Már csak te vagy nekem

36. fejezet

-Kicsit több, mint fél éve - mondta Derek.
-Akkor tudom mikor volt - jelentettem be, mire mindkét srác érdeklődve figyelni kezdett. -Lassan fél éve, hogy itt vagyok, ami azt jelenit, hogy legutóbb akkor volt, amikor a nagyanyáméknál laktam.
-Akkor tudjuk, hogy hol keressük őket - indult meg Scott, de utánna szóltam.
-Várj! A második része nem a nagyszüleim házára utalnak - mondtam.
-Akkor?
Ránéztem újból a lapra.
"Hol ezernyi emlék egyként mutatkozik, hol félelmeid várnak rád, ott találod azt a személyt akit mindig is nagyra tartottál."
Valamiért úgy éreztem, hogy nem egy helyen lesznek. Aztán hirtelen beugrott egy hely.
-Azt hiszem tudom hol lesznek - mondtam alig hallható hangon.
-Igeen? - sürgetett a legjobb barátom.
-Mr. Argentet ott rejthették el, ahol volt a baleset. Az öcsém holttestét pedig a nagyiméknál.
-Srácok! - esett be lihegve az ajtón lihegve Stiles, mellette pedig Malia állt.
-Heló! - köszöntem nekik, aztán amikor megláttam a fiúnak a komoly tekintetét, azonnal elkomorodtam. -Mi történt? - kérdeztem elhaló hangon.
-Isaac...
Ennyit mondott csak, majd átvette a szót a barátnője.
-Vissza jött - jelentette be.
-Ennyi? - lepődtem meg.
-Nem éppen, mert elég leharcoltan érkezett.
-Ez alatt mit akarsz érteni? - szólalt meg először Derek mióta a pár megjött.
-Azt, hogy megtámadták és most valamitől képtelen gyógyulni magától - magyarázta a lány.
-Mekkora fájdalmai vannak? - kérdeztem, miközben beleugtottam a nadrágomba.
-Akkora, hogy ha hozzá érsz egy ujjal is, már üvöltenél - elevenítette föl az emlékeiben.
-Akkor valami belekerült a szervezetébe - állapította meg Scott.
-Induljunk! - állt fel Derek, mire mindnyájan kimentünk a lakásából.

-Hova vittétek? - kérdeztem Stilest.
-Derek házába. Ott legalább nem hallja senki. Dr. Deatonon kívül - tette hozzá.
-Derek, mikor lesz telihold? - érdeklődtem, mikor már kiértünk az épületből.
-Ma. És ma van szuperhold is - felelt.
-Szuper. Akkor sietnünk kell - jelentettem be, majd a Camarohoz léptem és kinyitva az ajtaját, beszálltam. -Vajon sikerül mindnyájukat megmentenünk? - kérdeztem a barátomtól, miközben az övemet csatoltam be.
-Biztosan. Eddig mindig sikerült mindenkit biztonságban tudnunk - fogta meg a kezem bátorítón, végül elindultunk.
-Gondolom, hisz nagyon jól működtök együtt csapatként, falkaként. És most is bizonyára jól fogtok. Csak egy baj van - néztem rá aggodalmasan.
-Még is mi?
-Hogy én vonzom a bajt, de legfőképpen a halált.
-Ne hülyéskedj! - tiltakozott azonnal egy pillanatra rám nézve, majd vissza kapta a tekintetét az útra. -Nem vonzol semmit.
-Akkor szerinted miért haltak meg a szüleim? Vagy miért haltak meg a nagyszüleim meg az öcsém? - kiabáltam.
-Mindennek van oka, Mia. De nem a te hibád, hogy meghaltak a családtagjaid - próbált nyugtatni, de ettől csak feljebb ment az agyvizem.
-Ne mondd nekem itt, hogy nem az én hibám, mert nem hiszem el! Rohadtul elegem van már abból, hogy jó kislánynak állítasz be, mikor te is nagyon jól tudod, hogy nem vagyok az. Hiszen megöltem a szüleimet! - kiabáltam továbbra is, mire Ő elengedte a kezemet és félreállt az út szélére.
-Most szállj ki! - hangja parancsoló volt és nagyon nyugodt, de lehetett rajta látni, hogy majd felrobban.
-Nem Derek! Idefigyelj... - kezdtem volna, de belém folytotta a szót.
-Nem Mia! Te figyelj ide. Most azonnal szállj ki ebből a rohadt autóból, mielőtt még én raklak ki - nézett zöld szemeivel enyémbe. Most, mintha világítottak volna a dühtől, de nem sokáig néztem, mert elszakítottam róla a tekintetem, majd kiszálltam a járműből. Mielőtt még bevágtam volna az ajtót, lehajoltam, hogy belássak az autóba, majd így szóltam:
-Van, mikor két választásunk van. Vagy a könnyebbik utat választjuk, vagy a nehezebbiket. És tudod miért jó az első? - kérdeztem higgadtan, ám meg sem vártam a válaszát és már folytattam is. -Mert nagy általánosságban az a helyes út. És van olyan, amikor csak egy. De az biztos, hogy mindig a nehezebbik út lesz - fejeztem be.
-Ezzel mire akarsz kilyukadni? - kérdezte érzelemmentesen.
-Hogy te most menekülsz. Nem bírsz szembenézni a nehezebbik úttal. Vagyis: GYÁVA vagy! - nyomtam meg a "gyáva" szót, majd becsukva az ajtót, a Hale ház felé kezdtem sétálni. Morogva indultam el, miközben Derek jött mögöttem az autójával, mire megálltam.
-Most mi van? - néztem rá durcásan. Megállt mellettem az autójával, majd érzelem mentes hangon beszélni kezdett.
-Attól függetlenül, hogy rosszban vagyunk nem foglak itt hagyni.
-Hát jó - vontam vállat, ami eléggé meglepte, viszont a következő pillanatban átváltoztam és berohantam az erdőbe. Így legalább hamarabb odaértem, mint ő, tekintve, hogy lerövidítettem az utat.

Mire beléptem a Hale házba újra emberi alakomban voltam.
-Heló! - köszöntem, amikor beléptem a nappaliba.
-Hát Dereket meg hol hagytad? - kérdezte gúnyos mosollyal Malia.
-Össze vesztünk - válaszoltam szűkszavúan és én ezzel le is tudtam volna a témát, csakhogy a drága Stiles megszólalt.
-Micsodán?
-Azon, hogy én vonzom a bajt és ő ezt nem képes belátni. Nem hiszi el, hogy miattam hal meg mindenki körülöttem. És azon is, hogy folyton a könnyebbik utat választja és ebből nekem már elegem van - vallottam be.
-Az tényleg igaz, hogy vonzod a bajt - állapította meg Malia.
-És való igaz, hogy mindig a könnyebbik utat választja - mondta Scott.
-Mit csinált, hogy úgy gondolod az egyszerűbb utat választotta? - kérdezte Dr. Deaton, aki végig hallgatta a beszélgetésünket.
-Kirakott a kocsiból. Azt mondta szálljak ki most, miközben még el se kezdtünk veszekedni - panaszoltam.
-Értem - bólintott, majd meghallottuk az autója hangját, mire egyből befejeztük a beszélgetést.
-Hol van Isaac? - váltottam témát.
-A kanapén. Adtam neki egy erős fájdalom csillapítót, ami segített egy nagyon kicsit neki. Meg adtam altatót. Így legalább nem üvöltözik - nézett fájdalommal teli tekintettel a szunyókáló fiúra, aki időnként fel, felnyögött a nagy fájdalomtól.
Ekkor lépett be Derek a házba és érzelem mentes arccal bólintott egyet a dokinak köszönés képpen, majd odalépett a sráchoz és elkezdte szívni a fájdalmát, mire Derekkel mindketten felüvöltöttünk.
-Engedd el! - kiáltottam a férfinak, mire abba hagyta. -Elég, ha csak egyikőnknek fáj - mondtam, majd odalépve Isaac-hez szívni kezdtem én is a fájdalmát. Ismét felüvöltöttem, de ez már inkább jobban volt állati, mint emberi. Hirtelen megéreztem egy kezet a vállamon, de nem törődve vele, tovább csináltam a "dolgom".
-Miért nem tudom elvenni a fájdalmát? - kiabált Derek.
-Mert Mia örző. Az a dolga, hogy téged megvédjen és elvegye a fájdalmad. Te viszont nem tudod elvenni az övét - mondta Dr. Deaton, mire újabb állati üvöltés hagyta el a torkomat, és teljesen átváltoztam. A földre zuhantam, majd a hatalmas fájdalomtól a következő pillanatban elsötétült körülöttem a világ.