Már csak te vagy nekem

20. fejezet

-A városba idegenek jöttek, akik tudomásunk szerint nem jó szándékkal érkeztek - mondta Dr. Deaton Derek helyett, mert az utóbbi nem szándékozott valamilyen okból kifolyólag megszólalni.
-És miért maguk intézik ezt? Miért nem Stiles apja? Elvégre ő a seriff. Nem Stiles, meg maguk - mondtam.
-Igazad van Mia, viszont mi már jártasabbak vagyunk ebben az ügyben. Természetesen a seriff is fog segíteni, de elsődlegesen ez a mi feladatunk lesz, hogy kiűzzük ezeket innen.
-Nem értek magával egyet, de oké - vontam vállat, miközben hátra dőltem az ülőgarnin. Az alig berendezett lakásban a vendégek többsége állva beszélgetett és elnézve őket, ez nem is zavarta. Ekkor észrevettem Lydiát, aki meglehetősen furcsán viselkedett. És ezt nem csak én vettem észre, hanem Stiles is, aki menten a lány mellé ugrott, majd nemsokára mindenki köré állt. Aztán hirtelen én is rosszul lettem és a következő pillanatban már senki nem volt ott. Legalábbis eddig azt hittem. A lakás kiürült. Senki nem volt ott rajtam és egy holttesten kívül. Közelebb merészkedtem és akkor megpillantottam Lydia Martint, amint a fejéből ömlik a vér és élettelenül néz. Ekkor, mintha vissza szippantott volna a való világ, úgy "tértem" vissza. Levegő után kapkodva vettem tudomásul, hogy a látomásom közben felpattantam a helyemről és állva voltam. Mindenki zavart pillantással nézett hol rám, hol Lydiára. Találkozott a lánnyal a tekintetünk, viszont a szemébe nézve nem láttam semmit, csak mindenttudó pillantást.
-Ez mi volt? - szólalt meg Stiles, aki először tudott megszólalni a sokk után.
-Én mondtam, hogy a kislány a segítségünkre lehet - mondta cseppet sem törődve a fiú kérdésével.
-Mit tud? - kérdezte Mr. Argent a lányt.
-Leginkább semmit.
Ebben a pillanatba elvesztettem a fonalat. Nem értettem, hogy miről beszélnek, így aztán nem is figyeltem tovább a beszélgetésre, hanem a hatalmas ablakhoz mentem. Mikor ott megálltam a hatalmas üveg előtt, egyszeriben megjelent egy hatalmas piros színnel felfestett jel az ablakon, majd pislogtam egyet és eltűnt. Ezt még eljátszotta 2-3-szor, végül ott maradt. Elkezdtem felemelni a kezem, hogy megérintsem a jelet, de ekkor egy hangot hallottam magam mögül.
-Mia! Mit csinálsz?
Ez Kira hangja volt megpördültem és "örömmel" vettem tudomásul, hogy már megint engem néz mindenki.
-Semmit! - hazudtam, majd vissza néztem az üvegre, ahonnan megint eltűnt a jel. -Remélem semmit - mondtam nagyon hallkan, viszont a tekintetek még mindig rajtam voltak és néma csend volt, ezáltal mindenki hallhatta. A kíváncsi szemek majd' megőrítettek, de ekkor megszólalt Dr. Deaton:
-Akkor ezügyben később még beszélünk a rendelőmben. És ha lehetséges Mia nélkül.
-De szükségünk van a lányra - szólalt meg Lydia.
-Amíg nem mond semmit, addig nincs hasznunkra.
-Igaza van Dr. Deaton-nek fölösleges. Csak útban lenne. Azt sem értem, most miért hoztátok ide - hallatszott ismét Malia Tate hangja. Erre morgás hangja hallatszott a sarokból, mire mind odakaptuk a fejünket. -Neked meg mi bajod lett?
-Semmi - morogta a férfi, de senki nem hitt neki.
-Jól van. Akkor szerintem én most megyek is - jelentette be Dr. Deaton. Lassan mindenki elkezdett haza indulni, mire azt vettem észre, hogy már csak Scott, Stiles, Derek és én vagyunk.
-Mehetünk Mia? - kérdezte Scott, mire Derekre néztem, aki érzelem mentes képpel tekintett vissza rám.
-Én még nem megyek. Beszélnem kell Derekkel, de ti elmehettek, majd haza sétálok.
-Arról szó sem lehet! - tiltakozott egyből Stiles.
-Majd haza viszem - szólalt meg ekkor Derek, de a fiú erre tétovázni kezdett, aztán végül beadta a derekát. Miután elhagyta a két jómadár a lakást, Derek felé fordultam, viszont ő még mindig az érzelem mentes maszkjában volt.
-Miről szerettél volna beszélni? - szólalt meg hirtelen. Arca ugyan úgy változatlan maradt, hangja viszont nem volt már annyira mogorva.
-Holnap a nagyimékhoz utazom ismét - válaszoltam kérdésére.
-Jönnek haza a szüleid és azt a látszatot akarod nyújtani, mintha minden rendben lenne?
Ekkor keserű érzés fogott el, ami az arcomra is kiütközhetett tekintve, hogy a férfi közelebb jött és óvatosan felemelte az idő közben leszegett fejemet.
-Mi történt? - tudakolta.
-Nem szeretnék róla beszélni - rántottam el a fejem, mire leeresztette karját.
-Rendben. Ha nem beszélsz róla, akkor nem. Viszont nem mehetsz egyedül.
-Na nem! Nem küldheted rám Stilesékat - ráztam hevesen a fejem. Erre Derek elmosolyodott. Olyan édes, amikor mosolyog! - olvadoztam magamban.
-Nem őket küldöm rád, hanem magamat. Én megyek veled - emelte meg ismét fejem és ezúttal ott is tartotta, majd lágy puszit nyomott számra.
-Köszönöm - suttogtam, mikor elkezdett vissza húzódni.
-De mit? - nyitotta ki az eddig csukvatartott szemét.
-Hogy vagy nekem - mondtam ki egy szuszra, miközben fülig vörösödtem. Derek azzonnal lecsapott ajkaimra és vadul kezdte falni, majd mikor bejutást kért, én örömmel adtam neki. Nyelveink vad táncba kezdtek és közben Derek olyan hevesen csókolt, hogy alig kaptam levegőt. El is kellett húzódnom, amire azt hitte, hogy nem akartam a csókot, így a következő pillanatban, már jó távol volt tőlem.
-Sajnálom - mondta kifürkészhetetlen arccal.
-Nem, nem! - tiltakoztam hevesen, amit megint félre értett.
-Nem kell magyarázkodnod, csak örülnék neki, ha nem játszadoznál az érzéseimmel - dörmögte.
-Az Isten szerelmére Derek! - csattantam fel, ami nyilván meglepte, mert egyből felkapta a fejét. -Én csak nem kaptam levegőt, annyira jól csókoltál - kiabáltam, mire meglepetten nézett rám. -Gyere már ide és fejezzük már be ott ahol abba hagytuk! - néztem rá dühösen. Egyből elindult felém, de most én voltam a gyorsabb és lecsaptam puha ajkaira. Hamar átvette az irányítást és cirógatni kezdte az oldalam, majd véletlenül lejjebb csúszott a keze, de hamar vissza kapta a kezét fenekemről, amit egy csalódott nyögéssel jutalmaztam. Ezúttal ő húzódott el és meglepetten nézett rám.
-Ne nézz már így, hanem tedd vissza oda a kezed! - fogtam meg hatalmas kezét és a popsimra csúsztattam, majd ott belemarkoltam kezével. -Nem lesz semmi, ha ezt is csinálod, csak jobb - húztam magamhoz, de most ő volt a gyorsabb. Felkapott, én a dereka köré fontam lábam, míg ő a fenekemnél tartott, majd az ágyhoz ment, ahol ledöntött, miközben nem szakította meg csók csatánk.
-Megőrjítesz te lány! - dörmögte ajkamra, mire mégközelebb húztam magamhoz. Ezt egy mosollyal jutalmazta, majd lassan elhúzódott és ezt mondta: -Akkor ma mégse megyünk randizni.
Erre csak megvontam a vállam, majd lágy csókot leheltem még ajkára és a takaró alá bújva, behunytam a szemem.
-Ne vigyelek haza?
-Ne! Csak adj egy pólót és mondd meg hol találom a fürdőt - mondtam.
-Óh! Én is mehetek veled? - kérdezte kaján vigyorral arcán.
-Nem - mondtam egyszerűen, miközben elkaptam a felém dobott pólót. -Kösz.