A király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége.
Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...
Teljes lényed oda adod a farkasnak S ne lepődj meg ha másnap már elárulva érzed magadat
~Evangelina Rangel Ramoz~
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
December 25.
Az ágy közepén feküdtem, kezemmel az engem körbe ölelő takarót szorítgattam és minden szem rebbenés nélkül a fehérre mázolt mennyezetet figyeltem, mintha csak tőle vártam volna a megoldásokat.
Házas vagyok.
Házas vagyok egy olyan emberrel, akit nem is szeretek.
Már az első éjszaka megcsaltam azt az embert, aki a férjem.
Lefeküdtem Daviennel.
Újra meg újra futott át fejemen ez a pár mondat. Mintha csak egy álom lett volna a múlt éjszaka. Nem kellett, hogy rosszul érezzem ez miatt magamat. De még is, szörnyen mély nyomott hagyott bennem.
Fáradtan, zavartan takartam el az arcomat és tehetetlenül feküdtem tovább a csendben. Minden olyan hihetetlennek tűnt. Szinte rossz embernek éreztem magamat.
De nem vagyok rossz ember. Ugye?
Oldalra fordítottam a fejemet és a mellettem lévő üres fekvő helyet figyeltem. Druso és köztem az éjszaka nem történt semmi. Tiszteletben tartotta a döntésemet. Meg egyeztünk abban, hogy amíg nem szükséges, addig nem fekszünk le a másikkal és teszünk eleget a többiek elvárásainak. Tényleg, nagyon figyelmes volt velem szemben Druso.
De az esküvőnk éjszakáján én még is lefeküdtem Daviennel.
- Jó reggelt Evangelina!- lépett be a szobába egy széles mosollyal Druso, kezében egy bögrével.- Hogy aludtál?
Kezembe adja a bögrét, aminek meleg érintésétől egyből a libabőr fut végig a hátamon. Olyan a bögre melege, mint Davien kezének meleg érintése.
Amikor keze a testem összes részén végig barangolt....
Evangelina nem gondolhatsz most ilyenre!
- Jól, köszönöm- kortyoltam bele a kávéba egy hamis mosollyal.
- Ennek igazán örülök- mosolyogva simította meg Druso a kezemet és az ágy szélére ülve nézett szemeimbe.- A reggel folyamán beszélgettem Tinaval.
- Igazán?- húztam fel szemöldökeimet meglepetten.- És gondolom ezt azért mondod, mert rám is tartozik a dolog. Igaz?
- Igen. Mindkettőnkre tartozik a dolog.
A ,,mindkettőnk,, szó olyan volt a szájából, mintha egy nehéz követ húzott volna ki magából. Mintha nehezére esett volna kimondania azt, amit ki kellett volna neki mondania.
