Már csak te vagy nekem

2. fejezet

Jó volt újra látni, és hallani Scott-ot. Olyan régen beszélgettem vele, hogy már el is felejtettem milyen.
-Na és hogy-hogy itt voltál a városban? - tettem fel hirtelen a kérdést.
-Öhm... Izé... Az egyik haveromat látogattam meg - hazudott.
-Értem - bólogattam, miközben kicsit se hittem el amit mondott.
-Na és te, miért jössz vissza Beacon Hillsbe?
-Nem maradhattam ott a nagyszüleimnél. Egyenlőre, csak ennyit mondhatok. Viszont kérhetek valamit?
-Persze.
-Ne szólj senkinek, hogy vissza jöttem. Megértetted? - hajoltam hozzá közelebb, mivel szemben ült velem, és közben próbáltam olyan komolynak tűnni, mint még soha.
-Megértettem - bólintott, mire vissza dőltem az ülésembe. -És hova akarsz majd menni lepihenni?
-A házunkra gondoltam.
-Még nem adtátok el?
Megráztam a fejem, mire ő csak bólintott, jelezve, hogy felfogta. Ekkor nyílt az ajtó, mire mindketten oda kaptuk a fejünket.
-Jó napot! - köszönt a kalauz. Miközben én előkotorásztam a táskám zsebéből a jegyem, a közben Scott felmutatta azt. Végül az enyém is meglett, így elmehetett a férfi.
-Na és hogy vagytok Allisonnal? - tettem fel a kérdést, ami már régóta fúrta az oldalam. A lány volt a legjobb barátnőm. Mindent megtudtam vele beszélni, mindig számíthattam rá. De ebben az elmúlt 2 évben megszakadt a kapcsolatunk, ami részben a nagyszüleim hibája volt, tekintve, hogy elvették a mobilom.
McCallra nézve értetlen lettem, ugyanis fészkelődni kezdett, és látszólag nagyon agyalt azon, hogy mit mondjon. Végül megszólalt.
-Allison halott.
Erre a kielentésre, amelyt oly egyszerűen fogalmazott meg egyszerűen megállt körülöttem a világ. Folyamatosan zakatolt az agyam, és nem akarta felfogni a hírt, ahogy én sem akartam ezt elfogadni.
-Nem... - leheltem erőtlen hangon. - Az nem lehet... De... De hát miért? - néztem fel a fiúra könnybe lábadt szemekkel.
-Én sem tudom pontosan. Valaki leszúrta. Mire oda értem, már nem tudtam megmenteni.
Nem akartam elhinni neki amit mond, ezért csak bólintottam egyet.
-Allisonnal egyébként még régebben szakítottunk - szólalt meg pár perc csend után Scott.
-Miért?
-Hosszú történet - dőlt hátra szomorú mosollyal az arcán. -Talán majd egyszer elmesélem, de most gyere, mert megérkeztünk - intett az ablak fele, mire kinéztem. Valóban megérkeztünk. A vasútállomás ugyan úgy állt, mint két évvel ezelőtt. Ugyan azzal a rozsdás ajtóval, koszos fallal állt. Megérkeztünk Beacon Hillsbe.