~A korona viharja~

~32~

- Rosie, ez nagyon rossz ötlet! Mi lesz, ha lebukunk?

- Nyugodj már meg Eva, nem lesz baj.

A palota konyhaajtajában állva leselkedtünk Rosievel, miközben egyfolytában csitítgatta az öt éves énemet. Féltem hogy rajta kaphat minket Viktor, miközben éppen mások után szimatoltunk a palotában.

- Eva és Rosie nyomozósdija sosem bukik le. Most pedig maradj csendben és fülelj!

Amikor együtt voltunk mindig ezt játszottuk. Nyomoztunk a kastélyban. Aztán egyszer sem buktunk le. Pontosan eddig a pillanatig.

- Nézd, ott van Tina!- mutattam a nő felé, mire Rosie egy széles mosollyal nézett előre.

- És a szakács is, Pedro!- örjöngött Rosie, miközben én a feje felett néztem ki.

- Csókolóznak!- suttogtam, mire rázogatni kezdtem barátnőmet.

- Meg mondtam én! Mondtam, hogy viszonyt folytatnak!- toporzékolt Rosie, mire egy kéz húzott el minket az ajtótól.

- Na most megvagytok kis csibészek! Csak nem leskelődtök mások után?

Viktor mérgesen nézett ránk, mi pedig Rosievel csak halkan mertünk felnevetni. Kedvenc játékunk volt, mindig minden relytvényt megoldottunk.

- Eva, biztos hogy jó ötlet ez?

Rosie idegesen csavargatta a kezét, attól félve, hogy Anyának a szoba ajtaja előtt állva egy szempillantás alatt lebukhatunk. Régen én voltam az a fél, aki félt a lebukástól, most pedig Rosie az.

- Ne izgulj Rosie, biztos hogy jó ötlet- néztem rá hátra, majd kezemet a kilincs felé mozdítottam.

- De hiszen zárva az ajtó.

- Nincsen zárva- mondtam, majd már ki is nyitottam az ajtót.- Hol kezdjük a keresést?

- Anyukád fejével kéne gondolkodni. Mi az a hely a szobában, ami a leginkább jellemzi őt? Legyen az akár csak egy tárgy is.

Gondolkodva néztem körbe, majd két különböző irányba mutattam.

- Te nézd meg itt kint, én pedig megnézem a szobájában.

- Rendben.

Rosievel szét váltunk és mindketten kutatásnak kezdtünk. Beszívva a szoba poros levegőjét kémleltem körbe. Minden rést, sarkot, szekrényt végig kutattam. Feltúrtam mindent. De hiába semmit sem találtam. Kiléptem a hideg levegőbe a teraszra, hogy egy kicsit gondolkodni tudjak. Meglepetésemre véletlenül egy fekete virág cserépbe rúgtam. A fekete földből egy száraz, már rég meghalt ág kandikált ki. Leguggoltam és közelebbről szemügyre vettem a cserepet. Aztán furcsálni kezdtem az egészet. Anya mindig színes cserepeket tartott. De ez fekete volt. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem túrni a már kőkeménnyé száradt virág földet.

Addig kotorásztam benne, amíg kezem ügyébe nem került egy halom papír köteg.

Anya titka

- Rosie!- kiabáltam be barátnőmnek és berohantam a szobába.

- Találtál valamit?- kérdezte izgatottan mire meglebegtettem előtte a földtől maszatos lapokat.- Te jó ég! Az lehet az?

- Minden bizonnyal igen- ültem le az ágyra, majd megnéztem a lapokat.

A naplóhoz képest itt már nem.volt dátum. Csak sor számok, amik jelezték a lapok helyes sorrendjét. Kezembe vettem az egyes papírt és hangosan olvasni kezdtem.