Már csak te vagy nekem

11. fejezet

Másnap 7:40-kor keltem, ami azt jelentette, hogy késésben voltam. Egyből kipattantam az ágyból, és rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Mivel a buszt már lekéstem, ezért motorral kellett mennem, ami valljuk be sokkal gyorsabb, mint egy diákokkal tele tömött jármű.

7:58 volt amikor az iskolánál leparkoltam. Gyorsan leszálltam, majd futni kezdtem be a suliba. Viszont, miközben rohantam, a szemem sarkából megláttam valamit az erdő szélén. Pontosabban valakit. Derek állt ott, és komor tekintettel nézett rám. Megálltam, és nem bírtam elszakítani róla a tekintetem. Végül megszólalt a csengő, mire a suli felé néztem, majd vissza, de mikor az erdő felé néztem már nem volt ott. Mintha ott se lett volna. Megráztam a fejem, majd berohantam a suliba. 5 perces késéssel be is estem az edző bá' órájára.
-Elnézést! - lihegtem, miközben a helyemre vonultam.
-Ms. Roberts! Elhiszem, hogy most magának kell vigyáznia az öccsére, de úgy gondolom, hogy egy ideje már ismeri az órát. Ha nem, akkor viszont szólok a matek tanárjának, hogy tanítsa meg magának - oltott le a tanár, mire behúzott nyakkal lejjebb csúsztam a székemen.
-Elnézést edző bá'! Többé nem fog előfordulni! - néztem rá bocsánatkérően.
-Tudja Ms. Roberts, szívesen elhinném, de tudja már annyian megígérték, - vett mély levegőt - hogy egyszerűen nem bírom elhinni. Ezért is kap büntetést. Elzáráson lesz 3-ig.
-De edző... - kezdtem volna mire elcsitított.
-Akkor négyig! - mondta hangosa, aztán a tábla felé fordult és írni kezdett.
-Gratulálok! - suttogta nekem Stiles elhúzott szájjal.
-Maga is Stilinski! - hallatszott a tanár hangja, mire a fiú is lejjebb csúszott a széken. -Még valaki esetleg nem szeretne itt maradni délután?  - dobta az asztalra a krétát a tanár, és rátámaszkodott. Ekkor Scott feltette a kezét. -Igen Mr. McCall?
-Edző bá'! Hányadik óra? - kérdezte a fiú, mire a tanár nagy sóhajtások közepette elmonda az óraszámot.

Szünetben épp a szekrényembe pakoltam, amikor odajött hozzám két lány. Ha jól tudom az egyik Kira volt, a másik pedig Malia.
-Hello! - köszöntem nekik kínosan, mivel látszólag nem óhajtottak ők először megszólalni.
-Szia! - köszöntek.
-Ki vagy te? - kérdezte az egyik, ha jól tudom Malia.
-Öhm... - tűrtem egy kósza tincset a fülem mögé zavaromban. -Mia Roberts vagyok.
-Hagyd őt Malia! - szólt rá a lányra Kira.
-Nem, Kira! Meg kell tudnom ki ő! - mondta a lány ellentmondást nem tűrő hangon.
-Szerintem is hagyd őt - jött oda Lydia a suli menő csaja.
-Oké csajok! - lépett egyet hátra Malia feltartott kézzel, miközben én tovább pakoltam. Ekkor Lydia megérintette a vállamat, mire iszonyatos gyorsasággal megfordultam, majd fogtam a karját, és a szekrényekhez nyomtam a lányt.
-Hé, hé, Mia! - jött oda a két legjobb barátom.
-Mia! Mit művelsz? - kérdezte Scott, mire én remegve elengedtem az eperszőke lányt, és így feleltem:
-Én... Én nem tudom! - ráztam meg lesokkolódva a fejem. -Sajnálom! Nekem most mennem kell - siettem el, és közbe még hallottam, ahogy Stiles utánnam kiált:
-De hát Mia! Nincs is most órád!
Nem törődtem vele, hanem inkább a pályára siettem, ahol az edző épp neki kezdett a következő órának. Leültem a kilátóra, miközben előhalásztam azt a pálcát, amelyt nem rég találtam otthon. Elkezdtem azt tanulmányozni, majd egyszer csak éreztem, hogy valaki néz engem, mire felnéztem. Az erdő szélén ismét Dereket pillantottam meg. Gyorsan megráztam a fejem, majd mikor megint odanéztem, ismételten eltűnt. Elraktam a pálcámat, majd felálltam a padról, és vissza sétáltam a suliba...