Már csak te vagy nekem

37. fejezet

Fény. Vakító fény. Vajon meghaltam? Nem nem... És egy hang. Nem, nem több hang. Mintha beszélgetés lenne. Nem értem. Vajon miről beszélhetnek?
Lassan nyitom ki a szemem. A fény még mindig elképesztően bántja a szemem.
-Felkelt! Él! Mia él! - kiáltja egy ismerős hang. Stiles! Ez Stiles hangja! Szemem lassan megszokja ezt a nagy világosságot. Egy lámpa van a fejem felett. Elnézek jobbra. Ott áll mellettem a két hülye barátom. Stiles fején egy 1000 wattos vigyor húzódik, míg Scottén, csak egy visszafogott mosoly. Az előbbin nagyon látszik, hogy próbálja visszafogni magát, amin halványan el is mosolyodtam.
-Hogy vagy Mia? - lépett a másik oldalamra Dr. Deaton.
-Már jobban. Sokkal jobban - mosolyogtam rá a férfire, mire ő is eresztett felém egy halvány mosolyt. Ekkor megjelent a háta mögött Mr. Argent.
-Maga mit keres itt? - kérdeztem össze húzott szemöldökkel. -Mármint félre ne értse! - kezdtem mentegetőzni. -Örülök, hogy látom, de magát nem elrabolták?
A férfi elmosolyodott, majd így szólt:
-De, de Derekék már megtaláltak.
-Hány napig aludtam? - kérdeztem kicsit zavarodottan.
-Kettő - válaszolt Dr. Deaton.
-Szuper. És az öcsém megvan? - kérdeztem félve, mire csak egy bólintást kaptam.

Azóta egy hét telt el. Dr. Deaton aznap még azt mondta, hogy lehet, majd rosszul leszek egy-két napig és fájlalni fogom a fejem, tekintve, hogy amikor elájultam, bevertem. De nem hinném, hogy ezt így értette:
-Elnézést! - pattantam fel az étkező asztaltól. Bocsánatkérően néztem Mr. Argentre, majd elrohantam a mosdóba. A wc-hez érve azonnal kiadtam oda a gyomrom tartalmát, azután pedig gyorsan bezártam az ajtót, hogy senki ne jöhessen be. Ismét elfogott a hányinger, mire megint a wc-hez hajoltam.
-Mia! - dörömbölt Mr. Argent. -Mia! Nyisd ki az ajtót! - szólt, miután megrántgatta egy párszor a kilincset. És eközben bokákolva görnyedtem a wc-re.
-Mia! Nem szeretném berúgni az ajtót. És gondolom nem is az én segítségem kéne ide most. Felhívjam Melissat?
Ismét kiadtam a gyomrom tartalmát, majd gyors lehúztam a wc-t és kinyitottam a férfinek az ajtót.
-Az jó lenne - mosolyogtam rá fáradtan.

Egy fél óra elteltével Ms. McCall meg is érkezett. Én a kanapén ültem, miközben a kinti beszélgetést hallgattam.
-Hoztál neki azt is? - kérdezte suttogva Mr. Argent.
-Igen. A fej fájása elmúlt?
-Már rég - hangzott a válasz. Ezután lépteket hallottam, majd nem sokkal később megjelent a két felnőtt.
-Szia Mia! Hogy vagy? - mosolygott rám a nő.
-Heló, Ms. McCall! Köszönöm, most egész jól - válaszoltam.
-Rendben. Akkor én most azt hiszem megyek is - jelentette be Mr. Argent, mire mi ránéztünk, majd szinte egyszerre bólintottunk Scott anyukájával.
Miután Mr. Argent kiment Ms. McCall ismét felém fordult.
-Gondolom hallottad amit kint beszéltünk - kezdte a nő, mire bólintottam. -Nos, nézd Mia nem fogok hazudni, de mi sejtjük, hogy mi van veled.
-Babát várok igaz? - sóhajtottam.
-Igen, valószínűleg. Amit Mr. Argent elmondott, hogy rengeteget eszel, még valamikor este is, és hogy folyton vissza jön az étel, meg hogy kicsit, mintha híztál is volna... Ezek mind arra utalnak - bólintott mindenttudó tekintettel.
-Tényleg híztam? - nevettem fel keserűen.
-Igen. És tessék - nyújtott át egy terhességi tesztet, mire félve elvettem, majd elmentem mosdóba.
Már gondolkodtam azon, hogy mi van ha, de azonnal elvetettem olyankor, mert lehetetlennek tartottam.
Viszont amikor már ott voltam a mosdóban és a teszt két csíkot mutatott, rájöttem, hogy ez nagyon is lehetséges. Én tényleg gyereket vártam.
Érzelem mentes arccal léptem ki a helyiségből és felmutattam a tesztet az előttem álló két felnőttnek.
-Hát jól gondoltuk - mondta Ms. McCall. -De nyugodj meg Mia! El lehet vetetni. Nem kell ennyire összetörni - simított végig hajamon.
-Hát nem értik miért vagyok ennyire kiborulva? - gördült le egy könnycsepp az arcomon, miközben ők nemlegesen bólintottak. -Én rohadtul nem tudom elvetetni ezt a gyereket. Nem rég beszéltem Dr. Deaton-nel, hogy mi van ha, és ő azt mondta, hogy őt is úgy fogom védelmezni, mint Dereket. És igaza van, mert rohadtul nem tudom elengedni ő már az életem, mint ahogy Derek is. És én világra fogom hozni ezt a gyereket! Ha kell Derek nélkül, de ha van még remény, akkor Derekkel fogom felnevelni - bőgtem. Ms. McCall és Mr. Argent egy ideig csak néztek engem, majd az előbbinek meglágyult a tekintete, aztán közelebb lépett hozzám, végül megölelt.
Nem sokkal később már nemcsak 2 kar fonódott körém, hanem 4. Így álltunk össze ölelkezve: Mr. Argent, Ms. McCall és én. Mint egy igazi család. Csak az én családom már nem élt. Ahogy Mr. Argenté sem. Erre a gondolatra csak mégjobban sírni kezdtem.
-Ssssh - próbált csitítani a nő, de én ugyan úgy sírtam tovább.
-Hé! - dörmögte a férfi, majd ellépett tőlünk. -Mi itt vagyunk és segítünk. Bármi történjék is. Megértetted? - fogta két keze közé az arcomat.
-Igen - bólintottam.
-Rendben. Akkor ezt megbeszéltük.

Másnap suli után Scott-tal az állatorvosi rendelő felé tartottunk Stiles-szal az "oldalunkon", mikor az előbbi egyszercsak megszólalt.
-Az lehetséges, hogy nem csak 3, hanem 4 szívverést hallok? - kérdezte.
-Mi? - nézett Stiles a haverjára egy pillanatra, majd már vissza is vezette a tekintetét. Én csak csöndben ültem hátul. Meg se mertem szólalni. Aztán megérkeztünk a rendelő parkolójához, ahol Stiles leállította az autót, majd a barátjával szinte egyszerre fordultak hátra hozzám.
-Terhes vagy? - kérdezték tökéletesen egyszerre. Félénken elmosolyodtam, aztán jobbnak tartottam inkább kiszállni.
A bejárati ajtó felé tartottam, mikor meghallottam, hogy csapódik két ajtó is.
-Ne már Mia! És mikor akartál nekünk szólni? - kérdezte Stiles és biztos voltam benne, hogy közben szét tárta a karját.
-Nem tudom. Fogalmam sincs - fordultam feléjük a fejemet fogva. -Én is csak tegnap tudtam meg. És most... Most... Áh... Hagyjuk!
-Figyelj! - lépett elém Scott. -Nem mindennapi, hogy egy 16 éves lány teherbe esik a 25 éves barátjától...
-Kösz - vágtam közbe flegmán.
-Befejezhetném? - kérdezte, mire bólintottam egyet. -Na. Szólval. De a ti kapcsolatotok se volt mindennapi. És még most sem az. De most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy mi mindig itt leszünk melletted, bármi történjék is. Oké?
-Oké - mosolyodtam el, majd megkérdeztem:
-Te mióta vagy ilyen bölcs? - nevettem. -Ez egyáltalán nem hozzád illő. Hol van a régi Scott? Akit ismerünk ezzel a hülyével? - mutattam nevetve a másik srácra.
-Hé! - durcázott be rögtön az említett. -Nem is vagyok hülye!
Nevetve léptünk be a fiúkkal a rendelő ajtaján, amikor Dr. Deaton szívverésén kívül még egy másikat is meghallottam.
-Azt hiszem hánynom kell - tántorodtam meg, mire a két jómadár a hónom alá nyúlva megtartott.
-Most azt hiszed vagy ez biztos? - kérdezte Stiles.
-Biztos - löktem el őket magamtól, majd szaladni kezdtem a mosdó felé, ami a "fal" másik oldalán volt.
-Dr. Deaton nyissa ki! - kiáltott Stiles a dokinak, aki előbukkant a másik helyiségből, majd meglátva engem azon nyomban megnyitotta az átjárót.
Berohantam a vizsgálóba, viszont már nem jutottam el wc-ig, így a mosogatót választottam, majd odaérve kiadtam magamból a gyomrom tartalmát.
-Jól vagy? - kérdezte egy mély férfi hang, amit ezer közül felismernék. Ismét hányni kezdtem, mire össze fogta a hajamat, ezzel is segítve nekem.
-Köszönöm - pillantottam rá hálásan, miután megállapítottam, hogy nem kívánkozik több kaja vissza jönni. A férfi csak bólintott, majd ellépett tőlem.
-Én most akkor megyek is - mondta látszólag unott tekintettel, de mivel nagyon jól ismertem, ezért már tudtam, hogy habozik. Maradjon-e vagy sem. Ekkor ismét rám jött a hányinger.