A király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége.
Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
December 13.
Lassan nyújtózva egyet az ágyon ébredeztem és amikor végig néztem zöld ruhámon, egyből eszembe jutottak a tegnap este emlékei.
Veszekedés a családdal. Újság cikkek. A jótékonysági bál. Kézremegés. Davien.
És onnantól kezdve minden homályba merült. Hogy, hogy kerültem a szobámba, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy utáltam Davien Lawrencet. Már nem emlékszem, hogy miről is szólt pontosan a beszélgetésünk, ugyan is a kelleténél több pezsgőt ihattam. De azt tudom, hogy ez a férfi csak egy nyávogás hercegnőnek hisz engem. De én megmondtam neki, hogy erős egy ember vagyok. Viszont, ennek ellenére, amikor a karjai közt táncoltam, olyan volt, mintha minden más lett volna. Mintha egy védelmező buborékban lehettem volna.
Gyorsan hessegettem el ezt a gondolatot, amikor Rosie csörtetett be az ajtómon.
- Szép jó reggelt Hercegnő!- csiripelte lelkesen felém szökdécselve, miközben én fejemet masszírozva próbáltam elnyomni a tompa hangokat.
- Rosie, még csak reggel 5 óra van- mondtam fájdalmas tekintettel.
- Öm, nem. Pontosabban reggel 9 óra van. Azaz, Ő Hercegnőséged késésben van.
Fejem hirtelen felkapva néztem az órára és magamban egy káromkodást elmondva pattantam ki az ágyból. Már vagy egy órája ott kellett volna lennem a reggelinél. De nekem ezt is sikerült lekésnem.
A szobámból gyorsan kiszaladva próbáltam rendbe szedni a hajam, miközben Rosie sebesen követett engem. Míg az étkező felé haladtunk, kibeszéltük a tegnap esti történteket. De egyikünk sem hozta fel a további dolgokat. Ő sem kérdezősködött, és én sem kérdeztem tőle. Hajamat bizergálva torpantam meg az étkezőben, amikor Viktor förmedt rám.
- Evangelina!- hangja vészjóslón hangzott.
Rosie a hang hallatán hirtelen ütközött nekem hátulról, majd kihúzva magát termett mellettem egy szempillantás alatt.
- Oh, hát akkor én megyek is a dolgomra- mosolygott kínosan és már ki is slisszolt az ajtón.
Torkomat enyhén megköszörülve mentem az asztalhoz, majd egy széken helyet foglalva láttam neki a reggelimnek.
- Ugye tudod, hogy ezzel a kis húzásoddal már nem tudsz több kártyát eljátszani?
- Hogy ne tudnám- raktam le a kenőkést.- De ha jól sejtem, akkor semmi különösebb ok nem volt arra, hogy időben érkezzek.
