltam, hogy ennyi bonyolultság még belefér.
Kb. 10 perc múlva ajtónyitódást hallottam, viszont úgy voltam vele, hogy lehet valamelyik takarító nyitott be és mivel háttal ültem az ajtónak, ezért nem is fordítottam arra az időt, hogy hátranézzek és felmérjem, hogy ki is jött be.
- Hogy haladtok? – érdeklődött - gondolom - aki bejött.
Ő lenne az...?
Ha hátranézek és megbizonyosodok arról, amiben eddig bizonytalan voltam, akkor nem fogok tudni koncentrálni a feladatra.
Már így is csak az utolsó feladat van hátra, nem eshetek ki most a ritmusból.
- Már csak pár perc és lejár az idejük...maradsz az eredményhirdetésre?
- Valószínűleg. – válaszolt az ismeretlen.
- Bár a nő meg kell, hogy mondjam... szemrevaló. – elmondhatatlanul gáznak éreztem, hogy a HR-es ilyet mondott – nagy valószínűséggel – rólam. Elvégre a „versenyzők" közül csak én voltam nő.
- Diego, ezt bármikor zaklatásnak vehetem. – védett meg az ismeretlen.
Várjunk...
Akkor ezek szerint akit én HR kollégának hittem, az valójában az egyik főnök?
- Tudod, hogy nem komolyan mondtam...úgyis inkább hozzád illik. - kezdett bele a magyarázkodásba.
- Ne szövögess történeteket, inkább a feladatra koncentráljon mindenki. - miközben ők ketten beszélgettek én néhány pillanattal a lejárat előtt már csak átnézegettem a megoldásaimat.
- Jó, akkor az a kérdésem, hogy majd szeretnél-e új alkalmazottat a te körletedbe? – kérdezte Diego.
- Próbaidő alatt egy napot úgyis a kezeim alatt töltenek majd. – válaszolta.
A kezei alatt...
Nem Hanga! Állj le! Nem kalandozhatsz el a régi idők emlékeibe!
- Letelt az idő fiatalok! – szólt hozzánk Diego, majd letettük a tollat és előre toltuk a lapot.
- Segítesz a javításba? – gondolom a titokzatos férfihez szegezte a kérdést.
- Tanár révén úgyis értesz ehhez. – nevetett a magyarázkodó, majd egy kezet láttam magam előtt, miközben elvette a feladatlapomat.
Nem mertem felnézni rá az Isten szerelmére!
Ő dobott engem és most megjelentem a munkahelyén...mint valami őrült exbarátnő.
El sem kellett volna jönnöm...ez nevetséges.
A következő pillanatban megcsörrent egy telefon, majd az ismeretlen elhagyta a helységet.
Ezt a lehetőséget is elszalasztottam pusztán azért...mert gyáva vagyok szembenézni Vele.
A múltammal.
A jelenemmel.
A nélküle nem létező jövőmmel...