A király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége.
Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...
Míg másnak ez csak vér és rózsa Addig nekem az örök ígérete
~Evangelina Rangel Ramoz~
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egykétszer láttam csak Edgar Lawrencet az újságokban. És nem gondoltam volna, hogy a valóságban ilyen ilyesztő lesz.
Amikor Davien rám nézett, Druso abban a pillanatban csípett belém hátulról, amitől ismét sírni támadt volna kedvem, de az elmúlt napok alatt nem tettem meg.
- Azt ugye tudod, hogy az este ezért még kapni fogsz?
Össze szorítottam a számat és hagytam hogy Druso ismét győzedelmeskedjen felettem. Mert ebben a pár időben azt tette. Rettegésben tartott, bántott és végül ő lett a győztes.
Az első ilyen éjszaka óta nem akart magamra hagyni. Még ha el is mentem mellőle, kaptam érte rendesen. Egyszóval Druso ingerült lett. Teljesen kifordult önmagából.
Davien dühösen becsapva maga mögött az ajtót távozott. Ezt sem gondoltam volna, hogy az apjával ilyen rossz a kapcsolata. Ebből ítélve pedig az ő múltjában is lehet valami.
Valami nyomasztó és fájdalmas.
- Szeretnék Rosiehoz oda menni- szólaltam meg bátortalanul Drusohoz, aki homlok ráncolva markolt bele az oldalamba, amire én magamban ordítottam fel fájdalmasan, ugyan is ott éppen egy nagy lila folt ékeskedett rajtam.
- Evangelina, vannak szabályok. Próbáld azokat betartani, vagy különben rosszul jársz.
- Csak beszélgetni szeretnék a barátnőmmel. Nem tarthatsz folyamatosan magad mellett.
- De hogy nem, bármit csinálhatok veled- morogta az orra alatt, mire Rosie jelent meg előttünk.
- Egy percet beszélgethetnék a Hercegnővel?- kérdezte, próbálva kihúzni engem Druso karmai közül.
- Evangelina most nem szeretne beszélgetni.
- De igen is szeretnék!- téptem ki kezeimet a szorításából, majd Rosie mellé léptem.
Hogy hiba volt e hangot engednem magamnak? Igen. Hogy ezért én ismét egy borzalmas este felé fogok nézni? Igen. Hogy a barátom, férjem újra bántani fog engem? Igen...
Magam után húzva barátnőmet indultam meg egy irányba és nem is törődve Druso szúrós tekintetével hagytam ott őt.
- Bátor húzás volt- bólogatott elismerően Rosie, még is ott bújkált benne a félelem.
- Muszály volt már elszabadulni onnan.
Egy fáradt sóhaj kíséretével engedtem el Rosiet, mire ő szája szélét rágcsálva figyelte a felénk közeledő férfit.
- Hé, Eva, figyelj...- kezdte el volna mondani Rosie hogy valaki közeledink felénk, mire az illető gyorsabban válaszolt a lány helyett.
