48. Az utolsó szeretlek?

252 36 23
                                    

Reinna későn kelt, hisz a munkája már nem várta el tőle azt hogy hamar felkeljen. Azt hogy mennyit aludt, az már más kérdés volt. De arra se számított hogy mikor lesétál az épp búcsúzkodó Steve és Sharon párost látja a nappaliba.
-Tehát tényleg elmész vele...-motyogta az orra alatt. Stevevel találkozott a tekintete. De valahogy most Steve nem látta a fájdalmat benne amit valójában legbelül érzett.
-Vigyázzatok magatokra.-mondta Steve a csapatnak mikor egy utolsó pillantásra Reinnara nézett, majd Buckyhoz hajolt egy utolsó szó erejéig.   Egy hónap...ennyit lesz tőle távol és már  most szörnyen hiányzik neki pedig még csak most lépett ki azon az ajtón.
-Minden rendben?-ébresztette őt fel Wanda a gondolataiból. Reinna csak bólintott, félt ha megszólal a hangja megremeg és lebukik a többiek előtt.-Akarsz valamit csinálni? Filmezni, sütni bármi?-Reinna újra megrázta a fejét.-Rei...-minden szó nélkül ment vissza az emeletre. Mégis az útja nem a szobájába vezette hanem Stevehez. Ahogy belépett azonnal érződött az illata az egész helységben. A szemémel vizsgálta körbe a teret ami annyira Steve stílusa alapján volt bepakolva. A szekrényhez lépett aminek fiókját kihúzta és egy pulóvert emelt ki onnan amibe azonnal beleszagult. Mélyeket lélegzett. Mégis a szemei egy kis dobozon állapodtak meg. Az volt az a doboz. Remegő kezekkel vette magához ahogy annak tetejét lassan emelte le. A szemei könnyezni kezdtek.
-Miért érzem úgy hogy jelen pillanatban nem fogom tudni teljesíteni a kérését?-hallotta meg Bucky hangját az ajtóban.
-Hogy?-törölte meg a szemeit ahogy felé fordult. A kis dobozt gyorsan visszarakta a szekrénybe mielőtt újra Buckyra nézett.
-Már most elbuktam pedig még egy órája sincs hogy elment.
-Mit buktál el?-tettete magát erősnek.
-Azt hogy vigyázok rád.
-Miért kellene rám vigyáznod?-sétált ki mellette a szobája irányába, de mielőtt becsukhatta volna az ajtót már Bucky mögötte volt.
-Mert ezt kérte.
-Mégis ki?-kezdte a ruháit elrakni az ágyról.
-Steve...-Rei megállt. Csak meredt maga elé.-Azt kérte tőlem hogy vigyázzak rád míg távol van. De már most könnyek mossák a szemed. Meg kellene írnom neki hogy elbuktam?
-Te most miről beszélsz Bucky?
-Akármennyire is haragszik rád...még mindig te vagy a legfontosabb számára. Arra kért minket ne hagyjunk egyedül és vigyázzunk rád. Legfőképp én.
-Ne szórakozz. Tegnap tájékoztatott hogy mire visszatér elfelejt engem.
-És szerinted képes lesz rá?
-Látszólag igen. Miss szőke ciklon Sharon ügyesen rajta lesz az ügyön.
-Rei ezt te se gondolhatod komolyan.
-Figyelj én rontottam el nem? De! Ha szenvedek a döntésem miatt azt magamnak köszönhetem.
-Te igent mondtál volna neki, igaz?
-Mégis mire?-folytatta a ruhái hajtogatását.
-A lánykérésre. Hozzámentél volna feleségül igaz?-hezitált.
-Nem.-hazudta.-Ha hozzá akartam volna menni értelemszerűen igent mondtam volna.
-Rei nincs itt Steve. Nem kell többé nekünk hazudnod.
-Muszáj róla beszélnünk? Elment és nyugalmam lesz egy hónapig.
-Nehéz lenne azt mondanod hogy szereted őt?
-Nem akarom ezt mondani.
-Mert félsz hogy elgyengülsz?
-Mindenki ezzel a kibaszott gyengeséggel jön. Elgyengültem mellette igen! És? Ez ekkora nagy baj? Ezért nem választhattam a boldogságot mert elgyengültem?-emelte meg a hangját idegesen.
-Beszélj vele Rei...még mielőtt tényleg késő lesz.

Két héttel később:
Rei levegőért kapkodva bújt el egy eldugott helyen. A hasán lőtt seb ami egyre jobban hasított a fájdalomtól. Úgy érezte, miszerint a régi látomása hogy terepen hal meg valósságá válik.
-A francba...-szorított a sebre. Szörnyű érzés kezdte az egész testét átjárni. Mégis a halál közelébe érezve magát tudta még valamit meg kell tennie. A telefonjáért nyúlt amin tárcsázni kezdett egy számot és a füléhez emelte miközben a másik keze még mindig szorította a sebet.
-Szia Rei.-vette fel a telefont a személy, akinek a hangja a fájdalom ellenére annyira melegséget árasztott a testébe.-Rei?
-Szia...-nyögte ki nehezen a szavakat.
-Steve ki az?!-hallotta a háttérben meg Sharon hangját.
-Ezt a hívást fogadnom kell.-hallotta a választ Stevetől.-Beszélhetsz Rei, nem hallja már Sharon.-nyugtatta meg.-Rei?-nem válaszolt.-A küldetésről van szó? Megtudtatok újabb fejleményeket?
-Nem igazán.-mosolyodott el.
-Akkor valami baj van? Valamelyik ügynököm nem hallgat rád? Néha Henry makacs de...
-Hiányzol...-mondta ki. Úgy érezte ez az utolsó lehetőség hogy őszintén elmondja neki az érzéseit. Még ha nem is láthatja őt de hallhatja amitől boldog lesz mielőtt a szíve végleg megáll dobogni. Steve sóhajtott a telefon végén.
-Merre vagy...? Mennyit ittál...?
-Nem eleget.-válaszolta egy apró mosollyal.
-Szólok Buckynak hogy vegyen fel, mond meg hol vagy.
-Steve...
-Tessék?
-Kérhetek tőled valamit?-remegett meg a hangja.
-Hallgatlak.
-Utoljára...kimondanád...hogy szeretsz?-az ajkai szélén vér kezdett folyni és egyre nehezebben tudott levegőt venni.
-Rei...részeg vagy.
-Kérlek...
-Rei...
-Csak egyszer...utoljára...-könyörgött.
-Szeretlek.-mondta ki Steve.
-Nem...-mosolyodott el.-Az én...Stevem nem így mondta...soha.
-Rei...
-Vagy már...tényleg kiszerettél belőlem...-Steve nem válaszolt.-Lehetne egy másik kérésem is...?
-Rei milyen játékot játszol velem?
-Semmilyet...
-Rei!
-Csak...hallgass meg kérlek...-nem szólt közbe Steve.-Ha...a következő életembe...újra találkoznánk...és újra egymáshoz sodorna minket az élet...
-Rei...
-Kérlek ne szeress belém.-a szemeiből könnyek folytak.-Kérlek ne szeress belém.
-Miért mondod ezt most?
-Nem akarom hogy újra...fájjon. Nem akarok újra...fájdalmat okozni.
-Akkor most miért tetted...?
-Mert...szeretlek...-mosolyodott el.-Mindig is szerettelek...hisz...megígértük amit megkellett igaz?
-Akkor miért nem mondtál nekem igent?
-Mert szeretlek...
-Ez hülyeség Rei.-kezdett ideges lenni.-Ha szerettél volna velem vagy a mai napig ahogy az esküvőnket tervezzük.
-Sa-sajnálom...-köhögött fel egy adag vért.-A...francba...-motyogta ahogy a seb egyre jobban lüktetett.
-Ugye nem betegen iszol alkoholt Rei...?-újra az aggódó Steve.
-Ismersz nem?
-Hol vagy...? Ha kell...érted megyek én. Reggelre visszaérek Sharonhoz nem lesz baj.
-Nem kell...az már...késő lesz.
-Mihez késő?
-Me-mennem kell...-a szemei egyre jobban nehezedtek.
-Rei maradj ahol vagy amíg valaki nem megy érted!
-Nem ígérhetem...hogy itt tudok maradni...
-Rei....én...
-Ne mond ki...
-Szeretlek.
-A francba...-döntötte a fejét a falnak.-Ez...már tényleg...te voltál...a kapitányom.
-Szeretlek Rei ezért kérlek...mond el hol vagy. Nem akarom hogy bajod essen.
-Ez...picit lehet késő lesz...
-Mihez késő?
-Tényleg...mennem kell...-erőtlennek érezte magát.
-Rei?
-Kérlek...felejts el...rendben...?
-Rei előbb még azt...-de mielőtt befejezhette volna a távolból csak annyit hallott.
-OTT VAN! HÍVJANAK MENTŐT!

Mert annyira vártátok❤️

Mission to not fall in loveWhere stories live. Discover now