~A korona viharja~

~29~

Szemeimmel látványosan pislogok fel, amikor a fényképezőgép fehér vakúja egy perc alatt villan fel előttem.

- Remek! Nagyszerű!- igazgatja a fényképész a kamerát, majd egy utolsó képet csinál a készülékkel.- És most kérem az ifjúpár családjait.

Drusoval egymás mellett állva várjuk, hogy a közeli ismerősök mellénk álljanak. Elöszőr Druso szülei és Viktor csatlakozink hozzánk. Aztán Druso nagyszülei, a tanúk, majd végül már csak egyetlen egy ember maradt ki a sorból. Davien hátra font kezekkel áll tanácstalanul előttünk és amikor a fényképész nevén szólongatja akkor ijedten rezzen össze előttem.

- Felség, ha megkérhetem, álljon be az ifjúpár közé.

Davien nem habozik, fogja magát és egy perc alatt köztem és Druso között terem. Veszem a bátorságot és titkon jobban végig pillantok rajta. Sötét öltöny, tökéletesen hátra fésült haj, majd az arcán pihenő pár napos sötét borosta. Nem volt mit hazudni, egyszerűen jóképű volt.

Mint amikor elöszőr találkoztunk. Vonzó és tekintélyt parancsoló. Egy igazi férfi.

A kamera felé terelem tekintetem és egy újabb bájos mosolyt erőltetve magamra nézek bele a lencsébe. A fényképész vissza számol, a fehér vakú pedig ismét fájdalmasan égeti ki a szemeimet. Még egy párszor kattint a pasi, aztán elégedetten csapja össze kezeit.

- Készen is vagyunk. Csodásak lettek a képek.

A vendégek és a közeli ismerősök mind vidáman oszoltak szét és egymással beszélgetve várták az ünnepség kezdetét. Már mindenen túl voltunk. Az esküvőn, az erkélyről való integetésen a nép felé, majd a fényképeszkedésen is. Az este hátra lévő részében pedig jöhetett a lagzi. Tina szép lassan elkezdte terelgetni az embereket a bál terem felé, ahol már minden készen állt az ünnepséghez.

Az ajtó súlyosan csukódott be a tömeg mögött, Druso és én pedig kettesben maradtunk. Lerakva a csokrot sóhajtottam egyet, aztán Druso érintését éreztem meg a vállamon.

- Jól érzed magad?- kérdezi, én pedig mosolyogva felé fordulok.

- Igen, ne aggódj. Csak egy kicsit izgulok.

A nap folyamán mindenkinek ezt válaszoltam.

Jól vagy Evangelina?

Igen. Csak izgulok.

Minden rendben Evangelina?

Persze, ne aggódj. Csak izgulok.

Mindenkinek hazudtam. Még saját magamat is becsaptam.

- Ugye tudod, hogy ha bármi van nekem nyugodtan szólthatsz? Nem csak barátok vagyunk már Evangelina, ha nem társak is.

Társ...Szóval akkor ilyen lenne egy igazi ,,társ,,?

- Igen, tudom. És tényleg köszönöm Druso- mondtam mosolyogva, mire ő csak megfogta kezemet, majd egy gyenge csókot adott rá.

Talán ha egy másik Evangelina lennék, egy másik világban, akkor tudnám szeretni Drusot. Első pillantásra belé szerettem volna. Hiszen csak rá kellett nézni. Enyhén nap barnított bőr, fekete haj, magas, izmos testalkat, barna szemek, csábító, vonzó mosoly és  kedves, lovagiass tulajdonság. Minden lány álma egy ilyen férfi lenne. Én valahogy soha nem tudtam volna beleszeretni Drusoba. A családaink jó baráti viszonyban álltak, így persze, hogy minden összejövetelkor együtt játszottunk, vagy beszélgettünk. Druso számomra egy barát lett. Most viszont...egy társ?

- A vendégek már lementek, már csak rátok vár mindenki- ront be Tina mint egy igazi tornádó és átszeli a köztünk lévő távolságot.- Ne várattassuk meg őket.