A király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége.
Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...
Az igazságot mely az ajtók mögött lapul Egyes egyedül csak te tudhatod
~Evangelina Rangel Ramoz~
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
December 24.
A délelötti időkben hó esés helyett hangos dörgés vette át a helyet és az ég egy pillanat alatt szürkeségbe borult.
- Tökéletes!
Tina, Rosie és a többi koszorús lány mind körbe állva csodáltak engem. Fejemet felemelem, majd a nap folyamán először néztem meg magamat a tükörben. Egy teljesen más Evangelina nézett velem szembe.
Mindenki megkapta azt amit akart. Egy tökéletes Hercegnő menyasszonyt.
- Nézzenek oda! Csoda szép lettél Evangelina!
Viktor egy széles mosollyal lépett mellém, miközben én még a kis emelvényen álltam.
- Köszönöm- mondtam halkan, gondolataimat teljesen más felé terelve.
Semlegesen hatott rám Viktor jelenléte. Szerettem őt, mert a nagybátyám volt. De akit én hiányoltam az Davien volt. Szerettem volna rákérdezni, hogy ő is megteszi e látogatását nálam, de inkább nevét magamban tartottam.
- Hidd el, minden a legnagyobb rendben lesz- lépett mellém hirtelen Rosie, majd megszorította a kezemet.
Bólintottam, és kezemmel én is rászorítottam az övére. Az óra negyed tizenkettőt ütött, ami annyit jelentett, hogy lassan indulnunk kell.
- Mehetünk Hercegnő?
Viktor a jobbját nyújtotta nekem, én pedig automatikosan mozdítottam felé a bal kezemet. Ám az út közben hirtelen megállt. Vìvódtam saját magammal szemben. Még bármit megtehettem volna. Még lett volna esélyem elszökni. Még utoljára megcsókolhattom volna Davient...
De helyette végül elfogadtam Viktor kezét, majd ruhámat magam után húzva léptem le az emelvényről. A jelen lévők mind utat engedtek nekünk, és fejet hajtva figyeltek minket, ahogy végig sétáltunk közöttük. Kiérve a palotából az aranyozott hintó felé indultunk meg, ami ős idők óta a családunk ereklyéje volt. Viktor kinyitotta nekem az ajtót, és kezemet megfogva segített a beszálásban. Hatalmas nagy uszályú ruhámat tűrögetve foglaltam helyet és az ablakon még utoljára kinézve néztem végig a palotán. Tekintetem megakadt Rosien, aki csak némán üzent felém, hogy minden rendben lesz.
Valóbanminden rendben lesz? Hihetek én még a ,,rendben,, szóban?
- Indulhatunk!
Viktor hangja rázott vissza a rideg valóságba, majd a kocsi hangos patkó dobogással kezdett el alattunk zötykölődni. Ahogy a kapun kívülre értünk emberek tömege kezdett el éljenezni és zászlóval a kezükben integetni. Végig néztem rajtuk és mind boldognak látszódtak. Boldogok voltak amiért menyasszony lettem. Boldogok voltak, amiért férjhez megyek.
