~A korona viharja~

~30~

Mi ketten...

Te és Én...

Egy titok részei vagyunk...

~Davien Lawrence~



Kezemben forgatva a cigaretta csikket nézelődtem kifelé az ablakon, miközben gondolataim több száz irányba terelődtek el.

A folyosón uralkodó csend és fél homály végre jól esett a túl zsúfolt, gazdagságban úszó terem után. Ott nem tudtam igazán annak érezni magam, aki valóban vagyok. De itt, egyedül a folyosó sötétségében igen. És legalább nem kellett szenvednem Evangelina látványa miatt sem. Ugyan is fájdalmas volt, hogy ott volt a közelemben, de nem érhettem hozzá. Hogy nem vonhattam karjaim közé, majd csókolhattam addig, amíg jól eső sóhaj nem tőrt volna ki belőle. A tegnap történtek után már nem tudtam letagadni, hogy mennyire is vágyok már rá.

Gondolat menetemet hirtelen szakítja félbe egy ajtó csukódás. Várok még pár percet, majd teljes testemmel megfordulva nézem meg a társaságomhoz csatlakozó idegent. Evangelina gyorsan emelkedő mellkassal simult neki az ajtónak és kék, ragyogó szemeivel úgy figyelt engem, mintha csak egy szellem lennék. Mindem erőmre szükségem volt, hogy türtőztessem magamat. Nem csak én játszadoztam Evangelinaval, de ő is én velem. De ezt még saját magának sem meri bevallani.

De abban a pillanatban rájöttem valamire.

Evangelina egy makacs, összetőrt Hercegnő, aki nem lehet az enyém. De én akkor is megszerzem magamnak.

Nem szól semmit sem, csak csendben figyel engem. Elnyomom cigarettámnak a végét az ablak párkányába, majd zsebre dugott kezekkel sétálok lassan a lány felé. Vívódik magával, hogy elmenjen az ajtótól, vagy ott maradjon. Végül ellöki magát onnan és ő is sétálni kezd felém, addig, amíg teljesen elém nem ér. Felnéz rám apró termetével, és a félhomályban most még bátrabbnak, erősebbnek tűnik.

- Hogy hogy nem vagy bent  a többiek között Hercegnő?- kérdezem rekedt hanggal, mire Evangelina hirtelen rezzen össze.

- Egy kis térre vágytam- mondta mélyen szemeimbe nézve.- És te Lawrence? Miért nem vagy bent a többiek között?

- Pont ugyan azért, amiért te. Egy kis térre vágytam- dörmögtem halkan, mire hátra tűrtem Evangelina egy kósza haj tincsét.

Ez a köztünk lévő csend, valaminek az elő jele volt. Valami jónak, amit hamarosan megfogunk tenni.

Némán figyeljük a másikat. Az izgalomtól mindkettőnkben hevesebben dobban meg a szívünk. Evangelina érzi, hogy valami lesz köztünk. Az arcára kiülő vágy teljesen elárulja őt. Akarja, hogy elmerüljek benne. És én is akarom, hogy magam körül érezhessem őt.

Egy hirtelen mozdulatba telik az egész. Egyszerre csókoljuk meg a másikat és szinte heves csatába kezdünk a másikkal szemben. Evangelina lábujjhegyen állva kapaszkodik belém, kezeivel pedig körbe öleli arcomat. Megragadom derekánál fogva, majd az irodám felé kezdem őt vezetni. Behúzva magam után zárom be az ajtót és ismét ajkaira tapadok. Olyan vággyal csókoltam őt, hogy szegény lány a kis apró testével majd nem össze esett. Nagy tenyereimmel tartottam  oldalánál, amibe szinte majd beleremegett. Az asztal felé kezdtem el tolni, miközben mohón csókoltam, amiből csak még többet akart.

Türelmetlen volt, ahogyan én is.

Egy hirtelen mozdulattal szorítottam neki az asztalnak, amitől hangosan sóhajtott fel. Lassan húztam fel fehér ruhájának alját, majd combjánál megfogva a lábát emeltem fel azt a derekamhoz. Ahogy szorosabban egymáshoz kerültünk egy nagy sóhaj tőrt fel mindkettőnkből. Evangelina a gyönyörtől az ujjaival szinte kétségbeesetten kapaszkodott bele a hátamba. Álmaimban sem hittem volna, hogy egyszer ezt a lányt fogom az asztalomhoz döntve kényeztetni.