Sweet Temptation

38

Egy hét telt el. Hét kibaszott, kínkeserves nap azóta, hogy utoljára hallottam felőle.
Tudjátok a várakozás rohadtul eltudja nyomorítani az embert. Mondjuk egy pozitívuma volt az egésznek, életemben nem dolgoztam ennyit, mint most. A napokat, órákat, perceket az építkezéseken töltöttem. Az volt az egyetlen hely, ahol letudtam kötni a figyelmem. De még így is állandóan visszakúszott a fejembe.

Bár én marhára büszke voltam magamra, hogy ilyen eredményes hetet zártam, a munkatársaim, a bátyám, és bárki, aki két méterrel közelebb merészkedett hozzám, nem igazán tudta elviselni a hangulat ingadozásaimat.
Volt olyan nap, hogy egész jó kedvem volt. Olyankor csak apránként ordítottam le az emberek fejét. Aztán ugye jöttek azok a napok, amikor rémálomtól izzadtan ébredtem, és az egész napom egy kalap szar lett.

Nem tudom honnan jöttek ezek az álmok. Talán a részeg telefonhívás miatt. Különböző képeket láttam. Lehet, hogy annak is köze volt hozzá, hogy nem tudtam Isabelle beszélt e az apjával. Ideges voltam, aggódtam érte, ezért minden álmom arról szólt, hogy felhívnak, hogy valami baj történt. Én pedig rohantam, hogy segíthessek neki. De mire Atlantába értem, már csak az ájult testét találtam az út közepén. Vagy volt olyan is, hogy két férfi lefogta őt, egy harmadik pedig ütötte és rúgta.
Kísértettek a sikolyai, a fájdalmas nyögései. És mindig utánam kiáltott.De sosem tudtam időben odaérni... Mindig elkéstem.

Ezért mondtam, hogy nyomorult lesz az ember a várakozástól. Rettegtem, hogy túl sokáig várok, hogy már túl késő lesz, és így veszni hagyom a legjobb dolgot, amit történhetett velem.
Vagy ne adj Isten, tényleg történik vele valami, és én nem tudtam Őt megvédeni, mert csak ültem és vártam.

Holnap van Hálaadás. Az a nap, amikor Isabelle elvitt volna bemutatni engem az anyukájának. Együtt töltöttük volna el az ünnepet, boldogan és önfeledten. Ehelyett mérföldekre vagyunk egymástól...

- Nem fogadok el nemleges választ! - makacskodik a bátyám.
Minden áron azt akarja, hogy velük és a szüleimmel töltsem a holnapi napot. Ne értsetek félre, imádom a családomat, és ő értük hálát adok, de egyszerűen képtelen vagyok úgy tenni, mintha minden rendben lenne. És tudom, hogy emiatt anya aggódni fog értem, María nem fog békén hagyni, apám pedig majd lenyomja a szokásos hegyi beszédet : - A Sanchezek nem ülnek tétlenül a seggükön, fiam! Harcolnak azért, amit akarnak!
- José nincs hangulatom az ünnepléshez...- morgok és meghúzom a vizes üveget, amit a kezembe nyomott.
Az irodában voltunk, épp nem rég tértem vissza az építkezésről. Még csak délelőtt tíz óra, de én már befejeztem a jelenlegi ház komplett tetőszerkezetét. Koszos voltam, izzadt és fáradt.
- Az ég szerelmére! - csap a levegőbe a kezeivel. - Hálaadás van! Imádod a Hálaadást! Tudod, ez az az ünnep, ahol degeszre eheted magad.
Ásítok egyet, és a pólóm belsejével kitörlöm a koszt a szememből.
- Majd meglátom...- morgok felé.
José elvigyorodik, aztán int, hogy üljek le.
- Aggódom érted! - kezdi, és a könyökével az asztalra támaszkodik. - Látom rajtad, hogy nem alszol rendesen. Csodálom, hogy ébren tudsz maradni a nap folyamán. Ez veszélyes, Dominic! Ott mászkálsz a házak tetején, miközben nem vagy kipihenve. Mi van, ha egyszer tudom is én, rosszul leszel és leesel?
- Azért ennyire nem vészes a helyzet...- nézek rá a sapkám alól.
- A francba is, ha ennyire szenvedsz mi az istenért nem kerested még? - csap az asztalra.
- Tudod, hogy miért nem!
- Szerintem épp eleget vártál...- sóhajt. - Volt egy hete, hogy eldöntse mit akar!
Eleinte a bátyám volt, aki vissza tartott attól, hogy felvegyem a telefont és felhívjam. Most meg azzal jön, hogy eleget vártam?
Biztos rájött, hogy ezekre gondoltam, mert feltette a kezét és enyhébb hangon kezdett beszélni.
- Igen, tudom! Magam ellen beszélek... Tudom, hogy én tanácsoltam, hogy várj! De komolyan nem bírok ki még egy napot, a francos hangulatingadozásaid az agyamra mennek! - túr a hajába- Komolyan rosszabb vagy, mint egy csaj, aki épp menstruál!
- Baszd meg! - vetem oda neki, teljesen nyugodtan.
José vissza akart vágni, de a telefonom csörgése megzavarta. Kihúztam a zsebemből, értetlenül néztem az ismeretlen számra, ami villogott.
Jobbra húztam az ikont és felvettem.
- Haló?
- Öhm...Dominic? Dominic Sanchez?
Egy nő szólt a telefonba, kissé bizonytalanul. José tátogva kérdezte, hogy ki az, de én a fejemet ráztam, válaszul, hogy nem tudom.
- Igen, én vagyok az! És maga?
- Katherine Jackson!
Mi a...?
Annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam semmit sem kinyögni.
Isabelle anyja... Mi a francért hív engem?
- Remélem, nem zavarom! - nevet zavartan- Dominic, itt van még?
- Ig... Igen. Elnézést, csak meglepődtem! - hebegek. - Mit tehetek önért? Remélem nincs semmi baj!
José megkerülte az asztalt és mellém állt, hogy jobban tudja hallani Katherine-t.
- Mondd, már el ki az! - suttogja.
- Isabelle anyukája! - eltakarom a telefont a kezemmel, úgy válaszolok.
- Jaj, minden rendben! - hallom meg a válaszát a vonal másik feléről. - Nem akartam megijeszteni, csak beszélnem kellett magával! - sóhajt.
- Honnan szerezte meg a számomat? - kérdezem.
- Hát bevallom, hogy kinyomoztam a lányom telefonjából. - kuncog.
Na... nem esett messze az alma...
- Akkor ő nem is tudja, hogy felhívott?
- Jézusom, nem! Leharapná a fejemet érte! - nevet.
Kedves hangja van, éppen olyan, mint a lányának.
- Mrs. Jackson, elmondja végre, hogy miért keresett? -próbálok kedves lenni, de az idegbaj kerülget, amiért nem tér rá a lényegre.
- Igen, persze! Elnézést, hajlamos vagyok feleslegesen fecsegni! És ne merészeljen Mrs. Jackson-nak szólítani, nem vagyok én olyan öreg! - olyan szigorú hangra vált, hogy esküszöm szó nélkül mennék a sarokba. - Bár még nem találkoztunk személyesen, nyugodtan szólítson Katherine-nek! - mondja egy fokkal barátságosabban. - Dominic, tud arról, hogy a lányom találkozni akar az apjával?
- Igen, tudok. - nyelek egyet.
Hogy is ne tudnám...
- Szeretném ha vele tartana!
Tessék?
- Mrs. Jack... - észbe kapok. - Katherine, az első mondatom az volt a lányának, hogy nem engedem egyedül oda menni, de ő nem akarja, hogy vele menjek. - sóhajtok, és megigazítom a sapkát a fejemen.
- Ó, engem az nem érdekel, hogy mit akar Isabelle! Pont leszarom! - csattan fel. - Nem engedem, hogy egyedül találkozzon azzal a rohadékkal, de én sajnos nem tudok vele tartani.
- Katherine nem tudom, hogy mennyire van tisztában a dolgainkkal, de éppen nem vagyunk beszélő viszonyban a lányával.
- Tudom én azt! - sóhajt. - A spejzben lévő konzervek is tudják, meg a fagyasztóban pihenő zöldségek is, amiket naponta átrendez. - morogja. - Tudom, hogy a lányom időt kért magától, de komolyan mondom, vissza rugdalom őt Asheville-be, ha még egyszer nem találom a dugi fagyimat!
Akaratlanul is felnevetek. Igazam volt, Isabelle külsőleg lehet, hogy az apjára hasonlít, de belül... A természete, a tűzrőlpattantsága az mind az anyukája.
- Nem gondolja, hogy éppen eleget hagyta már gondolkodni? - jön a kérdés, amit nap mint nap felteszek magamnak.
- Nem is tudom, Katherine! A lánya...elég makacs tud lenni!
- Nekem mondja? Tőlem örökölte! - nevet harsányan.
Pontosan olyan a nevetése... Az én Isabelle-lem...Díos Mío, mennyire hiányzik!
- Egyébként... Ő hogy van? - teszem fel félve a kérdést.
Katherine tétovázik, majd vesz egy nagy levegőt.
- Hát... Mondjuk azt, hogy jól. Bár a dugi jégkrémem ezt nem mondhatja el magáról...
Jól van... Az jó... Azt hiszem...
- Örülök neki, hogy jól van...- mondom halkan, de közben meg ordítani tudnék.
- Francokat van jól! Dominic, csinálnia kell valamit! Mindenre kérem ami szent, húzza fel a kesztyűt, emelje meg a seggét, és jöjjön ide! - ripakodik rám. - Imádom a lányomat, de ha tovább eszi a fagyimat, akkor itt vérfürdő lesz!
Megint felnevetek.
Isabelle anyja... Nem semmi egy teremtés!
- Miért van olyan érzésem, hogy már azelőtt tudta,hogy igent mondok, hogy felhívott?
- Mert tudom, hogy szerelmes a lányomba! - mondja halkan. - De mivel maga férfi, néha szüksége van egy kis seggbe rúgásra! - nevet. - Igaz, ezt személyesen nem tudom megtenni, de azt hiszem ez a telefon hívás éppen elég volt önnek, Dominic!
- Jó rendben! Megmentem a fagyiját! - nevetek.
- Maga egy igazi hős! - sóhajtozik. - Isabelle- nek kettőkor indul a járata innen Charlotte-ból. A maga gépe pedig 12:50-kor, így pontosan van ideje kiérni időben a reptérre.Megvettem a jegyét, és átküldtem e-mailben. Ha jól számoltam, hamarabb fog érkezni, mint a lányom és így meglepheti őt a repülőtéren.
Nem találtam szavakat... Honnan a fenéből szerezte meg az e-mail címem?
- Katherine, nem engedhetem, hogy ön fizesse a jegyemet! - mondom felháborodva.
- Ezt hallani sem akarom! Nem okozott gondot, higgye el! És amúgy is, ha vissza hozza nekem az én imádott életvidám kislányomat, már meg is érte! Na, de most iparkodjon! Még lekési a gépet!
- Ööö... én nem is tudom, hogy mit mondjak! - vakartam a tarkómat. - Gracías, Katherine!
- Majd később elvarázsol a spanyol dumájával, de most hopp-hopp! Találkozunk, ha vissza tértek Atlantából!
- Honnan veszi, hogy találkozni fogunk?
- Onnan, hogy a lányom is teljesen beléd van zúgva! - nevet, és rám teszi a telefont.