Melodious World(C.L.)

19.fejezet

Reggel arra kelni, hogy valaki szorosan magához ölel, a világ legjobb dolga lenne, ha az a valaki a párod lenne. De mi Charlesal nem vagyunk együtt, mégis egy ágyban aludtunk és egymást öleljük át.
Éreztem a teste melegét és egy nagyon picit bújtam csak hozzá közelebb, remélve hogy nem kell fel rá.
Pillanatok múlva éreztem, hogy a kezeivel szorosabban húz magához, azonban mire bármit is csinálhattam volna, már a reggeli rekedtes hangján megszólalt.
-Jó reggelt miele.-szinte dörmögte a fülembe a szavakat, és a fejét megtámasztotta az enyémen.
-Jó reggelt.-alig mertem megszólalni.
-Jól aludtál?
-Igen, és te?-kicsit arebb húzodott, de csak egy pillanatra engedett csak el. Épp annyira hogy velem szemben le tudjon feküdni a párnára.
Pár centi választott el minket egymástól. Szinte éreztem ahogy az ajkai közül kifújja a levegőt.
-Gyönyörű vagy még ilyen álmos szemekkel is.-nyúlt az arcomhoz, és lágyan elsimított onnan egy hajtincset.
Kicsit közelebb hajolt hozzám, így már a homlokunk szinte teljesen össze ért. A szívem hevesebben kezdett el verni, a közelsége miatt.
-Charles..
-Igen Miele?-újra édesemnek szólított. Már sokadszorra mondta nekem ezt, de most mintha teljesen más lenne.
Ugyan az a szó, de új érzéseket váltott ki belőlem.
Újra megéreztem a kezét a derekamon, és úgy húzott magához közelebb. Már szinte teljesen egymáshoz bújtunk.
Csak behunytam a szemeimet, amint végigsimított az arcomon.
-Mond hogy te is akarod miele.-suttogta szinte a számba a szavakat, de nem ért hozzám.
-Charles.
-Csak mond ki hogy te is akarod. Az engedélyed nélkül nem érek hozzák.
Szóval, szabad miele?
-Igen.-alig hallhatóan ejtettem ki ezt az egy szót az ajkaimon. De Charles meghalotta.
Másodpercek múlva már az ajkai az enyémeken voltak. Nem volt követelöző, sokkal inkább gyengéd és lágy.
A keze még mindig az arcomon volt, amit óvatosan levezett a nyakamra és úgy húzott magához oda.
Hirtelen kopogást hallottunk az ajtó felől, mire ijedtemben kicsit arrébb toltam a férfit. Ijedt tekintettel néztem a férfira, amikor az öccse hangját hallottuk meg az ajtót másik feléről.
,Hé, Viv ébren vagy? Nem találom Charles, nem tudod hol van?
-Egy pillanat Arthur, épp.. öltözöm. Mindjárt megyek.-találtam ki valamit gyorsan, mire a férfi az ágyamban csak vigyorga feküdt vissza a párnára.

Alig tudtam kimagyarázni Arthurnak hogy hol a bátyja. Charles persze jól szórakozott rajtam, végig az ágyból nézve a szevedésem, amikor azt találgattam hogy most mi legyen.
-Köszönöm hogy meg engedted, hogy itt maradjunk éjszakára.
-Nagyon szívesen Arthur. Nem sok vizet zavartál.-nevettem fel, hiszen a férfi mintha itt sem lett volna. Nem úgy mint a bátyja.
-Hulla voltam ,de hidd el az utcán vagy az autóba nem aludtam volna ilyen jól.
-Remélem is hogy azért jobb volt itt aludni ,mint egy autóban.-a férfi csak mosolyogva bólintott és már közelebb is lépett hozzám hogy megöleljen.
-Megyek is. Még egyszer köszönöm Viviana. Szia.
-Szia Arthur.-intettem a férfinak még egyszer, aki már oda is lépett a tesójához. Magukra hagytam őket, és inkább elmentem a konyhába.
Már a mosogatógépbe pakoltam be, amikor egy kezet éreztem meg a derekamon.
-Mennem kell miele.-szinte kirázott a hideg a hangja és az érintései miatt.
-Ó, oké.
-Oké? Reméltem hogy kicsit többet mondasz majd.-nevetett fel egy kicsit, ezért kiléptem a karjai közül, és már felé is fordultam.
-Tudom hogy menned kell. És tényleg sajnálom, hogy az éjszaka közepén részegen zaklattalak.-még mindig rosszul érzem magam miatta, hiába tudom hogy a férfi nem haragszik rám.
-Én viszont egy percig sem bánom.-nyúlt az arcomhoz, és egy kis tincset tűrt a fülem mögé.- bemész ma a gyárba?
-Igen délután. Addigra készen lesz az alkatrész, ami kell az új fejlesztéshez.
-Mikor utazol melbourneba?
-Szerda este.
-Akkor csütörtökön találkozunk Miele. Vigyázz magadra.
-Te is Charles. -csak oda hajolt az arcomhoz, és egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.
-Mennem kell. Arthur képes és még a végén bejön.
-Oké. Vigyázzatok az úton.
-Úgy lesz Miele. Csütörtökön találkozunk. Szia.
-Szia Charles.-csak még egyszer rám mosolygott mielőtt elhagyta volna a lakást.
Egyedül maradtam a zavart gondolataimmal, amiket a férfi okozott.

A napok szinte elrepültek. Újra itt vagyunk, egy újabb versenyhétvégén.
Tegnap este érkeztünk meg, de már reggelre rengeteg dologgal kellett foglalkoznunk. Matteo egy csomó dolgot kiosztott, ami nem csak a hétvégi munkára kell, de a következő fejlesztésekkel is foglalkoznunk kell.
Viszont akadt egy kellemetlennek mondható probléma. Mivel ez egy csoportos munka, ezért Alfred is jelen van. Sikerült elkerülnöm azóta, amióta Charles úgymond elküldte, de most együtt kell dolgoznunk.
Eddig úgy tűnik minden jól alakul, hiszen csak a munkáról beszéltünk eddig. Azonban jött az ebéd idő, és mindenki elment enni, kivéve engem és őt.
-Nem vagy éhes?
-Nem. Én majd később eszem, és te hogy hogy nem mentél a többiekkel?
-Beszélni szerettem volna veled.-na most jön az a kellemetlen pillanat, amit eddig sikerült elkerülnöm.
Csak letettem ami a kezemben volt és felé fordulva vártam hogy belekezdjen.
-Nem tudtam hogy te és Charles ilyen jóba vagytok. Ha tudtam volna nem hívtalak volna el.
-Nem, én sajnálom Alfred. Jóba vagyunk Charlessal, mert barátok vagyunk. És én tényleg nagyon sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak akkor.
-Ugyan hagyd csak. Én gondoltam túl a dolgokat. De te gyönyörű nő vagy, és nagyon jófej is. Csak gondoltam esetleg  kicsit jobban is megismerhettük volna egymást.
-Nézd Alfred. Te tényleg nagyon kedves vagy, de számomra ez nem lehet több mint egy baráti kapcsolat.
-Megértettem.-mosolygott rám, ami miatt kicsit megnyugodtam. -Akkor barátok lehetünk?
-Persze.
-Szuper, akkor ezt is megbeszéltük. Kávét?-
-Kérek, köszönöm.
-Máris hozom.-miután egyedül maradtam az irodában, csak végig gondoltam az eddigi beszélgetést. Elég jól fogadta, lehet én gondoltam csak túl a dolgokat. De sokkal jobban érzem magam hogy ezt megbeszéltük.
-Kop-kop. Itt a mi szuper mérnökünk?
-Sziasztok. Hát ti?-mosolyogtam a két ujjanon érkezőre. Mind a két férfi oda jött és megölelt. Azonban Charles egy kicsit szorosabban ölelt magához, mint Carlos.
-Találkoztunk Alfreddal és mondta hogy itt vagy.-ült le az asztalhoz Carlos, de Charles csak rátámaszkodott és úgy nézett rám.
-Együtt dolgoztok?
-Igen. Az új fejlesztéseken.-láttam a  férfin hogy nem igazán örül neki, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Carlos már rá is szólt.
-Ülj már le lord Perceval. Ne nekem mutogasd itt a hátsod.
-Ugyan már Carlitos. Tudom hogy tetszik.-rázta kicsit meg a fenekét, mire a spanyol csak egy kicsit megrúgta.
-Úgy látszik a niñita lefagyott.-röhögött rajtam Carlos, mire csak megráztam a fejemet.
-Ezt nem akarom többet látni.
-Biztos vagy benne?-ült le mellém Charles, miközben kicsit oda hajolt hozzám, hogy más ne hallja amit mond.
-Biztos.-néztem bele a szemei amik szinte mosolyogva néztek vissza rám.
-Hogy haladtok? Hé ez mi?-vette el előlem a füzetemet Carlos, és már lapozta is át.
-Milyen kínai betük vannak ebbe?Hogy lehet ezt érteni?-tolta kicsit arrébb magától, hátha jobban látja.
-Te ehhez nem értesz Carlos. Bizd a mesterre.-vette ki a kezéből Charles, de ő is csak forgatta a kezében.
-Inkább adjátok oda, mert a végén eltépitek.-vettem ki gyorsan Charles kezéből, és már tettem is el a táskámba.
-Ebédeltél már?-Charles kérdésére csak megráztam a fejem, ami miatt Carlos szinte felugrott a székből.
-Ezt azonnal orvosolnunk kell. Nincs appelátta. Gyerünk.-mutogatott hogy keljünk fel, így már hárman indultunk ki az irodából.
-De Alfred..-már épp mondani akartam hogy elment kávéért amikor Charles megszólalt.
-Elment ebédelni.
-Nem kávéért ment.-mutattam a hátam mögé, de Charles csak megfogta a kezemet és úgy húzott maga után.
-Ebédelni ment. Fred elküldte.
-Oké. Értem akkor.-így nem ellenkezetem tovább, csak mentem velük az ebédlőbe.