Epilógus

251 13 0
                                    

Két hónappal később


Fáradtan csuktam be az iroda ajtaját, az egyik hűvös, februári napon. A hónap végi zárással bajlódtam egésznap, és semmi másra nem vágytam, csak, hogy elmerüljek egy kád forró vízben, lehetőleg egy jó könyv társaságában. De a fáradtságom el is múlt, és helyét átvette az izgalom, ahogy eszembe jutott, hogy mi vár rám még a mai este folyamán.

Ahogy beköszöntött az Új Év, Dean elutazott a városból, és a bár az én felelősségem lett. Olyan fáradt voltam a napokban, hogy alig álltam a lábamon, de nem érdekelt, mert imádtam a Dean's- t vezetni.
Szerettem a pörgést, a számlák rendezését, a készletek feltöltését, a zártkörű események leszervezését. Tudtam, hogy a hely valóban nem az enyém, és ha a főnök visszajön, akkor valószínű visszakerülök a pult mögé, de nem érdekelt. Szenvedélyesen csináltam a munkámat, akár az irodai munkáról volt szó, akár a sörcsapolásról.
Rendszeresen beálltam segíteni a csajoknak, és így legalább szemmel tarthattam Jessicát is. A barátnőm nem volt önmaga mióta Dean elment. Bár ő váltig azt állította, hogy nem viselte meg a dolog, én tudtam, hogy éjjelente sírva alszik el.
És ez be is igazolódott, mikor január második felében- Dean utazása után hét nappal- összetörve, kisírt szemmel kopogott a házunknál.
A mi házunk...

Még most is alig hiszem el, hogy összeköltöztem Dominic-kel. Miután igent mondtam a költözésre, két nap alatt összeszedtük a cuccaimat és felmondtam a bérleti szerződést a lakásomra. A Karácsonyt immár a közös házunkban töltöttük. Dominic ragaszkodott hozzá, hogy kettesben ünnepeljünk, de én azt akartam, hogy mindenki együtt legyen. Szent este az egész családja eljött. Jessica, Dean az anyukám és még Logan is nálunk volt.

Sosem volt részem nagy családban. Mindig is én voltam és anya. Imádtam azt is, de örültem volna, ha egy olyan igazi nagy család tagja lehetek. Ezt megkaptam Dominic jóvoltából, és nem is lehettem volna boldogabb.
A kis Mia elcsavarta mindenki fejét, és az egész bagázs csak olvadozott, ahogy néztük őt az ajándékok kibontása közben. A kis angyalka egyre többet beszélt. Majdnem a padlóra olvadtam mikor Dominicet, Nico bácsinak hívta. Szerintem az én kemény macsó latinom is ilyesmit érezhetett. Akkor mondta ki először ezeket a szavakat, és Dominic kis híján elsírta magát, ahogy Mia felé totyogott, kinyújtott kézzel és hatalmas mosollyal az arcán.
Mindenki mosolygott és boldog volt. Csodálatos volt ez az első közös Karácsony együtt.

Nagyon sokat vigyáztunk a kis Miára. Egy igazi örökmozgó volt. Még egy percre sem lehetett magára hagyni, mert azonnal felfedező útra indult a házban. Egyik ilyen alkalommal úgy döntött, hogy kirámolja a gardrób fiókjait. Dominic alsónadrágjai és zoknijai közt találtam meg. Mindent kiszórt a padlóra, Dominic szörnyülködve nézte az unokahúgát, aki mosolyogva dobálta a csomóba gyűrt zoknijait, én pedig nem bírtam ki nevetés nélkül, mikor az egyikkel fejbe dobta őt.
Akárhányszor játszottuk a dadust, esténként Dominic spanyol altatót énekelve ringatta Miát a karjaiban, én pedig könnyekig meghatódva néztem őt.
Egyre többször képzeltem el, milyen lesz, ha minket is megáld a sors egy gyermekkel. Vagy kettővel...
Azelőtt sosem tudtam elképzelni magam anyaként, de az idő múlásával kezdtem megbarátkozni a gondolattal.

Az Új Évtartogatott számunkra nehézségeket. Január végén volt Hunter tárgyalása. Tanúskodnom kellett ellene. Azt hittem nehezebben fogom viselni, de végül is, míg ott ültem a tanuk padján és néztem a férfit, aki bántalmazott, csak azon járt az agyam, hogy ha beszélek, és szembe szállok vele, akkor ennek vége és megkapja azt, amit megérdemelt. Mikor a bíró bűnösnek ítélte, mérhetetlenül megkönnyebbültem.
Lezártuk az életünk azon fejezetét, és már soha többet nem kell miatta aggódnunk.

Sweet TemptationWhere stories live. Discover now