Melodious World(C.L.)

29.fejezet

Amilyen gyorsan csak tudtam rohantam végig a gyárban Fred irodájáig.
-Igen.-Amint kiszólt, már nyitottam is be hozzá.-Á Viviana, gyere csak be. Valami baj van? Zaklatotnak tűnsz.
-Szeretnék elkéretőzni.
-Persze, semmi baj. Menj csak nyugodtan.
-Mármint a hétvégéről.- na ez volt az amivel megleptem a férfit.
-Üljünk inkább le, és mesélj el mindent. Mi a baj?-leültem az asztal előtt lévő székre, és egy mély sóhaj után már bele is kezdtem.
-Apa kórházban van. Ma reggel rosszul lett, és úgy néz ki infarktusa volt. Anya vele van de..
-Semmi baj. Megoldjuk a hétvégét. Most a szüleid mellett a helyed. A munka nagyon jól halad,nem lesz ott semmi baj. Menj haza nyugodtan.
-Nem akarom hogy a verseny rovására menjen. Monaco nagyon fontos.
-Mindennel készen vagy ami a hétvégére kell?
-Igen.
-Akkor a többit megoldjuk. Menj haza a szüleidhez. Édesanyádnak és apukádnak is most szüksége van rád. Minden jót kívánok neki, és gyors felépülést.
-Köszönöm Fred. Amilyen hamar tudok jövöm majd.
-Menj Viviana, és legyél a családoddal. A hétvégére szabad vagy. Most legyél velük.
-Köszönöm Fred. -Gyorsan elbúcsúztam a férfitól és már rohantam is haza össze szedni egy pár dolgot, amire szükségem van.

Charles szemszöge:

Talán még sose vártam ennyire a hazai versenyt mint most. Nagyon jól állunk a versenyben, és ebben egy csodálatos nőnek is hatalmas köze van, akit a barátnőmnek nevezhetek.
A csapat számára minden évben rendezünk egy amolyan kis összejövetel félét, így a verseny előtti napokban.
Már nagyon várom az estét, hiszen végre láthatom Vilvianat. Még a csapatból senki sem tudja hogy együtt vagyunk , hiszen titkoljuk még. Bár Carlos már tett egy pár megjegyzést, hogy túl sok időt töltünk együtt.
Ma még nem beszéltünk, hiszen tudom hogy délelőtt még a gyárban volt, így csak délután indultak csak el a többiekkel.
Hívtam, de a telefont nem vette fel, gondolom sok dolga lehetett. De most végre láthatom, és a karjaiban tarthatom újra.
-Na mi az haver, csak nem izgulsz?-Joris gyerekkori barátom, ezért nagyon jól ismer már.
-Egy kicsit.
-Nyugi, nemsokára itt lesz.-Joris ismeri Vivianánát hiszen Miamiban már találkoztak. Ott, végre úgy tudtam bemutatni mint a barátnőmet. A verseny után amikor monacóban voltunk, megismerte a többieket is, és szerencsére mindenkinek nagyon szimpatikus volt. Főleg Clarának, aki már alig várja hogy holnap találkozzanak. Valami csajos napot akarnak tartani, amihez Clara szerint nekem semmi közöm mert férfi vagyok.
-Az igen lord Perceval. Kitettél magadért.-karolt át Carlos, ahogy oda ért hozzánk.
-Hello haver. Na azért te sem panaszkodhatsz ám.
-Hát figyelj, valakinek jól kell kinéznie kettőnk közül. És úgy látom te még mindig növeszted a hajad ,szóval ja. Muszáj volt.
-Majd levágatom. Tudom hogy csak irigykedsz. Fredék még nem értek ide?-hiába nézten körül, akit kerestem még nem találtam meg.
-De már itt van ő is. Ott jön.-mutatott a hátam mögé, mire gyorsan megfordultam.
-Sziasztok fiúk. Charles ez most is nagyszerű ötlet volt. Mindenki jól érzi magát.
-Örülök neki Fred. Mindenki itt van?
-Majdnem teljes a csapat. Valaki csak holnap jön, tudod a család.
-Persze ez érthető.
-Viszont még nem mondtam ,mert nem volt rá alkalmam. Nem akartam nagyon munkáról beszélni ma este, de tudnotok kell. Viviana nem tart velünk a hétvégén.-szinte fel sem fogtam amit mondott. Hogy érti hogy nem tart velünk a hétvégén?
-Ezt hogy érted Fred?- talán kiderült a kapcsolatunk, és így büntenti? De ezt nem teheti meg. Kezdtem egyre idegesebb lenni ,amit Carlos is észre vett.
-Valami baj van Fred? Mi erről eddig nem tudtunk. Szükségünk van rá a hétvégén.
-Tudom fiúk de minden rendben lesz. Viviana szerencsére mindennel végzett, így más veszi át a helyét.
-De hogy érted azt hogy nem tudott eljönni?-még mindig nem értem miért nincs itt.
-Haza kellett menni. Sajnos az édesapja kórházba került. Nagyon zaklatott volt, amikor beszéltünk. Csak remélni merem hogy minden rendben lesz.
-Hirtelen arcon csapott a felismerés. Nem vette fel a telefont, hiába hívtam. Akkor nem a munka miatt nem értem el, hanem azért mert az apja kórházban van. Én pedig nem hívtam többször, mert azt hittem este találkozunk majd.
-Bocsánat, elfelejtettem hogy el kell intéznem egy fontos hívást.- meg sem vártam a válaszukat, már indultam is ki a kerti helységbe.
Joris velem tartott, de egy szót sem szólt.
-A picsába már. Hogy lehettem ilyen hülye?
-Charles nyugodj meg. Biztos minden rendben van.
-Hogy lenne már rendben Joris? Végig azt hittem ma este itt lesz, erre kiderült hogy az apja kórházban van ,és én nem is tudtam róla.
-És mit akarsz csinálni? Holnap után már jelenesed van a pályán.
-Tudom. Oké ,tudom..-fel alá járkáltam, és csak szorongattam a kezemben a telefont.
-Hívd fel inkább. Beszélj vele. Én vissza megyek a többiekhez addig. És nyugodj meg.
- Felhívom. Remélem felfeszi.
-Rendben, majd gyere akkor.-már hívtam is, de nem értem el.
Ki van kapcsolva.

-Ciao. Grazie mille.-Gyorsan kifizettem a fuvart, és indultam is a barna kerítés felé. Szerencsére égtek a lámpák, amik azt jelentik hogy itthon vannak.
Tudom hogy már nagyon késő van, de nem hagyhatom magára ilyen helyzetben. Muszáj látnom hogy-hogy van. Tudnia kell hogy mindig mellette leszek és számíthat rám.
Óvatosan nyomtam le a csengőt, mintha így nem sűvítene a hangja végig a lakáson.
Hirtelen felkapcsolódott a lámpa a fejem felett, ezzel jelezve hogy lassan kinyílik az ajtó.
-Jó estét..
-Jó estét asszonyom. -hát nem épp az a személy nyitotta ki akire számítottam.
-Ki az anya?-hallottam a lépteit, is hirtelen megjelent az édesanyja mögött.
-Charles?
-Szia miele.-pillanatok múlva már a karomban is volt, és szorosan bújt hozzám.
-Jól vagy?-nem válaszolt csak szorosabban ölelt magához.
-Gyertek be gyerekek. Ne álljatok az ajtó előtt.-az édesanyja hangja hallatán lassan elengedett, és kézenfogva vezetett be a lakásba.
-Hogy kerülsz ide?-állt újra elém, így láthattam a gyönyörű szemeit ,amik vörösek voltak a sírástól.
-Most hallottam mi történt. Sikerült találnom egy gyors fuvart, így amint tudtam már jöttem is. Hívtalok többször, de nem vetted fel.
-Igen, azt hiszem lemerültem és még nem kapcsoltam be.
-Sajnálom asszonyom, hogy ilyen későn magukra törtem.-fordultam az édesanyja felé, aki csak pár méterre állt előttünk.
-Semmi baj. Agnes Alessi vagyok.
-Charles Leclerc.-Fogtam meg a felém nyújtott kezét.-Sajnálom hogy így talákoztunk először.
-Én is. Nem vagy éhes? Épp vacsorázni készültünk. Sajnos ma nem volt időm fözni ,így csak pizza van.
-Semmi baj. Nekem az is tökéletes köszönöm.
-Akkor gyertek majd. Addig megterítek.-hagyott magunkra minket, mire szorosan magamhoz öleltem a mellettem álló szépségét.
-Hogy van apukád?
-Az intenzíven van. Azt orvos szerint az első 24 óra kritikus. De te hogy kerülsz ide? Charles ,neked két nap múlva már a pályán kell lenned.-vált el tőlem de csak annyira, hogy láthassam az arcát. Óvatosan végig simítottam rajta, és egy apró csókot adtam az ajkaira.
-Két nap múlva. Ma mégcsak kedd van. Sajnálom miele, hogy csak most tudtam jönni.
-Annyira örülök hogy itt vagy. Köszönöm Charles.
-Mindig melletted leszek mio caro.
-Gondolom szükséged van egy szállásra is.-jó látni a mosolyát, de tudom hogy rengeteg fájdalom van jelenleg mögötte.
-Hát, nem panaszkodnék ha befogadnátok éjszakára. 
-Szívesen látunk. Remélem megfelel majd a régi szobám.
-Alig várom hogy lássam miele.-gyors puszi után ,már mentünk is az édesanyja után a konyhába.