Sweet Temptation

34

...Pár órával korábban...
Isabelle lakása

Egészen addig tudtam tartani magam, míg Logan haza nem hozott. Ahogy beértem a lakásba, valami elpattant bennem. A zokogás úgy szorította a mellkasom, alig kaptam levegőt.
Tényleg megtettem...
Dominic fájdalommal teli hangja folyamatosan visszhangzott a fejemben, ahogy kért, nem is szinte könyörgött, hogy ne menjek el. És ettől a könnyeim soha véget nem érő folyásba kezdtek. Homályosan láttam mikor kihúztam az ágy alól a bőröndömet. A vonat jegyem Charlotte-ba szinte vakon foglaltam. Nem tudtam meddig maradok, csak azt, hogy most el kell tűnnöm innen! Ha a városban maradok, tuti, hogy megőrülök.
Már akkor eldöntöttem, hogy elmegyek anyához, mikor megkértem Logant, hogy vigyen el Dominichez.
Egyedül Jessicának szóltam róla, de a lelkére kötöttem, hogy ne mondja el senkinek sem!
Záporoztak a könnyeim amíg bepakoltam pár ruhát. Egyszerűen nem tudtam abba hagyni. A mellkasomra mázsás súly nehezedett. Zokogás rázta a hátamat, akkor is mikor a taxiba beültem és kivitettem magam az állomásra.

A két és fél órás vonat út alatt sem apadtak el. A legnehezebb dolog volt az életemben, hogy elhagytam Dominicet. Majd nem meggondoltam magam, mikor a karjába zárt. Izmos mellkasa a hátamhoz simult, és szinte kapaszkodott a ruhámba. Olyan erősen szorított magához, hogy alig kaptam levegőt. Csupán a hangja elég volt ahhoz, hogy kételkedni kezdjek, ha akkor a szemébe nézek, biztos, hogy nem tudom megtenni. Ezért hátat fordítva sétáltam ki a házából.

Egy órán át folyamatosan csörgött a telefonom. Akár hányszor felvillant a neve a kijelzőn, a szorítás a mellkasomban egyre erősebb lett. Ezért inkább kikapcsoltam.

Este tizenegy volt, mire megérkeztem Charlotte-ba. Össze húztam a kabátom, fejemre tettem a kötött sapkámat és a nyakamba vettem a várost.
Hívtam egy Ubert, és fél óra múlva már a házunk előtt álltam.
Anya majdnem szívrohamot  kapott mikor meglátott az ajtóban. Úgy borultam a nyakába, mint egy kisgyerek.
Bevezetett a házba, ahol felnőttem és már főzte is a kedvenc forró csokimat. Ő mindig tudta, hogy mire van szükségem.
De most hiába szürcsölgettem a fehér csokis, fahéjas forró italomat, az üresség a lelkemben nem akart elmúlni. Elmeséltem neki, hogy mi történt, Ő pedig szó nélkül hallgatta.
-    Biztos vagy benne, hogy jó döntést hoztál, kicsikém? - kérdezi, miután befejeztem.
-   Nem...- válaszolok halkan. - De muszály volt! Már nem bírom az állandó magyarázkodást! Nem bízik bennem, pedig semmi okot nem adtam neki a kételkedésre! - motyogtam a pohárba.
-   Csak féltékeny...- mosolyog.
-   Csak birtoklási mániában szenved...- dünnyögöm.
-   Ami azt mutatja, hogy szeret téged!
-   Anya, te most kinek a pártján állsz? - sandítok felé.
-   Én csak nem szeretném, hogy holnap arra ébredj, hogy megbántad a döntésedet...
-    Nem fogom megbánni!
-   Szerintem már most bánod! - mosolyog gyengéden.
Megpuszilta az arcomat és a kezembe nyomta a telefonját.
-   Beszélj Jessicával, legalább ő ne aggódjon érted... Ha már Dominicet ezzel bünteted!
-   Nem büntetem, csak kell egy kis idő...- morgok és beütöm a szöszi számát.

-   Katie! Kérlek mondd, hogy megérkezett épségben! - szól bele aggódó hangján.
-   Én vagyok az!
-   Isabelle Anne Jackson! Még is mit képzelsz, hogy csak úgy lelépsz a városból? Mi ez az új eltűnési mánia nálad?
-   Ne ordíts már! Megfájdul tőled a fejem...
-   Jól vagy?
-   Nem igazán...- elcsuklik a hangom. - De majd jobb lesz.
- Ugye tudod, hogy ezzel nem oldasz meg semmit sem?
- Még is mit kellett volna tennem? - kérdezem dühösen. - A tegnapi is csak azt bizonyítja, hogy nem működik köztünk ez a kapcsolat... Vagy már nem is tudom, hogy minek nevezzem!
- Oké, azért azt be kell látnod, hogy nem szokványos módon folynak köztetek a dolgok, nem csoda, hogy így érzel... - magyarázza sóhajtva. - Dominic itt volt...
A szívem ugrik egyet a mellkasomban.
-   Mondd, hogy nem mondtad el neki, hogy hol vagyok!
-   Nem árultam el! De Izzy...- elbizonytalanodik a hangja.
-   Várj, kitalálom! Berontott hozzád és őrjöngve elkezdett kiabálni.
-   Tényleg nagyon ki volt borulva... Láttam már dühösnek, de ilyennek még soha! Esküszöm megsajnáltam őt! - motyogja.
Egy pillanatra az én szívem is bele sajdul az emlékbe, ahogy könyörgött, hogy ne menjek el. De a következőben már azt látom, ahogy ridegen hátat fordít nekem a partin és ott hagy egyedül a parkban.
Ebben a két percben döntöttem el, hogy új stratégiába kezdek. Spoiler : Dühös leszek!
Ha nem viselkedik úgy, mint egy ősember, akkor nem kellett volna szakítanom vele!
-   Túléli! - dünnyögök. - Ő sem törődött nagyon azzal én hogy vagyok, mikor szakított velem!
-   Izzy...- sóhajt- Tudom, hogy megbántott és haragszol rá, de legalább jelezz neki, hogy jól vagy! Tudod, hogy azzal nem fog megelégedni, ha tőlem hallja. És nem akarok többet az éjszaka közepén arra ébredni, hogy dörömböl az ajtón.
-   Nem akarok beszélni vele! - makacskodom.
-   Bánom is én, milyen formában tudatod vele, hogy jól vagy! Hívd fel, írj sms-t, küldj neki e-mailt, mindegy, csak jelezz neki! Lehet, hogy a világ legnagyobb idiótája, de szeret téged...- mondja halkan. - És ennyit megérdemel!
El sem köszön, csak kinyomja.
-   Pff, ja persze! Mikor ő szakított velem, vette a fáradságot, hogy írjon nekem? Hát nem! - dünnyögök az orrom alatt és leteszem anya telefonját az asztalra.
-   Mit mondasz, szívem? - szól a konyhából.
-   Semmit! Megyek kipakolom a cuccomat és azt hiszem lefekszem!
-   Jól van, kislányom! Jó éjt!
Átölelem és utána felcipelem a bőröndöm a régi szobámba.