Már csak te vagy nekem

9. fejezet

Derek szemszöge:

-Rendben. Most viszont tényleg mennem kell. Jó éjt! - köszöntem el Miatól, majd leheltem lágy csókot homlokára, aztán beültem, hogy gyorsan megkeressem Sottékat. Mire felfogtam, hogy mit is tettem, addigra már rég úton voltam. Dühösen vertem bele a fejemet az ülés támlájába. Nem ismerem - gondoltam. - Nem tudok róla semmit, viszont annál is inkább tudom, hogy érzek iránta valamit. És most lehet, hogy elárultam neki - agyaltam. Eszembe jutott, amikor megölelt, de az csak egy baráti gesztus lehetett. Csalódottan dőltem hátra, miközben tudtam, hogy ezt nem szabadna. Főleg, hogy a lány nem is volt az én korosztályom, és az ellenségem lánya volt.

Mikor megérkeztem McCall házhoz, azonnal a fiú szobájának az ajtajához siettem, majd könnyedén bemásztam. A két jómadár épp valami tervet készíthetett, mikor megérkeztem.
-Á! Derek! Jó, hogy megint látlak! - üdvözölt Stilinski, miközben gyorsan összeszedett valamilyen lapokat.
-Nem gondoljátok, hogy valamit elfelejtettetek megemlíteni? - kérdeztem gúnyosan. A két fiú össze néztett, majd ismét rám, és így feleltek:
-Öhmm... Neem - rázták meg a fejüket.
-Értem én - bólintottam, majd feléjük léptem egyet, mire a fiúk felkapták a cuccokat.
-Nézd Derek... - kezdte volna Scott.
-Nem McCall. Nem nézek semmit. Az érdekel inkább, hogy miért akarjátok ezt egyedül megoldani? - kérdeztem, talán túlzottan nyugodtan, mire a fiúk felpattantak, és kirohantak a szobából. Utánuk eredtem, és Stilest - akinél minimum a háromnegyede volt a tervnek - elég hamar el is kaptam.
-Most már add ezt ide - húztam ki a kezei közül a lap köteget, mire csalódottan hajtotta le a fejét. Ekkor viszont megjelent Scott és mögötte... És mögötte Mia...