6.fejezet

969 36 0
                                    

Épp a paddockban tartok az étterem felé, hiszen már rettenetesen éhes voltam. Már megvolt a harmadik szabadedzés, így amint végeztem a fontosabb munkával, már hagytam is ott a garázst. Mivel a reggeli elmaradt, mert nem úgy indult a nap ahogyan terveztem, ezért amikor beértünk Charlessal a pályára, Fred egyből kiosztotta a reggeli feladatokat. Muszáj volt átbeszélni a beállításokat, így azzal elég sok idő elment. Utánna pedig rá nemsokára jött a szabadedzés,így időm sem volt rá.
Most viszont épp ebédelni készülők, így délután 1 körül.
Rengetegen voltak az étteremben, de szerencsére sikerült találnom egy eldugottabb helyet.
-Csatlakozhatok?-mielőtt bármit is mondhattam volna ,már ült is le velem szembe.
-Nem is értem miért kérdezed meg,ha úgy is leülsz.-néztem rá, de csak vigyorogva arrébb húzta a tányéramat, és egy kis krumplit lopott belőle.
-Lásd milyen udvarias vagyok.
-Ahhoz meg kellene várni a választ is. És ne lopj a kajámból.-húztam vissza magam elé, mert egy újabb adagot vett el belőle.
-Jaj milyen vagy. Jól van egyél csak, látom éhes vagy.-csak grimaszoltam egyet, és tovább ettem az ebédemet.
- Igen, éhes vagyok na.
-Szokás ám reggelizni is.
-Nem volt rá időm. Amúgy meg te hogy hogy itt vagy? Nincs a Red bullnak külön étkezője?
-Azért mi sem vagyunk annyira negyképűek. Na jó, ott nem annyira jó a kaja. Minden diétás, és nem csalhatok az étrendemben.
-Itt viszont igen?
-Hát neked nincs előírva, szóval ja.
-Nem adok a kajámból Max. Nem akarom hogy Horner megöljön.
-Pedig bíztam benned Alessi.-csak vigyorogva bekaptam egy újabb adag krumplit, mire csak megforgatta a szemeit.
-Hogy hogy egyedül eszel? Nem a ferrárisokkal kellene enned?
-Neked nem a Red bullosokkal kellene lenned?-ha már ő így bekérdez, akkor én is.
-Kicsit levegőváltozásra vágytam. De komolyan, hogy hogy egyedül vagy?
-Most volt időm eljönni. De sietek vissza, rengeteg dolgom van még.
-Ugye nem hajtod túl magad? Nem ér annyit a ferrári sem.-hajolt közelebb az asztalon, hogy más nagyon ne hallja.
-Nem hajtom túl magam. Csak a munkámat végzem.
-Jöhettél volna hozzánk is. Akkor élvezhetnéd a társaságom egész nap, és nem csak pár percig. Hidd el, velem jobban jártál volna ,mint a két paripával.
-Persze, mert a bika jobb ugye?
-Nézz rám, még jó hogy.-csak nevettem rajta, mert ezt már párszor felhozta.
-Köszi, de jó ott ahol vagyok.
-Tudom. És büszke is vagyok rád. Tudom mennyit dolgoztál azért hogy ott legyél. De vigyázz magadra.
-Köszi Max. De neked jobban kellene. Te száguldozol a pályán ,nem én.
-Nem arról beszélek. Láttalak reggel Leclercel.-lett hirtelen komolyabb.- együtt jötettek.
-Igen. Carlosnak volt egy kis dolga reggel,így Charlessal jöttem.
-Aha..
-Komolyan Max. Amúgy is kollégák vagyunk. Nem most beszéltem vele először, és nem utoljára.
-Tudom, de nem akarom hogy bajod essen. Charles jó gyerek ugyan, de a csajokkal, mindig ráfázik egy idő után.
-Jézusom Max. Semmi ilyesmiről nincs szó. Nem is ismerem igazán. Szinte csak akkor beszélünk ha dolgozunk.
-Maradjon is így.- megfogtam egy kis krumplit és hozzá dobtam.-Csak dobálj nyugodtan, de komolyan mondom. Charles a ferrári csillaga. A saját nevelésük. Ha valami probléma lenne kettőtök között, tudod hogy ki húzná a rövidebbet.
-Max, még barátok sem vagyunk. Ilyenről nem lesz szó soha.
-Jó, csak mondtam.
-Mindegy, már  mennek kell.
-Jól van akkor menjünk. Már nekem is.

-Gratulálok a polehoz.-mentem oda Leclerchez, hiszen ővé lett az első hely a rajtrácson.
-Köszi. Jó volt a kocsit vezetni, szuper lett.-mosolyogva nézett rám. Látni rajta hogy boldog az eredmény miatt.
-Charles, szép volt. Csak így tovább holnap is.-veregette vállon Fred, utánna pedig felém fordult.
-Szép munka volt tőled is Viviana. Jó volt a beállítás, de holnap még keményebben kell majd dolgoznunk.
-Tudom, és remélem holnap is ugyan ilyen jó eredménnyel zárjuk majd a napot.-miután Fred elment, ketten maradtunk Charlessal a garázsban.
-A te beállításaidat használtuk?
-Igen. Egész hétvégén azon vagytok. Matteo beleegyezett, bár voltak kétségei.
-Neki mindig vannak. Ne hagyd magad neki. Jók a beállítások, és ez látszik is az eredményen.
-Köszi, azt hiszem.- kicsit zavarban voltam miatta, bár nem értem miért reagál rá így a testem.
-Alessi. Szuper vagy niñita. Holnap is ilyen szuper munkát csinálj, és ennél jobban foglak imádni.-karolt át Carlos, és úgy ölelt magához. Van is miért boldognak lennie, hiszen a második lett.
-Azon vagyunk hidd el. Gratulálok neked is. Nagyon jó köröket mentél.
-Ez nektek köszönhető. Igen jó autót raktatok össze. Tavaly ilyenkor más volt a helyzet,de ez sokkal jobban tetszik.
-Remélem is.-nevettem fel vele együtt én is.
-Na akkor este közös vacsi? Rebecca is csatlakozik majd. Benne vagytok?-
-Ezt inkább halasszuk el. Majd bepótoljuk. Inkább vacsoráz együtt a barátnőddel haver.-nem akartam Carlost megbántani, de nagyon fáradt voltam már, és csak egy forró fürdőre vágytam. Szerencsére Charles kihúzott belőle mindkettőnket.
-Igazad van amigo. Jobb társaság mint ti.-nézett ránk vigyorogva, mire csak össze néztünk a monacoival.
-Inkább nem akarunk róla tudni, hogy mit tervezel estére.
-Nem is mondanám el. Nagy fiú vagy már, el tudod képzelni. De egy ilyen niñita előtt inkább nem mondanám el.
-Remélem tudod Carlos, hogy már jó pár éve nagykorú vagyok minden országban.-néztem a férfira, de nem igazán foglalkozott vele.
-Tudom már hogy ne tudnám. De amúgy mennyi idős is vagy?-húzta fel a szemöldökét vigyorogva.
-26. Most boldog vagy?
-Igazad van. Már minden országban nagykorú vagy. De nekem akkor is niñita maradsz. De megyek, megkeresem a barátnőmet, és elviszem vacsorázni. Holnap találkozunk.
-Szia Carlos.-miután mindketten elköszöntünk tőle ,újra ketten maradtunk. Nem tudom mit mondjak neki, de ez így elég kínos.
-Vissza megyek a szállodába. Velem jössz vagy van fuvarod már?-eléggé meglepett a kérdésével, hiszen nem igazán számítottam rá.
-Csak ha neked nem gond. Ha igen, akkor majd valakivel vissza megyek.
-Elmegyek a cuccomért és mehetünk.
-Addig elmegyek én is a holmimért. Itt találkozunk jó?
-Oké, akkor itt találkozunk. Sietek.-gyorsan elindultam én is a holmimért, hogy ne keljen rám várnia.

Mire vissza értem már Charles is ott volt, ráadásul átöltözve.
-Bocsi, siettem ahogyan csak tudtam, de Fred elkapott.-szinte éreztem hogy piros az arcom a futás miatt, így csak elkezdtem magam legyezni a kezemmel.
-Semmi baj, most értem ide én is. Lezuhanyoztam gyorsan mielőtt átöltöztem.
-Tényleg gyors vagy.-komolyan 10 percet ha elvoltam. Ő addig zuhanyzott is.
-Mehetünk?
-Igen.-csak magához vette a táskáját, és már indultunk is ki a paddockból.
Még mindig rengeteg voltak, és sokan megállították Charlest egy képre vagy egy aláírásra.
Mire kiértünk a pályáról, egyből az autó felé vettük az irányt.
-Terveztél valamit estére?-meglepve fordultam felé, hiszen nem számítottam erre a kérdésre.
-Hát nem igazán. Vacsorázok és szerintem ledőlök holnapra.
-Izgulsz a holnapi nap miatt?
-Nagyon. Most derül majd ki hogy milyen munkát végeztünk. Izgulok miatta nagyon, és kicsit félek is.
-Miért? Eddig nagyon jó az autó. Komolyan mondom, talán még sose volt ilyen jó.-nézett rám egy pillanatra, de hamar vissza fordult az út felé.
-Ez kedves tőled, de majd akkor nyugszom meg, ha holnap vége a versenynek és minden jól alakul majd.-aranyos dolog volt tőle hogy próbált megnyugtatni, de nekem ez annyira nem használ.
-Nézd ,ugye tudod hogy nem minden a mérnökökön múlik? A stratégia is nagyon fontos. Hiába van jó autó, ha nem jól játszuk ki a kártyákat.
-Tudom. De bízom benne hogy holnap minden jól alakul majd.
-Abban én is..-volt valami a hangjában ami miatt kiváncsi lettem, de nem mertem rákérdezni. Tudom hogy a Ferrari nem igazán volt jó az utóbbi időben. Ha nem is az autó volt a gond, akkor a stratégia miatt úszott el a verseny.
-Köszönöm hogy elhoztál ismét.-már majdnem a szállodánál voltunk, és kezdett beállni a kínos csend.
-Szivesen. Lenne kedved esetleg együtt vacsorázni? Legalább egyikünknek sem kell egyedül ennie.
-Persze. De ha nem gond, akkor előbb én is rendbe tenném magam.-néztem végig magamon már amennyire tudtam az autóba.
Ő is csak felém fordult, és lassan végig nézett rajtam. Ez miatt kezdtem magam zavarban érezni.
-Persze, akkor majd lent találkozunk. Mennyi idő kell?
-Húsz perc alatt megleszek. Remélem..

Melodious World(C.L.)Where stories live. Discover now