Mission to not fall in love

63. ,,Ez nem a búcsúnk..."

-Apa most hova mész?-rohant Steve elé Emily aki amint megpillantotta Steve felszerelését tudta hogy az apukája nem szokványos munkába készül.
-Emily ülj vissza és egyél.-szólt rá Reinna.
-De...
-Kérlek Emily egyél.
-Apa...
-Fogadj szót anyunak amíg távol leszek rendben?-simogatta meg Emily arcát.-Segíts neki mindenben.
-Apa...
-Menj, egyél. Anyu sokat dolgozott a reggeliddel.-nyomott egy puszit az arcára. Emily visszaült a helyére, Reinna pedig újra a mosatlanok felé fordult.-Kicsim...-sétált elé Steve.
-Emily kérsz narancslevet?-ment a hűtőhöz.
-Kérek.-mondta Emily. Reinna a pohárért nyúlt de idegességében azt elejtette.-Anya!-rohant volna oda mezítláb Emily.
-Állj meg Emily!-szólt rá Steve.-Ülj vissza a helyedre amíg anyuval feltakarítunk.
-Francba....-guggolt le Reinna ahogy azonnal kézzel kezdte a szilánkot összeszedni.
-Ne kézzel.-kapta el a kezét.-Még megvágod magad.-Reinna kezei remegtek. A sírás kerülgette mégis próbálta tartani magát.-Ne nyúlj hozzá, felszedem.
-Menj.-mondta érzelemmentesen.
-Rei...
-Menj. Megleszünk. Menj.-nyúlt újra a szilánk után de Steve erősen markolt a csuklójára.-Engedj.
-Mondtam hogy ne nyúlj hozzá, míg megsérülsz.
-Ez kevésbé fájna mintsem a tudat hogy többé nem jössz vissza.-mondta úgy hogy Emily ne hallhassa.
-Emily? Megetted? Akkor menj fel játszani rendben?-kérte Steve hogy végre kettesbe maradhasson a feleségével.
-Menj te is. Egyedül is képes vagyok ezt feltakarítani.
-Reinna az istenért!-emelte fel a hangját amitől Reinna ledermedt.-Ne haragudj...kérlek ne haragudj...-húzta magához egy ölelésre.-Ígérem...amint visszatérek...többé nem hagylak el titeket. Kérlek higyj nekem.
-Mi lesz ha nem térsz vissza...?-szorított a felsőjére.
-Visszatérek.
-Nem tudhatod...-lépett hátrébb.
-Te szerinted nem tennék meg mindent azért hogy veletek legyek újra? Hogy hagynám hogy megöljenek engem miközben tudom hogy mindhárman vártok rám?
-Te lehet tudod hogy várunk rád, de ők ezt nem tudják.
-Rei, kicsim...
-Kérlek menj.-engedte el Steve felsőjét.
-El se akarsz köszönni tőlem?
-Nem. Úgyhogy ez miatt ajánlom hogy visszagyere hozzánk, mert még nincs itt az ideje a búcsúnknak.
-Rei...
-Talán száz év múlva elfogom tudni fogadni a búcsúnk, de nem most.-ment az emeletre Emily után.
-Visszajövök...-mondta az üres szobába Steve, ahogy felvéve a pajzsot a hátára hagyta el a házat.

*Két héttel később:
-Még mindig semmi hír?-kérdezte Natasha, ahogy Calebet altatta a karjai között.
-Semmi.-készítette a vacsorát.-Tudod ha most nem lettél volna itt...lehet már sírnék az idegtől hogy semerre nem haladok.
-Erős vagy Rei. Hisz nem Caleb az első akivel ezen végigmész.
-Két gyerekkel már más. Emily akármennyire is okos és segítőkész egy kis nyüzsgő lány aki mindig csinálna valamit. Caleb pedig amíg el nem alszik tiszta nővére.
-Tudod hogy mindannyian itt vagyunk és segítünk amiben tudunk.
-Tudom. De tudod ha hozzászoksz ahhoz hogy van egy segítséged nap mint nap, arról nehéz leszokni.
-Lassan visszatér.-nyugtatta.
-Remélem. Ez az egész távozása egy...
-Mesélte.-mondta egy mosollyal Natasha.
-Veled...veled beszélt?-kapta fel a fejét.
-Még mielőtt elment. Megkért hogy tartsalak szemmel amíg ő távol van. Biztosra akart menni hogy valaki mindig legyen melletted.
-Ez ő...-mosolyodott el Rei.
-Nicket nem próbáltad faggatni pontosan hova is ment? Vagy hogy ő beszélt e vele?
-De...pár napja itt járt az unokáinál, de nem tudott semmit se mondani. Azt mondta felesleges izgulnom úgyis minden rendben lesz.
-Miért érzem úgy hogy nem bízol a szavaiban?
-Majd ha visszatér a férjem életben, sérülésmentesen...talán akkor képes leszek elhinni hogy minden rendben.
-Haragszol Stevere amiért elment igaz?
-Nem. Vagyis...talán. Nem tudom.-állt meg.-Mikor nekiestünk ennek a családalapításnak akkor megegyeztünk hogy mindketten száz százalékig rájuk fókuszálunk. Hisz...őszintén nem lett volna egyikünknek se szüksége arra hogy dolgozzon. Szerencsések vagyunk mert talán mi azok közé tartozhatunk akiknek nem kell izgulnia hogy fogunk megélni életünk végéig. Koncentrálhattunk száz százalékban a gyermekeinkre. Én hátrahagytam mindent ezért az új életért és...hidd el soha el nem cserélném semmire. Ő is azt mondta feladja ezt az egészet és értünk él majd...erre itt van...két hete azt se tudom mi van vele.
-Értetek él...és biztos vagyok benne hogy miattatok mindent megtesz azért hogy időben hazaérjen.
-Nat néni!-rohant le az emeletről Emily.
-Mondjad életem.-figyelt a kislányra.
-Gyere játszani.
-Megyek, megyek.-állt fel.-Előtte Calebet lefektetjük rendben?
-Menjünk.-mondta lelkesen Emily, majd előre futott.
-Amíg én Barbiezok Emilyvel te fejezd be a vacsorát, vegyél egy melegfürdőt egy kis borral és relaxálj. Úgy hiszem kell neked most ez a kevés én idő.
-Nem akarlak feltartani.
-Nem tartasz fel. Hisz...egy család vagyunk nem?-ment Emily után.
-Család...-ismételte, ahogy a szeméből egy könnycsepp hullott le.-Gyere haza Steve.