1.fejezet

2.1K 41 1
                                    

Akarom. Csak ez az egy szó játszodott le a fejemben. Akarom ezt a munkát, de tudom mivel jár ha elválalom. Utazások, költözés és rengeteg stressz.
Az utazás elég jól hangzik, hiszen nem mindenki mondhatja el magáról ,hogy szinte minden hétvégén másik országban van.
De a költözés és az a stressz ami ezzel a munkával jár, az már annyira nem hangzik jól.
Nehezen kezelem a stresszt, ez kiderült már az egyetemen.
A vizsga időszak számomra maga volt a pokol. Az a rengeteg stressz ami akkor ért, nem igazán tett jót nekem. Nagyon sokszor már a sírás határán voltam, és abba akartam hagyni az egészet. De voltak akik támogattak és segítettek abban ,hogy sose adjam fel.
Rengeteget fogytam abban az időszakban. Volt olyan nap amikor még enni is elfelejtettem, csak este bekaptam egy pár falatot, és folytattam tovább a tanulást. De megcsináltam. Sikerült, szinte majdnem kitűnölőre végeznem, ezzel elérve azt hogy megkapjam álmaim munkáját.
Rengeteget dolgoztam érte, és ennek meglett az eredménye.
Olyan ajánlatot kaptam, amit nem hogy egy mérnők, de egy épp elméjű ember sem mondana vissza.
Ezért küzdöttem egész életemben, és most lehetőségem van arra, hogy álmaim munkáját csináljam.
De ehhez hatalmas lépésre kell elszánnom magam..

-Jó napot. Viviana Alessi vagyok. -épp hogy bemutatkozni volt időm, a férfi már a szavamba is vágott.
-Jó napot, Ms.Alessi. Akkor ezek szerint sikerült döntenie?
-Igen. Elválalom a munkát. Persze csak ha még nem késő.-kérlek mond hogy még nem..
-De hogy késő. Csak két napja beszéltünk. Azt hittem csak a hétvége felé jelezz vissza, bár bíztam benne, hogy ez nem így lesz.-nevetett fel, ami miatt kicsit megnyugodtam.-Szóval, akkor ezek szerint sikerült mindent átgondolnia ,ugye?
-Igen. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, de ez volt mindig is az álmom.
-Ezt mindig örömmel hallom. És nekünk is egy álom lesz egy ilyen mérnőkkel mint ön, együtt dolgozni. Nagyon örülök neki hogy elvállalta. Mikor tudna bejönni a gyárba?
-Mikorra menjek?
-Ha lehet minnél előbb. A héten jó önnek?
-Igen. Pénteken oda is tudok menni, ha úgy megfelel.
-Akkor pénteken reggel 9kor várom az irodámba. Mindent újra átbeszélünk, és remélem a nap végén úgy távozik majd, mint az új mérnökünk.
-Én is ezt szeretném.
-Akkor pénteken találkozunk. Viszlát Ms. Alessi.
-Viszlát uram.-amint letettem a telefont már fújtam is ki a levegőt. Mintha az egész beszélgetés alatt végig bent tartottam volna.
Az egyik fele megvolt mára a nehéz feladatnak. Már csak a szüleimnek, és a legjobb gyerekkori barátnőmnek kell elmondanom a nagy hírt.

-Mi az a nagy hír, amit telefonon nem tudtál elmondani?-rontott be a lakásba a barátnőm, mintha otthon lenne.
Mondjuk szinte hazajár, ahogyan én is hozzájuk, hiszen gyerekkorunk óta ismerjük egymást, és barátnők vagyunk.
-Szia Gemma. Velünk vacsorázol?-anyám meg sem lepődött azon ,hogy a barátnőm ekkora hévvel jött be.
-Szia Agnes. Igen, ha nem gond.
-Ugyan drágám. Szívesen látunk mindig. Még pár perc kell, és készen lesz.
-Oké, köszi anya.-mosolyogtam rá, mire vissza ment a konyhába, így újra egyedül maradtam Gemmával a nappaliba.
-Mi volt ennyire fontos? Semmit sem mondtál.
-Majd vacsi közben elmondom.
-Terhes vagy?-kezdett el halkan sikítani, mire kikerekedtek a szemeim.
-Hülye vagy? Dehogy vagyok.-csitítottam le gyorsan, ne hogy anyám meghallja.
-Akkor mi az? Mit titkolsz ennyire?-faggatott tovább, de álltam ellene a sarat.
-Nem mondom el. Majd megtudod amikor anyáék.
-Utálom amikor ilyen vagy.-fonta össze maga előtt a kezeit ,és dőlt hátra a kanapén.
-Ez van. Apa megjön, és elmondom.
-De jó hír?-próbált óvatosan faggatni.
-Igen. De ne faggass. Mást nem mondok.
-Nem is kell. Már tudom.-vigyorgott rám, de csak a fejemet ráztam.
-Dehogy tudod.-már épp mondani akart valamit, amikor apa megjelent a kanapé mögött.
-Sziasztok lányok. Mi ez a nagy csevely?
-Szia apa. Semmi, csak beszélgetünk.-fordultam hátra hogy lássam.
-Szia Bernardo.
-Szia Gemma. Maradsz vacsorára?-csak vigyorogva a fejemet ráztam, hiszen ezt már anya is megkérdezte.
-Igen.
-Oké. Megnézem anyádat hogy áll. Az illatokból itélve nemsokára ehetünk.-ez volt a végszó, és már ment is be a konyhába anyához.
-Na szóval, hol is tartottunk?-kérdezett rá újra.
-Szinte sehol. Mondtam hogy nem mondok semmit. Most már bírd ki.
-Tudod hogy nem bírok várni. Kiváncsi természet vagyok.
-Az nem kifejezés.Gyere menjünk vacsizni.-álltunk fel a kanapéról, miután anya szólt, hogy minden készen van.

-Na mi az a nagy hír Viviana, amit el akarsz mondani?-kérdezett rá apa, miután a vacsora fele már elfogyott.
-Hát, pénteken el kell utaznom.-kezdtem bele, mire Gemma sikított egyet.
Ő már sejti hogy, miről van szó, hiszen az elején beavattam.
-Hova? És eddig miért nem mondtad?-anyám annyira nem örült neki hogy csak most tudja meg.
-Hát.. úgy alakult hogy maranelloba. Kaptam egy ajánlatot amit valószínűleg elfogadok.
-Maranello? Mármint a ferrári gyárába?-csak bólintottam apa kérdésére.
-Ezek szerint ha jól értem ,akkor a ferrárinál fogsz dolgozni?
-Igen anya. Ha minden jól megy, akkor én leszek a ferrári új mérnöke.-hirtelen felálltak az asztaltól, és már jöttek is oda hozzám.
-Kicsim, az nagyszerű hír. Nagyon büszke vagyok rád.-ölelt meg apa elsőnek. -Mindig is ez volt az álmod, és sikerült megvalósítani.
-Köszi apa. De ez nektek is köszönhetem. Nélkületek nem sikerült volna.
-Akkor ez most hogy lesz? Ott leszek a gyárban? Vagy utazni fogsz velük?-anya csak úgy bombázott a kérdéseivel.
-Még nem tudom. Azt pénteken megbeszéljük. De szerintem én maradok a gyárban. Még új vagyok, nem hiszem hogy mennek kell a versenyekre.
-Majd kiderül akkor. De nagyon büszkék vagyunk rád apáddal.
-Köszönöm.
-Na, ha megvolt a nagy családi ölelés, akkor végre én is sorra kerülök.-szólalt meg Gemma, mire mindannyian elnevettük magunkat.
-Gratulálok Viv. Ez volt mindig is az álmod.-szorosan magához ölelt, ahogyan én is őt.
-Na akkor üljünk vissza enni. Van még mit megbeszélni.-terelt vissza mindenkit a helyére apa.
-Ha a gyárban is maradsz, akkor ingázol majd innen oda? Vagy hogy lesz?
-Nem tudom Gem. Azért nem kis táv ez.
-Hát nem. Autóval is másfél-két óra. Biztos annyit akarsz minden nap vezetni?-kérdezett rá apa is.
-Nem hiszem. Majd meglátom, és legfeljebb keresek egy kis lakást ami közel van a gyárhoz.
-Akkor elköltözöl?
-Igen anya. Valószínű. Máshogy ezt nem tudnám megoldani. -csak bólintott egyet, de tudom hogy ennyivel nem elégszik meg sokáig.
Egyke vagyok, így csak én vagyok nekik. Már azt is nehezen viselték amikor a mérnöki programba bekerültem, és el kellett utaznom miatta. Másfél éves program volt, amit én nagyon élveztem ,de a családom nagyon hiányzot.Ritkán tudtam csak hazajárni, hiszen nagyon nehéz volt. Minden időmet a tanulás vitte el, így nem igazán utazgattam haza.
De sajnos van egy olyan érzésem ,hogy ez most sem lesz másként.

Melodious World(C.L.)Where stories live. Discover now