Már csak te vagy nekem

28. fejezet

Mr. Argent autójából kiszállva mentem az állatorvosi rendelő bejáratához, miután kipakoltunk a házamból. A férfi beengedett maga előtt. Mikor átléptem a küszöböt, megpillantottam a fekete bőrű állatorvost, aki szokásához híven a pult mögött állt.
-Ó, Mr. Argent már vártuk magát! - nyitotta ki maga előtt az "ajtót", ezzel beengedve minket.
-Öhm... - túrtam a hajam a fülem mögé. -Dr. Deaton. Nem engem vár?
-Most nem - rázta meg a fejét, mire össze zavarodtam. Bementünk a vizsgálóba, ahol Liam, Kira, Malia, Stiles, Lydia, Scott és Derek körbe állva a vizsgáló asztalt, az érkezésünkre felkapták a fejüket. A sok minket bámuló tekintettől zavarba jöttem, mire tekergetni kezdtem egy hajtincsem.
-Ö... Sziasztok! - intettem a velünk szemben állóknak esetlenül.
-Na szóval - csapta hirtelen össze a kezét az orvos, mire összerezzentem az éles hangtól. -Derekék találtak egy szinbólumot, aminek nem tudják a jelentését. Megnézné? Hátha tudja? - kérdezte a mellettem álló férfitól.
-Persze - dörmögte az Argent és odalépett az asztalhoz. -Nem tudom mit jelent - lépett el onnan, miután szemügyre vette a mintát.
-Megnézhetem? - mutattam az asztalra, ahol hevert pár lap.
-Gyere! - engedett oda az asztalhoz Scott, ezzel is jelezve, hogy megnézhetem. A két barátom közt állva ránéztem a lapra, amelyen a rajz volt. Tudtam mi az, még sem mondtam el nekik, hanem inkább a pulthoz léptem, ahol a különböző vizsgálatokra voltak kikészítve az eszközök. Ezeket arrébb tolva kiszedtem a ruháim alól a pisztolyomat és a tőrjeimet.
-Mit csinálsz? - kérdezte Stiles. Válasz helyett, csak levettem a felsőm, és egy ollót fogva levágtam a kötést magamról. -Tudod mit jelent? - tette fel a következő kérdést.
-Igen - feleltem szűkszavúan, miközben fogtam egy injekciós tűt.
-És elmondod nekünk?
-Nem - léptem a csaphoz, majd azt megnyitva felszívtam egy keveset a tűbe.
-Miért van olyan érzésem, hogy valamit kérsz cserébe? - szólalt meg Kira.
-Mert így is van. Elmondom nektek, hogy mi ez, ha végre beavattok ebbe az egészbe - mondtam, majd a sebemre fröcsköltem a vizet, amitől egy pillanatra vörösben láttam mindent, majd gyorsan lehunyva a szemem, letettem az orvosi eszközt, majd egy fáslit ragadva, ismét bekötöztem azt. -Na? - néztem rájuk, mikor már a pólóm vettem. Mindenki Derekre nézett, aki csak Scott-tal tartotta a szemkontaktust. Egy aprót biccentett, jelezve, hogy nincs ellenvetése a kérésemnek.
-Legyen - nézett rám Scott.
-Oké. Az a National Banknak a jele. Már évekkel ez előtt bezárták. Csak ott áll a városban. Nem rombolták le. De most meséljetek! És azt is, hogy miért kell ez a szimbólum - fontam össze mellkasom előtt a kezem, miközben várakozó pillantással néztem rájuk.
-Az idegenek, az nem más, mint az alfa falka. Ők egy alfákból álló falka - kezdte magyarázni Kira.
-És akkor nincs is vezérük, alfájuk? - tudakoltam.
-De van. És nagyon erős. Vak, de azt mondják, hogy a farkas szemével lát. Ha jól tudjuk, akkor azért jött, hogy valamelyikőnket közéjük állítsa, de mivel nem álluk közéjük önként, ezért harcolni fogunk. Meg egyébként is. Dereket halva akarja látni - mondta Lydia, miközben az asztalon támaszkodó férfira mutatott.
-Rendben. Gondolom, hogy ott, a régi bankban akarnak kinyírni benneteket, ezért én is megyek - jelentettem ki.
-Nem - vágta rá ellent mondást nem tűrő hangon Derek.
-Nem érdekel mit mondasz! Nem vagyok senkid, hogy itt parancsolgass nekem!
-Akkor szavazzunk. Ki akarja, hogy Mia velünk jöjjön? - kérdezte, mire felemeltem a kezem, viszont más nem. -És ki akarja, hogy ne jöjjön velünk?
Erre mindenkinek (engem kivéve) magasba nyúlt a keze, mire egy ötlet pattant ki a fejemből. Hát ha nem így, akkor úgy - gondoltam, majd megyszólaltam:
-Oké. Akkor csak próbálj meg nem megsérülni - vetettem oda a férfinek, majd megfordulva kifelé indultam.
-Most meg hova megy? - kérdezte unottan Malia.
-Ahova eddig is kellett volna mennem: Deucalionékhoz - vágtam rá, miközben kiléptem az ajtón.
Az erdőbe futottam, miközben egyre gyorsabban és gyorsabban suhantam a fák között. Már bőven bent jártam, mikor megéreztem egy nagyon ismerős szagot a közelben, mire megtorpantam. A szag, ahogy tovább sétáltam, egyre erősödött, míg nem már szinte csak azt éreztem.
-Lám, lám! Micsoda meglepetés! Végül csak eljöttél kicsi Roberts? De milyen kár, hogy se Derek, se Scott nincs itt - játszotta túl a szerepét azzal, hogy lekonyult a szája.
-Sajnálom! De ha akarod, akkor majd a bankban megadom amit szeretnél - mondtam.
-Ugye tudod, hogy nem hiszem el, amit mondasz? Túlzottan ragaszkodsz hozzájuk. Nem lenne szíved őket megölni - húzta gúnyos mosolyra a száját, mire bennem felment a pumpa.
-Majd meglátjuk - morogtam.
-Úgy van. Igazad van. Majd meglátjuk - helyeselt, miközben megállt egy helyben és elkezdte össze csukni a pálcáját.
-Majd még találkozunk akkor - búcsúzkodtam, és tovább futottam az erdőben.
Egészen addig rohangáltam, míg egy leégett házhoz nem értem. Egyből tudtam, hogy kié.
-Tudod kik gyújtották fel a házunkat? - hallottam meg egy váratlan hangot mögülem, mire összerezzentem.
-Nem - fordultam a férfi felé.
-Argenték - felelte.
-Biztos, hogy nem - ráztam a fejem. -Ők soha...
-Ők soha mi? - kérdezte Peter a szavamba vágva. -Ők soha nem viselkedtek furcsán? Soha nem mentek el az éjjszaka közepén? Soha nem volt a garázsuk tele fegyverekkel? Hm? - jött közelebb hozzám a férfi. Szavai hosszasan csengtek fülemben, miközben emésztettem a hallottakat. -Mondhatod, hogy nem hiszed el, de biztos vagyok benne, hogy most elgondolkodtál azon, ez mennyire lehet igaz.
-De... De most tök normális Mr. Argent - védtem a vadászt.
-Lehet, de egykor ő is egy fiatalokat és ártatlanokat nem kímélő gyilkos volt - mondta, miközben a ház felé indult.
-Ezzel mire akarsz kilyukadni?- kérdeztem érzelem mentes hangom, mialatt utánna mentem.
-Ugyan Mia! - nézett rám lesajnálóan. -Mindketten tudjuk, hogy nem véletlenül kék a szemed.
-Honnan tudsz a szemem színéről? - morogtam.
-Én mindent tudok - zárta le ennyivel, miközben belépett a házba. Az épületen kívül is, belül is látszódott, hogy leégett, bár bent volt pár bútor, ami valószínűleg a tűzeset után került oda, tekinteve, hogy nem volt semmi baja.
-Lakik itt valaki? - tudakoltam beljebb lépve, immár a - valószínűleg a tűzeset előtt funkionáló - nappaliban állva.
-Csak lakott. Derek a tragédiát követően lelépett. Nagyjából egy éve jöhetett vissza - sóhajtott, mintha fárasztaná a sztori. Ezzel nem törődve érdeklődtem tovább.
-Miért lépett le?
-Azt nem tudom. Talán azért mert nem maradt itt senkije, aki épp bőrrel megúszta volna.
Célzott magára, aki (ha jól tudom) a tűzbe égett, csak túlélte.
-Vagy lehet azért ment el, mert besokallt - tette hozzá.
-Ezt hogy érted? - értetlenkedtem, mire megforgatva a szemét leült az egyik fotelba és mesélni kezdett.
-Amikor Derek még nem volt alfa tudod milyen színű volt a szeme?
Nemlegesen ráztam a fejem.
-Kék.
-Mi? Miért?
-Ha nem vágnál közbe minden mondatom után, már rég a végére értem volna - oltott le, mire behúzott nyakkal vártam a folytatást. -Na szóval: Derek 15 lehetett, amikor szerelmes lett egy lányba. A neve Paige volt...
-Várjunk, várjunk! Mi az, hogy volt? - állítottam le ismét a vérfarkast.
-Na jó - elégelte meg a sok kérdést. -Akkor nem mesélem el - állt volna föl, de megragadtam a karját, mire vissza fordult.
-Kérlek! Ígérem nem kérdezek többet! - néztem rá kiskutya szemekkel.
-Hát, bocs, de most sietnem kell. Így is elvettél az életemből öt percet, amit simán mással is tölthettem volna - morgolódott, mialatt elhagyta a házat. Utánna nézve, csalódottan tápászkodtam fel, majd kisétálva az ajtón, elindultam haza felé, Mr. Argent lakására.