A király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége.
Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...
Dúló vihar közeleg Melyet ketten kell hogy át vészeljetek
~Evangelina Rangel Ramoz~
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A Szent Ahleos templom falai többszáz évre visszanyúló történetet mesélnek el azoknak az embereknek, akik éppen az épület szépségeit csodálják.
Miközben végig sétáltam az egyik pad sor melletti folyosón, addig az üveg ablakok által színes árnyakat figyeltem a márvány kő felületén. Ahányszor itt voltam ezen a helyen, mindig volt egy furcsa szokásom. Amikor senki sem volt itt, csak fogtam magam és leültem a padok közötti folyosóra. Leültem a templom közepébe és kezemmel csak simogattam a kőt. Majd elfeküdve figyeltem tovább a festményekkel díszített mennyezetet. A cikázó, formásabbnál formásabb oszlopokat, a színes üvegeket, az égő gyertyákat és a vázákban mindig kicserélt friss virágokat. Egyszer sem volt olyan, hogy egyetlen egy hervadt virág is lett volna itt, a templom falai között.
Most az egyik vázában még is észre vettem egyet. Kezembe vettem az elhervadt szárat, majd jobban szemügyre vettem azt. Egy fehér krizantém volt, melynek feje szomorkásan kanyult lefelé.
Olyan volt mint én. Ő is egy kivétel volt. Ő is összetört volt a többi szál krizantém között.
Kezemben a virággal fordultam a fal felé, melyen több féle kép is szerepelt. Melfon eddigi összes uralkodójának a fényképe, vagy festménye. Addig sétáltam előre, amíg meg nem találtam az általam keresett pár képét. Nem volt számomra nagy meglepetés, hogy a szüleim itt sem mosolyogtak boldogan. Vagy is, Anya szeretett volna. Próbálkozott boldogan mosolyogni. De nem sikerült neki.
- Evangelina, merre vagy?
Druso hangja élesen rázott vissza a rideg valóságba, hogy az szinte fájt minden egyes porcikámnak.
- Hogy te mindig szeretsz elbújni valamerre- lassított léptein a férfi, majd kedvesen mosolyogva állt meg előttem.
- Csak nézelődtem egy keveset- forgattam kezemben az elhervadt virágot, ezzel is csillapítva nyugtalanságomat.
- Mondjuk nem is csodálom, hiszen gyönyörű szép ez a templom- futatta végig tekintetét Druso a csendes helyen, majd újra rám figyelt.
- Igen, mind közül ez a kedvenc helyem itthon- mondtam egy enyhe mosollyal, mire Druso kíváncsiskodva figyelt engem.
- És miért pont ez? Miért a templom?
- Mert itt senki sem zavar. Itt magam lehetek és a gondolataim.
- Meg is tudom érteni ezt. A templom a csendbe vonuló, bujdosó lelkek menedéke.
- Igen, pontosan- mosolyogtam Drusora, mire Tina éles hangja zavarta meg a brszélgetésünket.
- Felséged tényleg ennyire szeret bújócskázni?- intézte felém Tina megjegyzését, mire én ismét a virágot forgattam kezeim között.
