Már csak te vagy nekem

7. fejezet

Egy héttel később, már sikeresen beirattam magunkat az iskolákba, és munkát is találtam. Egy állatorvoshoz mentem dolgozni, ahova Scott is járt. Ezen a napon volt az első napom, és már nagyon izgultam. Scottal suli után mentünk el oda.
-Hello Dr. Deaton - köszöntünk, amint beértünk. Az orvos már ott állt és várt minket.
-Csak hogy megjöttetek! - mondta köszönés képpen. -Egy kutyát hoztak ma be. A gazdája és a kis páciens már bent vár titeket.

-Ügyes voltál Mia! - dícsért meg Dr. Deaton, miután elment a férfi, és a kutyusa. -Mára nincs több páciensünk, szóval nyugodtan haza mehettek.
Megmostuk a kezünket, felöltöztünk, majd kiléptünk a hűvös levegőre. Ekkor megpillantottunk a kocsit, ami már ott állt, amióta megjöttünk, csakhogy a férfi nem ült bennt a kutyájával, és tárva-nyitva volt az ajtó. Nyüszítést hallottunk balról a kukák mörül, mire oda siettünk. A kutyus ott ült az egyik kuka mellett, és félt. A gazdájának, viszont nyoma veszett. Bevittük a kisállatot, mire Deaton érdeklődve nézett ránk.
-Dr. Deaton! A kutyus gazdája. Eltűnt - mondta Scott. Ez volt az utolsó mondat amit értettem, mert a következő pillanatban már úgy beszéltek, hogy abból én már semmit nem értettem. Egy ideig tűrtem, de aztán teljesen kiakadva rájuk kiabáltam.
-Lehetne, úgyhogy értsem is? Vagy legalább beavatna valaki?
Erre szemkontaktussal megbeszéltek valamit, amiből semmit nem értettem, majd Scott felém fordult, és így szólt:
-Gyere haza viszlek! - kezdett el kitolni az ajtón.
-Mi? Scott? Ugye azt tudod, hogy ebből én nem értek semmit!?
-Ja. De most pattanj fel, vagy te fogsz követkézőnek eltűnni - rémített halálra, mire egyből felültem mögé. -Öcséd az hol van? - kérdezte.
-Az egyik régi havárjánál. Miért? - gyanakodtam.
-Oké. Akkor most maradjon is ott - mondta. -Egy ideig - tette hozzá. A miértemre a választ viszont nem kaptam meg, de amit mondott, arra rábólintottam.
Scott haza vitt, majd el kellett valahova mennie, így egyedül mentem be a házba. Fogtam a mobilt, majd tárcsáztam Thomas haverjának a szüleinek a számát.
-Hallo? - szólt bele egy női hang a telefonba.
-Jó estét, Mrs. Stars! Mia Roberts vagyok! - mutatkoztam be.
-Á, Mia! Miben segíthetek? Valamit otthon felejtett az öcséd? - kérdezte kedvesen.
-Nem Mrs. Stars! Csak azért keresném, hogy nem tudna esetleg pár napig ott maradni az öcsém maguknál? Tudja sürgősen el kell utaznom, és nem hagyhatom itthon az öcsémet egyedül - inprovizáltam.
-Persze! Szívesen vigyázunk rá. Hány napig lenne itt nálunk? - hallom a következő kérdést a vonal tulsó végéről.
-Négy minimum.
-Ó... Jól van... - hallottam bizonytalan hangját. -De minden rendben van?
Nem - vágtam volna rá.
-Persze, és köszönöm.
-Szívesen, drágám. Neked bármit. És vigyázz magadra!
-Úgy lesz - itt egy kis csönd telepedett ránk, de én hamar megtörtem azt. -Mrs. Stars!
-Igen, Mia?
-Megmondaná, kérem az öcsémnek, hogy mindennél jobban szeretem?! - kértem.
-Persze - mondta.
-Rendben, köszönöm! Viszlát! - köszöntem el.
-Szia, drágám! - köszönt el a nő is, majd kinyomtam a telefont. Ezután nem tudtam mit csinálni, ezért felhívtam Scott-ot.
-Igen?
-Elintéztem, hogy az öcsém ott maradhasson, de mostmár kérek egy választ a kérdésemre! - morgolódtam.
-Bocs Mia, de nem lehet - ezzel a válasszal rám is tette a telefont, mire döbbenten néztem a kezemben tartott mobilra. Dühödten trappoltam fel az emeletre, majd meg se nézve mi az fogtam meg valamit, ami elsőként a kezem ügyébe került, majd azt a falhoz vágtam. A kis tárgy hangos csattanással ütközött a falnak, majd leesett, és vissza gurult hozzám. Csak akkor vettem észre, hogy nekem ilyenem nincsen, viszont nagyon ismerős volt valahonnan. Felvettem a tárgyat, és meglepődve vettem tudomásul, hogy ez egy olyan "pálca szerű" dolog volt, ami a Végzet ereklyéi című filmben volt. Egy papiros rá volt tekerve, így azt leszedve olvasni kezdtem a szöveget.

Drága kislányom!
Mindig is úgy gondoltam, hogy majd levélbe fogom neked leírni, hogy mi vagy, mert úgy gondolom, hogy így könnyebb számomra tudatni veled mi is vagy valójában. Mint tudod egy vadász vagyok, viszont azt nem én fogom neked megmondani milyen vadász vagy valójában. Hiszel a természetfelettiben? Nem? Akkor azt akarom, hogy higgyél! Ez itt az Árnyvadászoknak a "pálcája". Ennyit mondhatok.
Mindennél jobban szeret: Apu

-Ez hülyeség - nevettem el magam kínosan, majd betettem a kis valamit a szekrényem fiókjába. Leültem az ágyra, de ekkor ajtó nyitódást hallottam lentről, mire felpattantam, fogtam az íjjam, és halkan kimentem a szobámból. A lépcső lejárónál kifordultam, és a betolakodóra céloztam. Mire rájöttem, hogy ki is az már ellőttem a nyilat, mire...