A király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége.
Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...
Vigyázz, mert a farkas nem csak a bokor mögül figyel már
Mert bármerre is mész, ő mindig a hátad mögött lesz
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- ... Felség, biztos, hogy ez jó ötlet? Nem kéne meg várni, míg Davien Lawrence is nyilatkozását adja?
Tina, a néhai király személyi asszisztense idegesen toporzékolt körülöttem. Talán azért is, mert pár nappal később az ő tudta nélkül intéztem el gyorsan egy sajtótájékoztatót. Tűz piros haja most kifejezetten illet a nő hangulatához.
- Minek várjak rá? Volt rá bőven alkalma, hogy idejöjjön és megmondja, nem adja beleegyezését. Én viszont nem fogok rá várni. Hozzá futni meg főleg nem. Vagy most, vagy soha. A türelmem fogytán van Lawrence felé.
- Maga olyan makacs, mint amilyen az anyja volt!- bosszankodott Tina, majd csípőre rakta kezeit.- Bármennyire is szépek és megindítóak voltak a szavai Hercegnő, nem fogom hagyni, hogy kiálljon oda és az egész világ színe elé terítse, hogy maga készül át venni a trónt.
- Ugyan, miért nem? Az ország, így is úgy is tudta, hogy előbb utóbb én leszek a korona viselője.
- Tény és való, hogy ez igaz. De a mostani helyzetünk ezt nem engedheti meg. És a törvény az törvény.
A törvény mi szerint nő nem ülhet Melfon trónján. Egyszer ez a törvény meglett törve. Most pedig újra meg lesz. Csak az én kezem által.
- Már megrendeztük ezt a sajtó tájékoztatót. Szerintem ne vesszen kárba.
Tina szemöldökei ideges rángatózásba kezdtek. Most nagyon kihúztam nála a gyufát. De jelen pillanatban kicsit sem érdekelt, hogy kinek a haragját húztam ki. Csak a makacsságom hajtott előre.
Minden szó nélkül fordultam meg és hagytam ott, kimért léptekkel Tinát.
- Hercegnő, kérem fontolja meg jól, hogy mit tesz! Én csak is az ön érdekéért mondom, hogy mondjon le a koronáról!
Nem néztem hátra. Meg sem hallottam Tina szavait. Egyik fülemen be. Másikon ki.
- Evangelina. Én csak megpróbállak megvédeni!
Lépteim lelassultak, míg végül meg nem álltam.
Annyi nap és annyi év után mást sem hallottam, csak kósza ,, megvédelek" ,, segítek neked" ígéreteket. Mindenki ezt hajtogatta körülöttem. Amikor fülsüketítő hangokat és sötét árnyakat láttam szemeim előtt. Amikor a pánik magával ragadott és egy olyan pszichés betegség lett úrrá rajtam, amitől azt hittem sosem élhetek tovább. A gyerek koromat nem mondanám rossznak. Apa teljes szeretetben nevelt engem anya halála után. De volt, hogy néha más sokkal fontosabb volt neki, mint én. Amikor magamra hagyott és én mellettem nem volt senki. Valahogy minden más fontosabb volt akkor csak én nem. A magány volt mellettem és egy plüss mackó. Gyenge és egy félénk kislány voltam. Egy megtört kislány. De így, ezzel a furcsa érzéssel valahogy még sem volt olyan mesébe illő az életem. Most, hogy apát is elveszítettem a kéz remegések és a rossz álmok, a fülsüketítő hangok újra vissza tértek. Senkinek sem meséltem róla. Úgy voltam vele, ahogy minden mással is, ezt is magamnak kellet megoldanom.
