Sweet Temptation

6

Hétfőn reggel pontban 7 órakor csak nem kiugrottam az ágyból, mikor megszólalt az ébresztőm. Szörnyen fájt a fejem, és némán átkoztam magam, amiért hagytam, hogy Jessica rábeszéljen.
  Azzal érvelt, hogy nem leszek olyan feszült, ha iszok egy keveset. Hát az a kevés egy egész üveg volt. Ódzkodtam a bortól mindig is, mivel másnap jobban megviselt, mint bármilyen erősebb alkohol.
  Aztán ahogyan a kanapén iszogattunk a ködös agyamban kezdtek a délután emlékei megjelenni, és nem arra gondolok, amikor kiabáltam...á nem bizony! Ahogy Dominic csodásan kidolgozott teste nekem simult, vagy amikor a farkát keményen nekem nyomta. És ez elég is volt arra, hogy miután Jessica kidőlt bebotorkáltam a szobámba. De a többire már nem emlékszem.. teljes képzavar.
  Abban viszont biztos voltam, hogy valami hülyeségről hadoválhattam, és muszály volt bocsánatot kérnem Dominictől, hogy ilyen állapotban látott. Ezért egy kis unszolás után Jessica kinyomozta a telefon számát. ( Igen az éjszaka közepén ugrasztottam a vészhelyzet miatt.)
  De arra nem számítottam, hogy felhív. Egész éjjel eltudtam volna hallgatni, ahogy búgó hangján beszélt. Össze voltam zavarodva a miatt, hogyan kerültem az ágyba, míg Jessica a kanapén horkolt. Csak remélni tudtam, hogy nem történt semmi, így bátorkodtam megkérdezni Dom-ot. Amilyen idegesen reagált, meg is bántam.
  Aztán mikor megkérdezte, miért vele telefonálok az éjszaka közepén, lefagytam. Igaza volt. Minden alkalommal azt hangoztatom, hogy nem lehet köztünk semmi sem, még is a szívem szerint egész éjjel dumáltam volna vele.
  Talán az végett, hogy Hunter elég furcsa mostanság. Megjelenik egy pár percre, aztán már itt sincs. Ez nem vall rá...
Na mindegy!
  Kicsoszogtam a fürdőbe és lezuhanyoztam. Miután végeztem megszárítottam a hajam és felöltöztem. Tegnap este mikor felébredtem, láttam hogy egy doboz van a komód mellett. Nagyot sóhajtottam, mikor láttam, hogy valaki (valószínű Dominic) megmentett pár darabot a ruháimból.
  Így felkaptam egy sötétkék farmert egy fehér testhez álló hosszú ujjút, amit betűrtem a nadrágomba. Ránéztem a telefonomra-7:30- még volt időm lefutni a pékségbe, hogy vegyek reggelit.
  Az üzletben tépelődtem, hogy vajon Dominicnak is vegyek reggelit? Aztán arra jutottam, hogy ezzel talán kiengesztelem.
Két kávéval és egy adag péksüteménnyel tértem vissza a lakásomra. Letettem a zacskót a pultra és leültem a bárszékre.

7:45– Még 15 perc. A körmömmel doboltam, közben a lattémat szürcsölgettem. A lábam idegesen járt fel-le. Mi a francért izgulok?
7:50– Nyugi már, kislány! Csak dolgozni jön. Befejezi, amit elkezdett és aztán eltűnik és nem látod többé. Nem voltam biztos benne, hogy erre vágytam. Szerettem Huntert és eszemben sem volt megcsalni őt, de valamiért elszomorított a tudat, hogy ez után Dominic már nem fog keresni.
7:55– Attól még lehetnénk barátok, vagy nem? De.. persze! Haver lesz, akiről egyre többször van erotikus álmod! Fogd, be!!
Megszólalt a csengő én pedig repültem az ajtó felé.
    - Jó reggelt! - leheltem, ahogy megláttam az ajtóban.
Most elhagyta a baseball sapkáját, de a ceruzát újra a füle mögé szúrta. Enyhe cigi füst szagát éreztem, de összekeveredett Dominic parfümjével, amit legszívesebben palackba zártam volna. A fűszeres illata a cigivel kombinálva, mennyei volt! Haja kissé összekuszálva, mintha idegességében százszor beletúrt volna. Vagy lehet valaki más túrt bele...
   - Gyere be!
Arrébb léptem, hogy betudjon jönni.
Fekete flanel inget viselt, alatta egy fehér atlétával és sötétkék farmer, meg az elmaradhatatlan Timberland bakancsa. Csodásan néz ki!
   - Jó reggelt, neked is!- mondta, ahogy elhaladt mellettem.
   - Öhmm...bátorkodtam reggelit venni neked is. Persze nem gond, ha már ettél, csak gondoltam, hogy esteleg..bár lehet nem is eszel ilyeneket. - nevettem zavaromba. Amilyen teste volt kizárt, hogy csokis fánkon éljen.
   - Még sosem láttam senkit, aki ennyit tudott volna egy szuszra beszélni.- mély nevetése eljutott egészen a hasamig, ahol kisebb zsongás alakult ki a pillangóktól...
   - Mit hoztál?- kérdezte.
   - Csokis fánkot és kávét, bár nem tudtam hogyan szereted így feketén kértem, de tehetünk bele cukrot meg tejszínt, ha akarod...- már megint feleslegesen fecsegtem...- De ha a fánkot kifogásolod, van itthon granola vagy müzli...
   - Isabelle, - olyan szélesen mosolygott, hogy az arca teljesen felragyogott.-  a fánk és a kávé tökéletes!
Bólintottam és intettem, hogy jöjjön velem a konyhába.
Dominic helyet foglalt az egyik széken én pedig a sarkon lévőhöz ültem le. Így maradt egy kis hely köztünk, pontosan egy széknyi.
   - Díos Mío!! Ez a legfinomabb csokis fánk, amit valaha ettem.- hümmögött rágás közben.
   - A sarki pékségben vettem, ez a specialitásuk. Valami különleges fűszert kevernek a csokiba. - közben én is nyámmogtam a sajátomat. - Figyelj,- szólaltam megy egy kis idő után- tényleg sajnálom, a tegnapit. Nem szokásom lerészegedni itthon..- nevettem zavartan
   - No problémo!- motyogta- egyébként irtó édes voltál becsiccsentve!- kacsintott.
Éreztem, hogy az arcom vörösödik és inkább a fánk csomagolását néztem.
   - De igazad volt tegnap este,- sóhajtva hátra dőlt- nem lehet köztünk semmi, már belátom én is. Te szereted Huntert, én pedig ezt tiszteletben tartva, visszavonulok!
Mi van??
Elképedve ültem és pislogáson meg tátogáson kívül nem voltam egyébre képes. Szóval ennyi volt?
Zavarodottságomat látva megkérdezte- Isabelle te is ezt akarod nem?
   - Ja igen.. persze..- hebegtem és inkább a kávémra fókuszáltam. Csendben voltam, de a fejemben ezernyi kérdés cikázott.
Azt hittem, akar engem, vagy csak játszani volt kedve? Meg akarta tudni meddig vagyok képes elmenni vele? Talán Hunter bérelte fel, hogy próbára tegyen? Mi? Na jó, ez hülyeség!! Lehet, hogy megismerkedett valakivel.. Kivel? És mikor? Péntek óta mindennap találkoztunk. És minden alkalommal valahogy egymás közelében kötöttünk ki. Amit rendszeresen ő kezdeményezett..  Akkora hülye vagyok!!
Próbáltam lenyelni a gombócot a torkomban, és a lehető legszínpadiasabb mosolyomat elővarázsolni.
    - Igen, igazad van! Esetleg.. barátok? - oldalra fordítottam a fejem, s közben az arcát tanulmányoztam.
   - Barátok? - ízlelgette a szót, de közben olyan fanyar képet vágott, mint aki citromba harapott- Seamos amigos!- emelte fel a kávés poharát.
   - Mit mondtál?
   - Legyünk barátok.- mosolygott.
Odanyújtottam az én poharamat is és koccintottunk, ezzel megpecsételve a megegyezést.
   - Egyébként meg sem köszöntem, hogy segítesz a gardróbot helyrehozni.- nevettem zavaromban- úgyhogy Gracías!
   - Denáda! Lefogadom ez az egyetlen amit spanyolul tudsz!- mosolygott.
   - Lebuktam.- kuncogtam- az egyetemen tanultam franciát, de az sem ment valami jól.- rántottam a vállam.
   - Hova jártál egyetemre?
   - A Queens University of Charlotte- ba, üzleti adminisztráció és kommunikáció szakra.
   - Ejjha! Az nem semmi suli!- füttyentett elismerően. - Említetted, hogy egyke vagy. A szüleiddel jól kijössz?- felhajtotta a maradék káveját és az en üres poharammal együtt kidobta. - Nem bánod, ha iszok egy pohár vizet?
   - Nyugodtan, bal első szekrényben találsz poharat.
Míg engedett vizet válaszoltam a kérdésére.
   - Az anyám egyedül nevelt fel, 3 éves voltam mikor apám kitette a szűrét. Úgy hogy, őt nem ismerem, de anyával nagyon jó a kapcsolatunk.
   - Sajnálom!- együtt érzően a vállamra tette a kezét, amitől bizseregni kezdett a bőröm. Barátok!!
   - Kössz, de ez már a múlt amúgy sem emlékszem rá, és még mielőtt megkérdezed nem, nem is szeretném megkeresni. Számomra ő nem létezik. Csak anya és én vagyunk!
   - Anyukád nagyon bátor ember, hogy így a sarkára tudott állni.. mostmár tudom kitől örökölted ezt.
Nevetve megkerülte a pultot és rám nézett. Egy pillanatig ragyogó szemmel nézett, majd mint aki visszatért a valóságba megrázta a fejét és sóhajtva megszólalt.
   - Megyek dolgozni, különben sosem lesz kész a gardróbod. Köszönöm a reggelit, Isabelle!
Bólintottam és  végig néztem, ahogy besétál a szobámba.