36

185 10 0
                                    

- Anya, el kell mondanom valamit!
Idegesen lépkedem egyik lábamról a másikra. Próbálok bátorságot szerezni, és elmondani anyának, amikről tudomást szereztem...
Az elbúcsúzás után egy órát bolyongtam a környéken, aztán haza jöttem és álomba sírtam magam. Csak akkor tudtam észhez térni, mikor délután anya bekopogott, hogy haza érkezett a munkából.
Most éppen a vacsorát készítjük, bár én nem vagyok nagy segítség. Olyan ideges voltam a dolgok miatt, hogy az első alkalommal megvágtam az ujjam, ezért anyu kitiltott a konyhából.
- Van ennek valami köze az éjjeli látogatódhoz? - fordul felém vigyorogva.
- Tessék? - leesik az állam. - Még is honnan...?
- Jaj kislányom! - nevet- Hallottam, hogy este kiosontál az utcára, és aggódtam ezért kileselkedtem az ablakon! - vonja meg a vállát.
- Szóval, csak úgy csináltál, mint aki alszik?
- Nem tudtam vissza aludni, míg odakint voltál, de nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, úgy hogy igen! - mosolyog.
Jesszus!
- Akkor... te láttad...hogy..- hebegek.
- Igen! És meg kell mondjam... Most már mindent értek! - kacsint.
- Anyu!
- Ugyan már! Az a férfi egy fél isten! Ha húsz évvel fiatalabb lennék...- ábrándozik, nekem meg mindjárt vissza jön az ebédem...
- Anyuuuu! - nyüszítek.
- Jól van! Befejeztem! - emeli fel a kezét. - Akkor kibékültetek?
Sóhajtok. Most jön az a rész, hogy elmondok neki mindent.
- Igazából nem... Dominic meg tudott egy-két dolgot, és úgy érezte tudnom kell róla...
- Oké, akkor erről akartál velem beszélni?
Bólintok és megfogom a kezét. A székhez vezetem és lenyomom a vállánál, majd helyet foglalok mellette.
- Az a helyzet anyu, hogy...
És el kezdtem elmesélni neki mindent. Huntert, a fenyegetést, az apámat, a házasságot...
Ahogy haladtam előre a sztoriban, anya egyre sápadtabb lett. Rémület és zavartság váltotta fel a mosolygós arckifejezését.
- Szent Isten...- nyögi ki a végén.
- Anya, jól vagy?
- Téged is felkeresett?
- Nem, Hunteren keresztül akart eljutni hozzám... Anya, én ezt nem értem! Ha eldobott minket anno, akkor most miért avatkozik az életembe?
- Nem tudom, kislányom! - motyogja, még mindig falfehéren.
Valami nem stimmel!
- Anyu, biztos nem akarsz nekem elmondani valamit? - összevonom a karomat és kérdőn nézek anyámra.
Az anyám mindenfelé néz, csak rám nem. Zavartan piszkálja a körmét, és rágja a száját. Pontosan olyan, mint én amikor lódítani próbálok...
- Izzy...- próbálkozik.
- Anya! Kérlek... Tőled akarom hallani!
- Jól van! - elgyötörten sóhajt egyet. - Ígérd meg, hogy nem fogsz megutálni!!- könnyes szemmel néz rám, és a kezem után nyúl.
- Sosem tudnálak utálni téged...- halványan rámosolygok.
- William sosem hitte el, hogy valóban ő az apád. Még akkor sem, mikor megszülettél és szakasztott úgy néztél ki, mint ő. Túlságosan is féltékeny volt, alaptalanul. De persze aztán később kiderült, hogy csupán azért féltékenykedett, mert rajtam kívül még két másik szerencsétlen nőt is szédített. Akkor tett ki minket, mikor az apasági tesztet az orra alá nyomtam. Te alig múltál három... Azt akartam, hogy vállalja a felelősséget érted, elvégre az apád, de ő hallani sem akart róla. - arcán lassan folynak a könnyek, ahogy belemerül az emlékbe.
- Kénytelen voltam magam boldogulni... Még olyan pici voltál! - mosolyog a könnyein át. - Minden nehézséget, minden akadályt csak azért tudtam túlélni, mert tudtam, hogy te ott vagy nekem!
- Jaj, anyu! - remeg az én hangom is.
- Aztán betöltötted. 18. életévedet, és elmentél egyetemre. És az apád felkeresett... Fogalmam sem volt, hogy találhatott ránk.
Mi van?
- Miért nem mondtad el nekem? - kérdezem halkan.
- Úgy éreztem nem lenne értelme tudnod róla... Nem azért jött, hogy hirtelen részt akarjon venni az életedben, kicsikém. - fogja meg a kezem. - Az apádnak az évek során veled együtt összesen négy gyereke született. De mint később kiderült, te vagy az egyetlen vérszerinti lánya... A többi gyerek nem tőle van...
- Jézusom... Miért keresett fel?
- Mert belátta, hogy az egyetlen személy, akire ráhagyhatja a vagyonát az te vagy, Isabelle!
- És te mit reagáltál?
- Elküldtem a büdös francba! - vonja a vállát.- Mondtam neki, hogy nem kérünk a pénzéből. Mikor szükségünk lett volna rá, eldobott minket, ezek után ne is álmodozzon arról, hogy valaha is a közelébe engedlek! Veszélyes üzleteket folytat, kicsikém! Behajtó cége van, több ellensége van, mint bárkinek az egész államban...
- Aha... oké, ez kezd olyan lenni, mint valami rossz maffia film...- fújtatok. - Ezután?
- Könyörgött, hogy bocsássak meg neki! Hogy engedjem, hogy találkozzatok... Nem hagyhattam, Izzy! Nem akartam, hogy a te szívedet is összetörje, ahogy az enyémet! Mert tudtam, hogy az lesz a vége! Nem azért jött, hogy téged megismerjen, csak tudni akarta, hogy vagy e annyira felnőtt, hogy képes lennél átvenni a céget tőle. Tudom, annyi év után engem már nem tud becsapni! - suttogja. - Mikor látta, hogy nem fogom magam meggondolni, elment. És azóta nem hallottam felőle.
Csendben ültem és anya kezét néztem. A hüvelykujjával cirógatta a kézfejem, sokszor csinálta ezt, ha bánatos voltam, vagy ideges. Általában meg is nyugtatott, de most kavarogtak bennem az érzelmek.
- Haragszol, ugye? - csuklik el anyám hangja.
Elgondolkodtam. Haragszom anyára, amiért nem engedte, hogy az apám megkeressen a hatalmas nagy ajánlatával? Nem! Ahogy mondtam; semmi szükségem erre az emberre. A pénzére meg pláne nincs! Mindig is önálló akartam lenni, hogy ne függjek senkitől. Minden centért, ami a bankszámlámon csücsül, én dolgoztam meg! És ez a továbbiakban is így fog működni!
- Nem haragszom, anyu! Csak az bánt, hogy nem mondtad el nekem!
- Annyira sajnálom, kicsikém! Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen messzire megy...
- Csak azt nem értem, hogy miért Huntert küldte? Miért nem keresett fel egyenesen engem?
- Tudta, hogy te úgy sem lennél hajlandó találkozni vele... Gondolom, Hunterben látta a lehetőséget, hogy rajta keresztül eljuthat hozzád. Végül is, ha hozzá mentél volna, akkor mind a ketten részesei lettetek volna a cégnek!
- Ettől az egésztől a hányinger jön rám...- morgom. - Ilyet csak a filmekben látunk, anyu!
- Mintha azt mondtad volna, hogy Dominic szerint apád nem tud Hunter félrelépéséről!
- Igen, és mivel senki más nem tudja ezt jobban bizonyítani, mint én, ezért megkapja amire olyan régóta vár... Felkeresem az apámat! - nézek anya zöld szemébe.
- Édesem, ez nagyon nem jó ötlet!
- Mi más választásom van, anyu? Nem fogom hagyni, hogy akár egy percre is azt gondolja, hogy irányíthatja az életemet! Elmegyek Atlantába, beszámolok neki a kis kedvencéről és ezzel lezárjuk a témát! - a sütőn az időzítő megszólalt, felállok, hogy kivegyem a csirkét.
Anya egy percig csak csendben néz rám. Tudja, hogy hiába próbál lebeszélni, úgy sem fog menni neki.
- Akarod, hogy elkísérjelek? - kérdezi halkan.
- Ha nem akarsz vele találkozni, akkor nem kell! - nézek rá a válla felett.
- De egyedül nem mehetsz! Ha én nem, akkor legalább Dominic had menjen veled!
- Már ő is próbálkozott! - mosolyodok el. - Nem gond, anyu! Nagy lány vagyok már, nem félek...
- Tudom, kicsikém! - sóhajt lemondóan. - De akkor is nyugodtabb lennék, ha nem egyedül kellene szembe nézned vele!
- Jó, majd meglátom!
És ezzel lezártnak tekintettem a témát.
Anyával csendben megvacsoráztunk és ő elvonult a szobájába pihenni.
Én nem voltam még fáradt, úgy hogy elhelyezkedtem a kanapén.
Bekapcsoltam a tévét és csak keresgéltem, hátha valami megfogja a figyelmem. Csupa romantikus film, meg dráma. Anya imádta a csöpögős filmeket...
Én ezekkel most nem voltam képes megbirkózni.
A mellkasom nehéz volt, és állandóan a gombóccal kellett megküzdenem a torkomban.
Még csak pár órája, hogy utoljára beszéltem vele, de már most annyira hiányzott, hogy alig kaptam levegőt.
Keserűségemben kikerestem az egyetlen sorozatot, ami rá emlékeztet... Sóhajtva indítottam el a legelső résztől.
Nem tudom miért kínzom magamat ezzel, de aztán ahogy sorra jöttek a részek, kicsit megnyugodtam. Eszembe jutott, mikor együtt néztük, mikor kiborultam Jon halálán.
Akkor még minden más volt...
Lehet még valaha olyan a kapcsolatunk?

Sweet TemptationOnde histórias criam vida. Descubra agora