Már csak te vagy nekem

35. fejezet

A kórházból kiérve a férfi az autójához cipelt, majd berakott az anyósülésre. Már beakart volna csatolni, mikor megfogtam az övet, majd melegen elmosolyodtam.
-Köszönöm, de innentől nekem is menni fog - mondtam, mire átsétált a kocsi túloldalára és ő is beszállt. Beindította az autót, majd kihajtott a parkolóból. A kezét a váltóra helyezte, mire megragadtam jobbját és az ölembe húzva össze kulcsoltam ujjainkat. Derek egy halvány mosollyal jutalmazta tettem, majd hüvelykujjával simogatni kezdte combom. Erre én is elmosolyodtam, majd az ablaknak döntve a fejem, a szélvédőn keresztül kinéztem.

A fekete Camaro megállt a hatalmas épület előtt, majd kiszállva beindultunk az ajtón. A kilóméter hosszú lépcsőt már könnyedén megtéve hamar felértünk az emeletre, ahol Derek lakott. A férfi elhúzta az ajtót, majd beengedett a lakásába. Elindultam befelé, majd a szoba közepén megállva Derek Hale felé fordultam.
-Mindjárt jövök. Elmegyek mosdóba - mondtam, mire bólintva jelezte, hogy felőle rendben van. Gyorsan elsiettem a wc felé, majd feltépve az ajtót beléptem az apró helyiségbe.
A dolgom elvégeztével kezet mostam, majd kiléptem onnan. Visszasétáltam a nappali és háló ként funkcionáló szobába, ahol a barátom az asztalra támaszkodva olvasott valamit. Az érkezésemre, viszont becsukta a könyvet és lágy mosolyt eresztett felém. Erre azonnal összeugrott a gyomrom, majd éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír. Egyből a cipő orromat kezdtem tanulmányozni.
-Nocsak! - fonta össze maga előtt a karját a férfi. -Mia Roberts zavarban van - vigyorgott.
-Nem is! - tiltakoztam nevetve, miközben az arcomat kezdtem takargatni.
-Dehogy nem! - jött oda hozzám. -Mutasd csak! - kezdte el lehámozni a kezemet a fejemről, ami nem esett nehezére, tekintve, hogy sokkal erősebb volt nálam.
-Utállak! - duzzogtam, mikor már ott álltam előtte úgy, hogy látta az arcomat rendesen. Azért megpróbáltam úgy eltakarni, hogy lefelé néztem, de tudtam, hogy még így is látja.
-Dehogy utálsz! - nevetett mély hangján. -Na de emeld fel a fejed! - kérlelt, majd az állam alá nyúlva megemelte. Ott álltam előtte füli vörösödve, ő pedig csak mosolygott rám.
-Gyönyörű vagy! - mondta, mire mégvörösebb lettem. A tekintetét az enyémbe fúrva nézett engem, mire lecsaptam ajkaira. Egy ideig én vezettem, majd átvette az irányítást és bejutásért könyörgött. Ezt megadva neki nyelve rögvest átcsúszott ajkaim közt és vad táncba elegyedett enyémmel. Keze eközben útjára indult testemen, majd lábamat megragadva felkapott és a falhoz nyomott. Szenvedélyesen faltuk egymást, majd Derek egyszercsak megindult velem az ágya felé, ahol lefektetett ügyelve arra, nehogy elszakadjon tőlem, majd fölém tornyosulva megtámasztotta egyik karjával magát, miközben a másik az oldalamat kezdte cirógatni. Én addig a pólója alá csúsztattam a kezem és simogatni kezdtem izmos hátát, majd rátértem kockáira. Egyszercsak pólója aljához értem, majd elszakadva tőle, egy határozott rántással levettem róla a pólót, végül tovább csókoltuk egymást. Aztán egyszercsak Derek elszakadt tőlem és szaporán véve a levegőt ezt mondta:
-Ezt ne csináljuk tovább - mászott volna le rólam, de én egy határozott mozdulattal vissza rántottam őt magamra.
-Miért? - kérdeztem kétségbeesetten.
-Mert nem tudnék magamon uralkodni - suttogta, majd legördülve rólam, mellém ült. Próbáltam vele szemkontaktust teremteni, de képtelenség volt. Megint elzárkózott és nem tudtam kinyitni a kaput, ezért olyanhoz kellett folyamodnom, amihez sosem gondoltam volna, hogy lesz merszem. Elkezdtem lágy csókokat lehelni bőrére. Először nyakára, majd a füle mögött érzékeny területre, állkapcsára, szája szélére, végül ajkára. Ezúttal én irányítottam. Nem vette át, viszont vissza csókolt. Majd én is elszakadtam tőle.
-Akarlak Derek Hale! Mindennél jobban! - néztem szenvedéllyel teli tekintettel rá.
-Biztos? - kérdezte félve. -Nem fogod megbánni? 16 vagy. Én meg tudok várni.
-Derek. Akarom! Most! - morogtam, mire újból lecsapott ajkamra...

Másnap reggel Derek védelmező karjai közt évredtem. A férfi még aludt, így nem akartam felkelteni. Az arcát kezdtem el tanulmányozni. Olyan gondtalannak, olyan sebezhetőnek tűnt most. Arca kisimult volt és szép. Bár mondjuk Derek mindig tökéletesen nézett ki. Ő volt a leghelyesebb ember akit valaha láttam. Borostás arcára helyeztem apró tenyerem, majd ujjbegyemmel körkörösen simogatni kezdtem.
-Ennyire szép lennék? - szólalt meg a barátom egy halovány mosoly kíséretében, mialatt továbbra is csukvatartotta a szemét.
-Te vagy a leghelyesebb férfi akit valaha láttam - bukott ki belőlem, mire szorosan lehunytam a szemem. -Ez már megint nagyon nyálas volt - nevettem fel kínomban.
-Dehogy! - vágta rá a férfi, de láttam rajta, hogy vissza tartja a nevetését.
-Ne hazudj!
-Na jó. Tényleg nyálas volt - kacagott fel mostmár ő is. Egy ideig még nevettünk, aztán hirtelen elkomorodtam, amit a férfi is észre vett, majd rá is kérdezett.
-Mi a baj? - vont magához közelebb, de én felülve kibújtam ölelő karjai közül. -Mit tettem? Tettem valami rosszat? - kérdezte aggodalommal teli hangon. -Vagy fáj valamid? - célzott a tegnap délután és este történtekre.
-Nem, nem és nem - válaszoltam mindhárom kérdésére.
-Akkor mi a baj? - támaszkodott meg a könyökén.
-Én... - kerestem a szavakat.
-Megbántad igaz? - kérdezte érzelem mentes hangon, ami iszonyatosan belemart a szívembe.
-Nem... Én...
Be se tudtam fejezni a mondatot, mert belevágott a szavamba.
-Tudtam. Tudtam, hogy ez lesz. És én hülye még bele is mentem - mászott ki az ágyából, majd sebesen öltözni kezdett.
-Derek! - kérleltem nyugodtan.
-Most hagyjál Mia!
-Derek figyelj rám!
-Ne most Mia! Csak ne most! Nincs szükségem a magyarázkodásodra! - kiabált.
-A ROHADT ÉLETBE DEREK! - ordítottam el magam, majd lejjebb vettem egy "fokozatot", így márcsak kiabáltam. -Csak azt szerettem volna mondani, hogy én elakarok köteleződni! Nem akarok rajtad kívül mással lenni!
-Mi?
A férfi döbbent tekintettel nézett rám, majd gyorsan lehuppant az ágyra.
-Szeretlek Derek Hale mindennél jobban. Odaadtam neked az ártatlanságomat. Ezért kérek cserébe valamit: maradj velem, ameddig úgy érzed ennek a kapcsolatnak lehet jövője. De ne hagyj el 2 hét múlva! Kérlek! - néztem rá könyörgőn, mire a férfi elmosolyodott, majd lecsapott ajkaimra. Ismét vadul falni kezdtük egymást, ám ekkor nyílt az ajtó és Scott rontott be.
-Mr. Argent... Eltűnt - mondta köszönés nélkül én pedig a sokktól még a takarót is elfelejtettem magam elé húzni.
-Mi? - motyogtam magam elé kábán.
-Ma reggel átmentem hozzá és csak ennyit találtam - mutatott fel egy cetlit.
-Elolvastad már? - kerdeztem.
-Igen - válaszolta, majd átnyújtotta a papírt.
-Ott találod legfontosabb kincsedet, hol voltál már, s ahol a legutóbbi szuperholdkor sírtál - olvastam fel. -Hol ezernyi emlék egyként mutatkozik, hol félelmeid várnak rád, ott találod azt a személyt akit mindig is nagyra tartottál.
Ezután némá csönd telepedett a szobára, majd nem sokkal később így szóltam:
-Ez aztán a rímes "levél".
-Igen, de most törődjünk mással. Csak előtte kapj magadra valami ruhát - mutatott még mindig csupasz bőrömre, mire megragadtam Derek hatalmas pólóját és magamra rángattam.
-Akkor. Mikor is volt utoljára szuperhold? - szólaltam meg.