A király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége.
Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...
Szívtelen mint egy Herceg Rossz mint egy motoros fiú
~Evangelina Rangel Ramoz~
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
December 30
Hat nap telt el az esküvő óta. Azóta furán éreztem magamat Spanyolországban. Az új otthonomban. Nem kellett volna, hogy magányosnak érezzem magam. Még is így volt.
Egy rossz szót sem szolhattam, ugyan is mindenki kedves volt velem. Viszont a királyi család folytonos kérdése az örökös után már a plafonra tudott kergetni engemet. Minden egyes nap, minden percben, minden órában megkérdezték, hogy hogy állunk Drusóval a gyermek ügy terén. Még szinte alig voltunk házasok, de már mindenki azt akarta, hogy Druso gyermekét várjam a hasamban.
És ha én még nem akarom? Fiatal vagyok, 21 éves. Nem igazán érzem még magam készen egy gyerekre. Főleg úgy, hogy nem szerelemből születik ez a gyümölcs.
- Sajnálom, hogy mindig felhozzák ezt a témát.
Drusoval éppen egy estére voltunk hivatottak. Puccos ruha, vacsora, pezsgő, széles hamis mosoly és a folytonos el nem hagyható ,, mikor jön a baba?" kérdések.
- Semmi baj. Én megértem, hogy a szüleid már szeretnének egy unokát. A nagymamád pedig egy dédunokát.
De aki ezt a leghangosabban hangoztatta, az Druso nagymamája volt. Felicita előszeretettel dörgölte az orrom alá, hogy egy gyerek nemzése milyen fontos feladat. Mintha csak a középkorban lennénk komolyan. Régen ott papolták el ennyire, hogy mennyire fontos volt egy trón örökös születése. Néha úgy hiszem, hogy Felicita egy idő utazó aki a 17. századból jött vissza, hogy csak nekem tartson prédikációt a gyerek összehozásról és a többi ehhez kapcsolódó dologról.
- Ugye tudod, hogy én semmit sem erőltetek Evangelina.
- Igen, tudom Druso. És hogy őszinte legyek, én még nem igazán szeretném ezt.
- Persze, ahogy neked jó Evangelina. Tudod, társak vagyunk, Támogatjuk a másikat- kedvesen nyomott csókot a kezemre Druso, majd karjába karolva viszonoztam kedves gesztusát.
Csak milyen kár, hogy ezt a támogatást elég sokan szegik már meg a világon.
Napok óta nem tudok aludni. És ez a mai estén sem volt másképp. Bár külön aludtunk Drusoval, az én lelkem még így sem volt nyugodt. Bárhogy forgolódtam az ágyban, mindig csak az lett a vége, hogy idegesen dobtam el a párnámat és tettem tönkre egy méreg drága vázát. Eddig csak öt vázát törtem el ez idő alatt.
- Nem hiszem el!- idegesen ültem fel az ágyban és már készen is álltam arra, hogy eldobjam azt a hatodik váza felé, de telefonom pittyegése ebben sajnos megállított.
Kérdőn néztem a készülék felé, majd a párnát szorosan ölelve nyitottam meg az üzenetet. Alig akartam hinni a szemeimnek. Felpattantam a takaró alól és egy hálóköntöst magamra kapva siettem ki a szobából majd egyenesen a lépcső felé. Papucsom halk koppanása hallatszott az esti csendben és csak abban tudtam reménykedni, hogy senki sem fog engem észre venni.
