Sweet Temptation

3

|Isabelle|

Nyöszörögve nyomtam ki a telefonom ébresztőjét. Hunyorogva néztem meg az időt, délelőtt 11 óra. Még mielőtt rendesen észhez tértem volna kopogást hallottam az ajtó felől.
Elcsoszogtam a bejáratig kilestem a kis lyukon és Hunter zöld szemével találtam szemben magamat.
- Hát te mit keresel itt?- nyitottam ki neki az ajtót.
- Szia édes!- ahogy belépett szinte rögtön a karjai közé kapott. - Gondoltam hozok neked reggelit és kávét.- emelte meg a zacskót, ami a kezében volt.
    - Angyal vagy! Menj a nappaliba mindjárt jövök!- nyomtam egy puszit az arcára és bementem a fürdőbe, hogy megmossam a fogamat.
Épp a hálóba tartottam, mikor Hunter elkapott és nekinyomott a falnak.
    - Hiányoztál, Izzy!- az egyik keze azonnal fenekemre simult, a másikkal szorosan tartotta a csípőmet. Az orra cirógatta a nyakamat és a szájával apró csókokat nyomott a kulcscsontomra.
    - Te is nekem!- súgtam és felhúztam az arcát, hogy meg tudjam csókolni. Felemelt az ölébe és nekem nyomta a merevedését. Az érintésre belenyögtem a szájába.- Ki fog hűlni a kávém.- motyogtam a szájába.
    - Igaz, na gyere had etesselek meg!- letett a földre és rácsapott a fenekemre, ahogy elsétáltam mellette.

*****

    - Milyen volt az estéd?
Hunter épp egy csokis fánkot majszolt én pedig a kávémat iszogattam. A szokásos fekete ing és sötétkék öltönynadrág volt rajta,  bal kezén egy méregdrága arany óra. Szőke haja a megszokott módon volt belőve, a borostája tökéletesen megnyírva. Hunter ilyen volt, mindig adott a megjelenésére és ezt imádtam benne. A keze rásimult az enyémre a pulton és valamiért az jutott eszembe mennyire más, sokkal puhább és finomabb ujjai voltak, mint...Mi a franc?
    - Hogy?- tértem észhez.
    - Azt kérdeztem, milyen volt az estéd? Mi van veled, Izzy? Kissé elvagy gondolkodva.
    - Jaj, bocsi, nem volt semmi érdekes. Teltház volt, kb. fél 4 volt mire feltakarítottunk és végeztünk.- lecsúsztam a székről és kidobtam a kávéspoharat a kukába.
    - Figyelj,  nagyon sajnálom, hogy nem tudtam érted menni. Az apám tegnap bejelentette, hogy ideutazik és kikellett mennem érte a repülőtérre.
    - Nem gond, Dean egyik ismerőse hazahozott engem és Jess-t.
    - Nos.. ez nagyon kedves volt tőle.- az angol udvariasság
Megkerülte a pultot és a karjaiba vont.
    - Az apád itt van Asheville-ben?- pislogtam fel rá.
    - Igen, egy jótékonysági bált rendeznek a városban, jövő hét szombaton lesz. Ugye eljössz? - mosolygott.
    - Mr. Davis csak nem el akar vinni a bálba?- lábujjhegyre álltam és ráharaptam az alsó ajkára.
    - De bizony, hadd lássák, milyen gyönyörű csajom van!- és megcsókolt.
A kezem a nyaka köré fontam és elmélyítettem a csókot, vagyis csak akartam volna, de Hunter elhúzódott.
    - Édes, mennem kell! Az apám már az irodában vár, és lassan neked is menned kell dolgozni.- még egy puszit nyomott a számra.
    - Oké!- mondtam kissé csalódottan. Mostanában nem volt időnk egymásra, Hunter minden percét teljesen lefoglalta a cég.
    - Holnap dolgozol?- Közben elindultunk a bejárat felé.
    - Nem, miért?
    - Akkor együtt tudjuk tölteni a napot! Délben érted jövök!- rám villantotta a mosolyát és még utoljára megcsókolt,  majd kilépett az ajtón.
Sóhajtva csuktam be utána és a hálóba mentem, hogy felöltözhessek. A telefonom jelezte, hogy van ez üzenetem.
"Jessica: Csajszi! Tíz perc és nálad vagyok!"
Gyorsan felkaptam a farmeremet és a Dean's pólómat. A sminkes asztalomhoz sétáltam és megfésültem a hajamat, majd hirtelen úgy döntöttem, hogy begöndörítem.
Közben hallottam, ahogy nyitódik a bejárati ajtó. Hangos tappogás és Jessica már is a hálóban volt. Szőke haját most kiengedve hagyta és ugyan azt viselte, amit én.
    - Szia! Még nem vagy kész? Izzy sietnünk kell!- sóhajtva levágta magát az ágyamra és onnan figyelt.
    - Már is végzek, amúgy mire ez a nagy sietség?- kérdeztem, közben pedig laza hullámokat varázsoltam a sötétbarna hajamba.
    - Leltároznunk kell, nem rémlik?- felült törökülésbe. - Mr. Tökély meglátogatott ma? Láttam az autóját a lakásod előtt.-kérdezte a szemét forgatva.
Jessica nem volt oda Hunterért, szerinte túlságosan is tökéletes. Azt mondja mindig, hogy szinte már túl szép, hogy igaz legyen.
    - Igen, hozott reggelit és kávét.- válaszoltam mit sem törődve a gúnnyal a hangjában. Kihúztam a göndörítőt a konnektorból, gyorsan kifestettem a szempillám, feltettem egy kis piros rúzst és Jessica felé fordultam.
    - Na mehetünk?
    - Kinek csípted így ki magadat?- kérdezte sunyin vigyorogva.
    - Senkinek..- forgattam a szememet.- na gyere, induljunk!
Felkaptam a bőrdzsekimet és a táskámat majd kulcsra zártam magunk mögött az ajtót.
    - Biztos nincs köze egy bizonyos latin amerikai pasinak, aki tegnap volt oly kedves és haza hozott minket?- bökött meg a vállával, ahogy a járdán sétáltunk a bár felé.
    - Honnan a francból tudod, hogy latin amerikai?- kérdeztem nevetve.
    - Okos mentés, és tegnap mondta a kocsiban. Amúgy a nevéből nem sejtetted?
    - Nem igazán figyeltem arra, hogy miről beszélgettetek.- vontam meg a vállam. - És még mielőtt bele kezdesz, nem is akarom tudni!- figyelmeztettem, mikor szóra nyitotta a száját.
    - Olyan uncsi vagy!- mondta durcásan.
    - De te így szeretsz!